Változó múlt

Tiso szlovák elnök, Klessheim, 1943. április 22.

Ezzel kapcsolatban Tiso elmesélt egy külföldön közszájon forgó viccet a Führerről: A Führer Bécsben találkozik egy volt zsidó iskolatársával. Amikor az Ausztriának Németországhoz történő csatlakozása miatt védelmét kéri. a Führer azt tanácsolja neki, hogy tűnjön el, és többe ne kerüljön a szeme elé. Erre a barát elmegy Prágába. Ott megismétlődött ugyanaz. Aztán Brüsszelben és Párizsban is. A Führer zsidó barátja most Budapesten van.

Ion Antonescu román conducator, Klessheim, 1944. február 27.

Búcsúzáskor még egyszer szóba került Magyarország. Antonescu nem bocsátkozott részletekbe, csak óva intett attól, hogy megbízzanak a magyarokban. A magyarkérdéssel. mondta, komolyan kell foglalkozni.

A Führer a következő szavakkal válaszolt Antonescunak: ő, Antonescu biztos lehet benne,hogy ő (a Führer) igen behatóan és komolyan foglalkozik majd a magyarokkal. E közléssel, amelyet Antonescu nagy figyelemmel fogadott; a Führer búcsút vett vendégétől, míg a birodalmi külügymíniszter még röviden tárgyalt Antonescuval ugyanerről a kérdésről.

Ennék során Antonescu sokkal nyíltabban fejtette ki Magyarországra vonatkozó észrevételeit,
mint előzőleg a Führerrel folytatott tárgyaláson. A magyarok, mutatott rá, 1919 után nyomban
átkanyarodtak az angol oldalra, hogy így érvényesítsék revíziós követeléseiket, majd 1935-ben
ismét visszatértek a német oldalra. Ha Magyarország kis ország létére a kormányzónak a Führerhez intézett levelében ma nyíltan kérni merészeli valamennyi magyar csapat visszavonását az anyaországba, ez nézete szerint azt jelenti, hogy Magyarország a másik oldalról már alighanem kapott valamiféle ígéreteket. Az ellenség követelését, hogy a csapatokat vonják vissza a frontról, hozzá, Antonescuhoz is eljuttatták. Ö erre nyílt elutasítással és írásban ,,Sohasem"-mel válaszolt. Úgy látszik, a magyarok másképpen viselkedtek. Csapataik visszavonásának követelése tulajdonképpen egyértelmű a szövetség felmondásával. Ezért fel kell lépni Magyarország ellen, éspedig minél előbb, mert a keleti fronton a helyzet netáni rosszabbodása esetén egy bizonytalan Magyarország a front hátában rendkívüli veszedelemmé válhat. Nem szabad engedni, hogy az események elénk vághassanak.

A birodalmi külügyminiszter csak annyit felelt rá: Antonescu biztos lehet benne, hogy a Führer pontosan követi a fejleményeket, és nem hagyja magát meglepni.

Antonescu a birodalmi külügymíniszternek ezt a kijelentését is ugyanolyan figyelemmel fogadta.
mint a Führer végső megjegyzését, és spontánul kijelentette, hogy egymillió román katona áll rendelkezésre a harcban, amint a magyar veszélyt elhárították. A birodalmi külügyminíszter kérdésére Magyarország haderejét számszerűleg tizenöt tizenhat hadosztályra becsülte, amelyek azonban nagyon különböző minőségűek.

Antonescu Magyarországra vonatkozó további fejtegetéseiből, amelyek semmi fontos újdonságot nem tartalmaztak, csak az az állítása volt érdekes, amely szerint neki, Antonescunak cáfolhatatlan bizonyítékok vannak a kezében arról, hogy a magyarok igen nagy összegekkel megvesztegették Cianót, hogy a bécsi döntésnél a maguk javára hangolják.

Ion Antonescu román conducator, Klessheim, 1944. március 23.

Ezzel kapcsolatban a Führer a következő négyszemközti" nyilatkozatot tette Antonescunak:

A magyar kormány illojális magatartása miatt, és mert sem Románia, sem Magyarország lelke mélyén sohasem fogadta el a bécsi döntést, és miután Olaszország most kivált, Németország nem ítéli célirányosnak, hogy továbbra is a bécsi döntés aláírójaként fungáljon. (A Führer) arra kéri Antonescut, hogy egyelőre senkinek se említse imént elhangzott nyilatkozatát; ő (a Führer) azt adott pillanatban nyilvánosságra fogja hozni
De egyelőre német. egyben román érdek is. hogy igyekezzenek elkerülni egy magyarországi partizánháborút, mert minden német hadosztály értékes, amelyre Magyarországon nincs szükség, és amelyet ki lehet küldeni a frontra.

Alapjában véve (a Führer) őrültségnek tartja Magyarország politikáját. Ha akad állam Európában, amely belső szociális struktúrája folytán hajlamos a bolsevizmusra, akkor Magyarország az. Ha a szovjetek holnap Magyarország kapuján kopogtatnának, akkor, ha az ország nem volna német megszállás alatt, a zsidók és a proletárok azonnal kirobbantanák a forradalmat. A magyaroknak az a nézete, hogy az angolok és az amerikaiak segítségükre jönnek a szovjetek ellen, egyszerűen gyerekes. Sem Anglia, sem Amerika nem hajlik rá, és nincs módja bármit is tenni a bolsevisták ellen.

