A Ságvári téren éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet, amely az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt, a főváros ifjúsága ledöntötte talpazatáról, hogy ezentúl eggyel kevesebb emlék őrizze a reakció hőseinek dicsőségét.
Mafirt krónika, 9.
Körülbelül ebben a stílusban olvashattunk nemrég az egyik történelemhamisító blogon erről az emlékműről -amelynek a valódi elnevezése A Nemzet Vértanúinak (emlékműve) 1918-19 - valamint az egyik "független" hírportálon is megjelent az említett blog szerzőjétől egy álszakmai elfogult írás. (A szerző a saját blogján véleménycikknek nevezi. Szerinte az emlékmű a maga korában is megosztó volt, mert hiányoztak a fehérterror áldozatainak nevei.)
Nem véletlen a hangosság. Az elmúlt hetven évben Füredi Rikárd szobrászművész alkotta emlékművön szereplő áldozatok története teljesen feledésbe merült, és még mindig erős a szellemi áramlat, amely nem akarja hogy ezek a halottak számokból újra emberré legyenek. (Zárójelben egy mondat erejéig el kell térni a szorosan vett témától: még mielőtt az 541 nevet megörökítő emlékmű alkotójáról, Füredi Rikárdról is beindulna "művészietlenség", "tehetségtelenség" stb. mantrája, jó tudni: a többek között a Milleniumi emlékmű néhány királyszobrának, Jókai Mór, Kacsóh Pongrác síremlékének, Könyves Kálmán, XII. Károly svéd király szobrának alkotójáról van szó.)
Változtassuk tehát újra emberré a számokat, idézzük fel csak a kép bal felső sarkában levő nevek mögötti történeteket, amely az 1919-ben meggyilkolt papok egy részének története.
Szedeniker Antal plébános ügyében adjuk át a szót a korabeli kiadványoknak, például a Népszavának, amely kis hiányossággal így ismerteti a történteket:
„Magyar Távirati Iroda" jelenti: A soproni Vörös Hadsereg egy karhatalmi századát, mely Füles községben kiszállott, a fölizgatott gazdák egyrésze fegyveresen meg akarta támadni. A kísérletet a katonák megakadályozták, rendet teremtettek és a szerdán délután Sopronból kiszállott forradalmi törvényszék már ítéletet is hozott a lázadásban résztvett főcinkosok fölött. Enzbruder katonai biztos összeszedte a falu legényeit, kiválogatta közölök a leggazdagabb emberek fiait és kijelentette, hogy azon esetben, ha nem adják ki azokat, akik a lázadást szították, valamennyiüket agyonlöveti. A legények erre bevallották, hogy a lázadás értelmi szerzője Szedeniker Antal, a falu plébánosa volt, azonkívül megneveztek több mint tizenöt embert, 'akik a fegyveres támadásban aktiv resztvettek.
A forradalmi törvényszék Zsitvay Lajos elnöklete alatt ítélkezett a bűnösök fölött. A vádat Bors László képviselte. A tárgyalásokat Szedeniker plébános ügyével kezdték meg. A plébános eleinte tagadta, hogy része lett volna a lázadás kezdeményezésében, a tanuk azonban bebizonyították, hogy a történteknek ő volt az értelmi szerzője. A forradalmi törvényszék Szedeniker Antal plébánost golyó általi halálra ítélte és az ítéletet, fél órával annak kihirdetése irtán, éjjel 12 órakor, a gróf Ziehy-féle kastély előtti térségen végrehajtották. A forradalmi törvényszék a további tizenöt cinkostársat egytől hat évig terjedő fegyházra ítélte. Az elítélteket megvasalva Sopronba hozták. A vármegyében rend van. A forradalmi törvényszék csütörtökön folytatta tárgyalásait Fülesen.
