Változó múlt

A Ságvári téren éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet, amely az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt, a főváros ifjúsága ledöntötte talpazatáról, hogy ezentúl eggyel kevesebb emlék őrizze a reakció hőseinek dicsőségét.
Mafirt krónika, 9.

Körülbelül ebben a stílusban olvashattunk nemrég az egyik történelemhamisító blogon erről az emlékműről -amelynek a valódi elnevezése A Nemzet Vértanúinak (emlékműve) 1918-19 - valamint az egyik "független" hírportálon is megjelent az említett blog szerzőjétől egy álszakmai elfogult írás. (A szerző a saját blogján véleménycikknek nevezi. Szerinte az emlékmű a maga korában is megosztó volt, mert hiányoztak a fehérterror áldozatainak nevei.)
Nem véletlen a hangosság. Az elmúlt hetven évben  Füredi Rikárd szobrászművész alkotta emlékművön szereplő áldozatok története teljesen feledésbe merült, és még mindig erős a szellemi áramlat, amely nem akarja hogy ezek a halottak számokból újra emberré legyenek. (Zárójelben egy mondat erejéig el kell térni a szorosan vett témától: még mielőtt az 541 nevet megörökítő emlékmű alkotójáról, Füredi Rikárdról is beindulna "művészietlenség", "tehetségtelenség" stb. mantrája,  jó tudni: a többek között a Milleniumi emlékmű néhány királyszobrának, Jókai Mór, Kacsóh Pongrác síremlékének, Könyves Kálmán, XII. Károly svéd király szobrának alkotójáról van szó.)
Változtassuk tehát újra emberré a számokat, idézzük fel csak a kép bal felső sarkában levő nevek mögötti történeteket, amely az 1919-ben meggyilkolt papok egy részének története.
Szedeniker Antal plébános ügyében adjuk át a szót a korabeli kiadványoknak, például a Népszavának, amely kis hiányossággal így ismerteti a történteket:

 „Magyar Távirati Iroda" jelenti: A soproni Vörös Hadsereg egy karhatalmi századát, mely Füles községben kiszállott, a fölizgatott gazdák egyrésze fegyveresen meg akarta támadni. A kísérletet a katonák megakadályozták, rendet teremtettek és a szerdán délután Sopronból kiszállott forradalmi törvényszék már ítéletet is hozott a lázadásban résztvett főcinkosok fölött. Enzbruder katonai biztos összeszedte a falu legényeit, kiválogatta közölök a leggazdagabb emberek fiait és kijelentette, hogy azon esetben, ha nem adják ki azokat, akik a lázadást szították, valamennyiüket agyonlöveti. A legények erre bevallották, hogy a lázadás értelmi szerzője Szedeniker Antal, a falu plébánosa volt, azonkívül megneveztek több mint tizenöt embert, 'akik a fegyveres támadásban aktiv resztvettek. 

 A forradalmi törvényszék Zsitvay Lajos elnöklete alatt ítélkezett a bűnösök fölött. A vádat Bors László képviselte. A tárgyalásokat Szedeniker plébános ügyével kezdték meg. A plébános eleinte tagadta, hogy része lett volna a lázadás kezdeményezésében, a tanuk azonban bebizonyították, hogy a történteknek ő volt az értelmi szerzője. A forradalmi törvényszék Szedeniker Antal plébánost golyó általi halálra ítélte és az ítéletet, fél órával annak kihirdetése irtán, éjjel 12 órakor, a gróf Ziehy-féle kastély előtti  térségen végrehajtották. A forradalmi törvényszék a további tizenöt cinkostársat egytől hat évig terjedő fegyházra ítélte. Az elítélteket megvasalva Sopronba hozták. A vármegyében rend van. A forradalmi törvényszék csütörtökön folytatta tárgyalásait Fülesen.

Az említett hiányosság Entzbruder ténykedéséből az az apróság, hogy ő szavatartó ember volt. Talán észrevesszük a cikkből, hogy egyszerre a falusiak milyen készségesek lettek a kérlelhetetlenül igazságos forradalmi törvényszék felé. Valószínűleg segített ebben az, hogy Entzbruder beváltotta amit igért: két gyereket, a 13 éves Drimmel Máriát és a 15 éves  Buczolich Jánost agyonlövette.

Kósa József Jászkarajenő plébánosa volt. A történteket minden forrás körülbelül ugyanúgy idézi fel: a plébános Homyik Károly káplánnal együtt hazaindult, két vöröskatona szegődött a nyomukba, s behatoltak a plébániára. A folyosóról balra nyílott az iroda, itt tartózkodott Kosa József. Az egyik Lenin-fiút, az írástudatlan, huszonkilenc éves Dobák Imrét később azonosították. Meg kell halnotok! - kiáltotta egyikük. A plébános kezét imára kulcsolva, szelíden azt mondta: „Isten rendelése ellen nem cselekedhetünk. Csak öt percet adjanak, hogy megáldhassuk egymást." „Erre nincs szükség" - kiáltotta Dobák Imre, s lelőtte a plébánost. A zajra a káplán kiszaladt a szobájából, letérdelt a földön fekvő plébános mellé, és elmondta fölötte a föloldozás szavait. Erre Dobák visszalépett a folyosóról, s lelőtte Homyikot is. Mivel a lövés nem volt halálos, még egyszer belelőtt.

