Tragédiánk nyitányának századik évfordulóján több helyen hallhatunk újra a fegyverletétel szükségességéről, módjáról, helyességéről, mit hogy kellett volna tenni és így tovább és így tovább. Egyetlen egy dologban nem lehet vita: 1918 őszén minden felelősnek pontosan tudnia kellett, hogy mi fog következni, a magyar tragédia mérete teljesen előrelátható volt.
A Pesti Napló 1914. július 18-i száma idéz a Novoje Vremja című lapból egy meg nem nevezett román politikussal készített interjút. A cikk nemcsak a román diplomácia hihetetlen ügyességét világítja meg villámfényszerű erővel, de bizonyíték: lehetett tudni, hogy mi készül, teljesen, nyilvánvalóan, pontosan. 1918 őszének felelősei a lent leírt helyzetre való lehetséges válaszadás helyett mindennel foglalkoztak, ami felesleges - elméleti doktrínerkedésből, a gyakorlati érzék teljes hiányából indult a magyar katasztrófa.
Az eredeti Novoje Vremja cikket közben természetesen keressük tovább.
[...]
A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki jelen volt a konstanzai találkozáson, beszélt Románia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni.
[...]
Ha a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrudzsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz. szóval abban az esetben, ha Auszlria.- Magyarországot felosztják. megkapjuk Magyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország lemond róla. Ha nem kapunk Erdélyből semmit se, Románia csaknem végleg el fog pusztulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy területre is van szükségünk.
-- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amig tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen fámádnak. Addig senkivel se akarunk kikötni.
[...]
— Gondolja csak el, micsoda nagy reményei vannak Romániának: Erdély és környéke és Besszarábia, Bukovina déli részével. A magyarországi románság négy millió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a következő okai vannak. A magyarországi románság a magyar viszonyok folytán sokkal intelligensebb, előrehaladottabb, mint az itteni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az oltani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen kevés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak ennek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pedig most már nem igen szoktak béke idején földel adományozni egymásnak az országok. Száz év előtt ajándékozott Oroszország Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A jelen mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy — ajándékozlak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk.
[...]
— Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élei francia mintára megy. A francia irodalmat és művészetei szereljük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban c léren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap. mikor Vihnos császár táviratilag üdvözölte királyunkat, hogy megteremtette a békét azzal, hogy a bukaresti szerződést létrehozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz.
— Az egyetlen ország, mely mindenképpen ellenségünk úgy nekünk, mini Oroszországnak, Ausztria-Magyarország, meri ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, mig fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehel szomszédjai mindent megtesznek, csakhogy elkerüljék a fegyverek összemérését.
Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztuLna-e egy nagy háborúba.
— Ez természetes, — mondta — meri szomszédjai folyton erősödnek, mig ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudit a nyakára.
1918-ban ezek a sorok már négy esztendősek voltak ...