Az említett hiányosság Entzbruder ténykedéséből az az apróság, hogy ő szavatartó ember volt. Talán észrevesszük a cikkből, hogy egyszerre a falusiak milyen készségesek lettek a kérlelhetetlenül igazságos forradalmi törvényszék felé. Valószínűleg segített ebben az, hogy Entzbruder beváltotta amit igért: két gyereket, a 13 éves Drimmel Máriát és a 15 éves Buczolich Jánost agyonlövette.
Kósa József Jászkarajenő plébánosa volt. A történteket minden forrás körülbelül ugyanúgy idézi fel: a plébános Homyik Károly káplánnal együtt hazaindult, két vöröskatona szegődött a nyomukba, s behatoltak a plébániára. A folyosóról balra nyílott az iroda, itt tartózkodott Kosa József. Az egyik Lenin-fiút, az írástudatlan, huszonkilenc éves Dobák Imrét később azonosították. Meg kell halnotok! - kiáltotta egyikük. A plébános kezét imára kulcsolva, szelíden azt mondta: „Isten rendelése ellen nem cselekedhetünk. Csak öt percet adjanak, hogy megáldhassuk egymást." „Erre nincs szükség" - kiáltotta Dobák Imre, s lelőtte a plébánost. A zajra a káplán kiszaladt a szobájából, letérdelt a földön fekvő plébános mellé, és elmondta fölötte a föloldozás szavait. Erre Dobák visszalépett a folyosóról, s lelőtte Homyikot is. Mivel a lövés nem volt halálos, még egyszer belelőtt.
Nagy Jenő lovászpatonai plébános esete különlegesebb, őt a Tanácsköztársaság bukása után pár nappal gyilkolták meg.
A patonai munkástanács megrémült, nem hitt a tanácsköztársaság bukásában, s a munkástanács elnöke Győrbe, majd Pápára futott, ahonnét 28 vörös katona társaságában másnap éjféltájban tért vissza Patonára. A falut fölriasztották, s a munkástanács elnökének vádjaira néhány fiatalembert összefogtak, többeket megsebesítettek. Negyedikén hajnali négy órakor ötletszerűen kiadták a jelszót: most menjünk a csuhásért. Sortűz alá vették a plébánia ablakait, betörték a lakás ajtaját, mire Nagy Jenő revolverével kétszer rájuk lőtt. Erre a vörös katonák behatoltak s egyikük keresztüllőtte a fiatal plébánost. Két órán át élt még ezután Nagy Jenő. Ö maga mondta el gyóntatójának a szentségek felvétele előtt a gyilkosság részleteit. « Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet » — ezek voltak az utolsó szavai.
Gyilkosa meglett. 1920 március 3-án így tudósít Az Est:
A veszprémi törvényszék halálraítélté Mayer Lajos győri születésű asztalossegédet, a ki a kommunizmus alatt agyonlőtte Nagy Jenő lovászpatonai plébánost. A halálos ítéletet a Kúria helybenhagyta és így az itéletet a minap végre is hajtották. Az eredetileg réggel hét órára kitűzött kivégzés azonban csak kilenc- órakor történt meg,; mert az .elitéit védőügyvédje, dr.Fehér Dezső Horthy Miklós kormányzóhoz fordult táviratilag kegyelemért s erre várták a választ. Az elutasító válasz fél kilenckor megérkezett,mire az elitéltet kivégezték.
Trubinyi Lajos Tamási környéki Dunamocs község plébánosa volt. 1919-ben Tamási község története különlegesen tragikus, tökéletes példája a mondásnak: az erőszak csak nagyobb erőszakot szül.
Tolnatamási és Dunamócs község vasárnap emlékezik meg kegyeletesen az 1919-iki ellenforradalom vértanúiról. Tolnatamásiban a vörösök Kéri Józsefet, Schiller Jánost és Molnár Jánost felakasztották, Kiss A. József magyarkeszi lakost pedig válogatott kínzásokkal ölték meg. A vörösökkel vivott ütközet után a terroristák Madarász József községi rendőrt, Berta Pál mészárost és Ulrich Imre asztalosmestert végezték ki.