Nagy Jenő lovászpatonai plébános esete különlegesebb, őt a Tanácsköztársaság bukása után pár nappal gyilkolták meg.

A patonai munkástanács megrémült, nem hitt a tanácsköztársaság bukásában, s a munkástanács elnöke Győrbe, majd Pápára futott, ahonnét 28 vörös katona társaságában másnap éjféltájban tért vissza Patonára. A falut fölriasztották, s a munkástanács elnökének vádjaira néhány fiatalembert összefogtak, többeket megsebesítettek. Negyedikén hajnali négy órakor ötletszerűen kiadták a jelszót: most menjünk a csuhásért. Sortűz alá vették a plébánia ablakait, betörték a lakás ajtaját, mire Nagy Jenő revolverével kétszer rájuk lőtt. Erre a vörös katonák behatoltak s egyikük keresztüllőtte a fiatal plébánost. Két órán át élt még ezután Nagy Jenő. Ö maga mondta el gyóntatójának a szentségek felvétele előtt a gyilkosság részleteit. « Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet » — ezek voltak az utolsó szavai.

Gyilkosa meglett. 1920 március 3-án így tudósít Az Est:

A veszprémi törvényszék halálraítélté Mayer Lajos győri születésű asztalossegédet, a ki a kommunizmus alatt agyonlőtte Nagy Jenő lovászpatonai plébánost. A halálos ítéletet a Kúria helybenhagyta és így az itéletet a minap végre is hajtották. Az eredetileg réggel hét órára kitűzött kivégzés azonban csak kilenc- órakor történt meg,; mert az .elitéit védőügyvédje, dr.Fehér Dezső Horthy Miklós kormányzóhoz fordult táviratilag kegyelemért s erre várták a választ. Az elutasító válasz fél kilenckor megérkezett,mire az elitéltet kivégezték.

 Trubinyi Lajos Tamási környéki Dunamocs község plébánosa volt. 1919-ben Tamási község története különlegesen tragikus, tökéletes példája a mondásnak: az erőszak csak nagyobb erőszakot szül.

Tolnatamási és Dunamócs község vasárnap emlékezik meg kegyeletesen az 1919-iki ellenforradalom vértanúiról. Tolnatamásiban a vörösök Kéri Józsefet, Schiller Jánost és Molnár Jánost felakasztották, Kiss A. József magyarkeszi lakost pedig válogatott kínzásokkal ölték meg. A vörösökkel vivott ütközet után a terroristák Madarász József községi rendőrt, Berta Pál mészárost és Ulrich Imre asztalosmestert végezték ki.

Dunamócs községben a vörösök Trubinyi János római katolikus plébánost akasztották fel. A két község megemlékezésén résztvesznek a hatóságok és testületek képviselői Is, valamint a környékbeli lakosság.

A fehérek "természetesen" bosszút álltak a június 1-én történtekért.   Augusztus 18-án tíz embert akasztottak fel Tamásiban, közöttük Molnár György direktóriumi elnököt, Gyenis Antal forradalmi törvényszék elnököt. Utóbbi személye az amúgy is szimbólumokkal terhelt történelmünkben is jól példázza a tragédiából tragédiába vezető utat: öt évvel azelőtt az ő lányát vette feleségül egy akkor még teljesen ismeretlen református lelkész, Tildy Zoltán. A később a szocializmust elismerő Tildy hihetőleg nem gondolt arra, hogy 1919 júniusában is már azokat gyilkolták, akikért állítólag az ő rendszere dolgozott.

A Duna-Tisza közi ellenforradalom története több okból több bejegyzést is megér majd, hiszen szinte szabályos polgárháborús helyzet állt elő. Kalocsán forrt a levegő,  a vörösőrök és a lakosság között lövöldözés alakul ki júniusban, Schwarz Mór kereskedőt június 23-án gyilkolják meg a dunapataji úton.
Vélhetően Szabó József vörösőr lelövése indíthatta meg a tűztengert.

Kalocsáról jelentik: Több rendbeli gyilkosság vádja alatt letartóztatták és a kalocsai ügyészség fogházába kísérték Sós István szentmártonkátai születésű terroristát. Sós mint terrorlegény szerepelt a rémuralom idején s a keceli ellenforradalom alkalmával lelőtte Vajay László káplánt, Árvay András földmivest és Vén András öregcsertői gazdát

A 28 éves pap mellett Orcsik István, Lajkó András, Palásti Mihály, Halász József, Sajdik György, Ónodi Imre, Salacz Gergely,  Borbélyi János, Lajkó József földmíveseket és még sok sok más földművest gyilkolt le a Tanácsköztársaság, a munkások és a parasztok állama.