Dunamócs községben a vörösök Trubinyi János római katolikus plébánost akasztották fel. A két község megemlékezésén résztvesznek a hatóságok és testületek képviselői Is, valamint a környékbeli lakosság.
A fehérek "természetesen" bosszút álltak a június 1-én történtekért. Augusztus 18-án tíz embert akasztottak fel Tamásiban, közöttük Molnár György direktóriumi elnököt, Gyenis Antal forradalmi törvényszék elnököt. Utóbbi személye az amúgy is szimbólumokkal terhelt történelmünkben is jól példázza a tragédiából tragédiába vezető utat: öt évvel azelőtt az ő lányát vette feleségül egy akkor még teljesen ismeretlen református lelkész, Tildy Zoltán. A később a szocializmust elismerő Tildy hihetőleg nem gondolt arra, hogy 1919 júniusában is már azokat gyilkolták, akikért állítólag az ő rendszere dolgozott.
A Duna-Tisza közi ellenforradalom története több okból több bejegyzést is megér majd, hiszen szinte szabályos polgárháborús helyzet állt elő. Kalocsán forrt a levegő, a vörösőrök és a lakosság között lövöldözés alakul ki júniusban, Schwarz Mór kereskedőt június 23-án gyilkolják meg a dunapataji úton.
Vélhetően Szabó József vörösőr lelövése indíthatta meg a tűztengert.
Kalocsáról jelentik: Több rendbeli gyilkosság vádja alatt letartóztatták és a kalocsai ügyészség fogházába kísérték Sós István szentmártonkátai születésű terroristát. Sós mint terrorlegény szerepelt a rémuralom idején s a keceli ellenforradalom alkalmával lelőtte Vajay László káplánt, Árvay András földmivest és Vén András öregcsertői gazdát
A 28 éves pap mellett Orcsik István, Lajkó András, Palásti Mihály, Halász József, Sajdik György, Ónodi Imre, Salacz Gergely, Borbélyi János, Lajkó József földmíveseket és még sok sok más földművest gyilkolt le a Tanácsköztársaság, a munkások és a parasztok állama.
Vermes Gyula esete valószínűleg a naiv jólelkű emberről szól. A halálozás pontos körülményei nem tisztázottak, de mindegyik korabeli tudósítás erőszakos halálról szól. Hogy valóban vörösök, vagy szerbek lehettek, abból a szempontból mindegy, hogy a két áldozat életét semmi nem adhatta vissza.
Így írt a Dunántúl: Vermes és Hollóssy Jtemelése Pécs, október 2. (A Dunántúl tudósítójától.) Egy héttel ezelőtt a demarkációs vonalon túl egy erdőben két egymás melleit fekvő holttestre akadtak. Két jóbarát volt, akiket együtt avatott vértanúvá a vörösök golyója. Vermes Gyula pécsi származású papot, a keresztény szociálista párt budapesti főtitkárát és Hollóssy Ádám hírlapírót sikerült bennük felismerni, akikről julius 12. óta senki sem tudott semmit. A demarkációs vonal kőzelében támadhattak rájuk a vőrös katonák, akik lemészárolták és kirabolták őket. A holttestek temetetlenül maradtak az erdőben és csak hosszú idő múlva akadtak rájuk a környéken lakók. A holttesteken csak ruhafoszlányok és a kiszáradt csontok jelezték az egykori embert. Vermes zsebében megtalálták az atyjának, Vanicsek József nyugalmazott postafőtisztnek Budapesten nemrég bekövetkezett haláláról szóló gyászjelentését s ennek az alapján ismerték fel.
Kutsera Ferenc szentendrei plébános esete sem deríthető fel már történészi igényeséggel elvárható bizonyossággal, a korabeli tudósítások csak abban egyeznek meg, hogy meggyilkolása után holtteste napokon át feküdt temetetlenül az 1919-es őrült időszak nyári forróságában.