Vermes Gyula  esete valószínűleg a naiv jólelkű emberről szól. A halálozás pontos körülményei nem tisztázottak, de mindegyik korabeli tudósítás erőszakos halálról szól. Hogy valóban vörösök, vagy szerbek lehettek, abból a szempontból mindegy, hogy a két áldozat életét semmi nem adhatta vissza.

Így írt a Dunántúl: Vermes és Hollóssy Jtemelése Pécs, október 2. (A Dunántúl tudósítójától.) Egy héttel ezelőtt a demarkációs vonalon túl egy erdőben két egymás melleit fekvő holttestre akadtak. Két jóbarát volt, akiket együtt avatott vértanúvá a vörösök golyója. Vermes Gyula pécsi származású papot, a keresztény szociálista párt budapesti főtitkárát és Hollóssy Ádám hírlapírót sikerült bennük felismerni, akikről julius 12. óta senki sem tudott semmit. A demarkációs vonal kőzelében támadhattak rájuk a vőrös katonák, akik lemészárolták és  kirabolták őket. A holttestek temetetlenül maradtak az erdőben és csak hosszú idő múlva akadtak rájuk a környéken lakók. A holttesteken csak ruhafoszlányok és a kiszáradt csontok jelezték az egykori embert. Vermes zsebében megtalálták az atyjának, Vanicsek József nyugalmazott postafőtisztnek Budapesten nemrég bekövetkezett haláláról szóló gyászjelentését s ennek az alapján ismerték fel.

Kutsera Ferenc szentendrei plébános esete sem deríthető fel már történészi igényeséggel elvárható bizonyossággal, a korabeli tudósítások csak abban egyeznek meg, hogy meggyilkolása után holtteste napokon át feküdt temetetlenül az 1919-es őrült időszak nyári forróságában.

Tragédiánk nyitányának századik évfordulóján több helyen hallhatunk újra a fegyverletétel szükségességéről, módjáról, helyességéről, mit hogy kellett volna tenni és így tovább és így tovább. Egyetlen egy dologban nem lehet vita: 1918 őszén minden felelősnek pontosan tudnia kellett, hogy mi fog következni, a magyar tragédia mérete teljesen előrelátható volt.

A Pesti Napló 1914. július 18-i száma idéz a Novoje Vremja című lapból egy meg nem nevezett román politikussal készített interjút. A cikk nemcsak a román diplomácia hihetetlen ügyességét világítja meg villámfényszerű erővel, de bizonyíték: lehetett tudni, hogy mi készül, teljesen, nyilvánvalóan, pontosan. 1918 őszének felelősei a lent leírt helyzetre való lehetséges válaszadás helyett mindennel foglalkoztak, ami felesleges - elméleti doktrínerkedésből, a gyakorlati érzék teljes hiányából indult a magyar katasztrófa.
Az eredeti Novoje Vremja cikket közben természetesen keressük tovább.
[...]
A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki jelen volt a konstanzai találkozáson, beszélt Románia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni.
[...]
Ha a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrudzsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz. szóval abban az esetben, ha Auszlria.- Magyarországot felosztják. megkapjuk Magyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország lemond róla. Ha nem kapunk Erdélyből semmit se, Románia csaknem végleg el fog pusztulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy területre is van szükségünk.
-- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amig tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen fámádnak. Addig senkivel se akarunk kikötni.
[...]

— Gondolja csak el, micsoda nagy reményei vannak Romániának: Erdély és környéke és Besszarábia, Bukovina déli részével. A magyarországi románság négy millió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a következő okai vannak. A magyarországi románság a magyar viszonyok folytán sokkal intelligensebb, előrehaladottabb, mint az itteni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az oltani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen kevés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak ennek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pedig most már nem igen szoktak béke idején földel adományozni egymásnak az országok. Száz év előtt ajándékozott Oroszország Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A jelen mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy — ajándékozlak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk.
[...]
— Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élei francia mintára megy. A francia irodalmat és művészetei szereljük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban c léren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap. mikor Vihnos császár táviratilag üdvözölte királyunkat, hogy megteremtette a békét azzal, hogy a bukaresti szerződést létrehozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz.
— Az egyetlen ország, mely mindenképpen ellenségünk úgy nekünk, mini Oroszországnak, Ausztria-Magyarország, meri ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, mig fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehel szomszédjai mindent megtesznek, csakhogy elkerüljék a fegyverek összemérését.
Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztuLna-e egy nagy háborúba.
— Ez természetes, — mondta — meri szomszédjai folyton erősödnek, mig ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudit a nyakára.
1918-ban ezek a sorok már négy esztendősek voltak ...