Magyarország megszállására (a Führer) eredetileg a hadseregből két páncéloshadosztályt, egy
SS-páncélgránátos hadosztályt és kilenc gyalogoshadosztályt irányzott elő. A helyzet alakulása
folytán viszont a hadsereg két páncéloshadosztályának egyikét és egy gyalogoshadosztályt a keleti frontra küldhetett. Javasolja egyébként, hogy a katonai helyzettel holnap délelőtt foglalkozzanak, szélesebb körben.

A beszélgetés további során a Führer annyiban pontosította Magyarországra vonatkozó közléseit, hogy a Kormányzónak és a magyar uraknak a legélesebb és legridegebb módon szemrehányást tett Magyarország illojalitása és árulása miatt, és hogy eltökélt szándéka a legradikálisabb megoldásokat is alkalmazni Magyarországgal szemben, ha a helyzet netalán kiéleződnek. Ebben az esetben értesítené Romániát.

A Magyarország eljárását jellemző hitványságot a Führer a magyar külügyminisztérium korábbi sajtófőnökének, a jelenlegi stockholmi követnek, Ullein-Reviczkynek a magatartásával illusztrálta, aki nemrég előadóestet szervezett Stockholmban, s azon éppen Németország legnagyobb ellenségei egyikét szólaltatta meg, most pedig szakított a magyar kormánnyal, és úgy látszik, arra jelölték ki, hogy ellenkormányt alakitson.
[...]

Antonescu válaszában mindenekelőtt az egész román nép nevében köszönetet mondott a Führernek iménti közléséért. Mint román, szerencsét kíván a Führernek az intézkedésekhez, amelyekhez a magyar illojalitás miatt folyamodott, mert,mondta, a "tengelypartner" Magyarország mindig nagy ellensége volt Romániának. Mint katonának azonban sajnálnia kell az ügyet, mert semmi sem megvetendőbb az illojalitásnál, árulásnálés hálátlanságnál egy olyan nép részéről, amely annyit köszönhet Németországnak, mint Magyarország. Hogy ez az ország egyáltalán meglehetősen nagy hatalomra tett szert Kö2ép-Európában, az egyedül Olaszországnak és Németországnak, valamint a románok és Magyarország többi szomszédja jogai csorbításának köszönhette. Ö (Antonescu), ahogy a Führer emlékezni fog rá, ismételten óvott Magyarországtól. Amit előre látott, az most bekövetkezett; igaz, korábban attól félve, hogy bizonyos német nézeteket sérthetne általa, ezt az ügyet mindenkor nagy önmegtartóztatással kezelte. Most nyíltan kimondhatja, hogy ő legkevésbé sem bízik Magyarországban, mert ott nem a magyar nép határozza meg az ország sorsát, hanem a zsidók csinálják a politikát.
Ez régebben is úgy volt, mint ma van, és a jövőben is így fog maradni.
Mielőtt Antonescu folytatta volna "nem a tanácsadást, amit nem engedne meg magának, csak a magyar ügyre vonatkozó véleménye kimondását", a Führer még egyszer hangsúlyozta, hogy ő a Kormányzónak már tizenegy hónappal ezelőtt a legkeményebb szemrehányásokat tette a magyar politika miatt,8 a birodalmi külügyminiszter pedig két hónappal ezelőtt még élesebb formában közölte szemrehányásait a berlini magyar követtel. Antonescu azzal a kijelentéssel folytatta, hogy a legutóbbi események a magyarok Német-
ország iránti gyűlöletét magától értetődően nagymértékben növelni fogják. Ezért véleménye szerint nagy tévedés lenne meghagyni a közös arcvonal hátában egy felfegyverzett ellenséget, amely, ez százszázalékosan biztos, alkalmas pillanatban majd hátba támadná az arcvonalat.

A Führer közölte, hogy neki tökéletesen ugyanez a nézete.

Antonescu azzal a megjegyzéssel folytatta, hogy a közeljövőben a háborúnak talán még az
eddiginél is súlyosabb szakaszai következhetnek, ezért jobb volna a magyar hadsereg lefegyverzését inkább ma, mint holnap végrehajtani. Ha arról van szó, hogy a saját arcvonalunk hátában egy fegyveres katonai hatalom álljon, vagy partizánok legyenek, ő (Antonescu) csakis a partizánokat választja.
Tiso szlovák elnök, Klessheim, 1944. május 12.

Tiso államelnök itt közbevetette, hogy a politikai fáradozásokhoz egy szociális akciónak is kell csatlakoznia: akkor könnyű lesz megbirkózni a magyar politikai helyzettel. A nép nem olyan rossz, de a felső réteg romlott. A Führer úgy vélte, hogy Budapestről, ahol a vezető réteg ül, rossz hatás árad szét. Amolyan elgiccsesedett Montmartre-atmoszféra uralkodik ott. Mindenki azon van, hogy gyorsan meggazdagodjék, és a pénzt Budapesten elverje. Nálunk a gazdag embernek is dolgoznia kell. A mi gyárosainknak igen meg
kell erőltetniük magukat, és a Führer azt hiszi. hogy egy Röchlingnek hetenként két szabad órája sincs, míg Magyarországon mágnásklubokban és kávéházakban herdálják el azt a pénzt, amelyet a zsidók piócaként szívnak ki a népből, és amelyet a mágnások részben ismét elszednek a zsidóktól. Jellemző, hogy a kormányzó fia az Arizona bár egyik fő vendége. Veesenmayer7 emberfeletti munkát végez. Magyarországon szörnyű korrupció uralkodik, és minden korrupciófészek közepén ott ül, mint egy kukac, a zsidó.
Tíso úgy vélte, hogy magyarországi rendszabályaink nemcsak politikailag és szociálisan eredményeznek könnyebbséget, hanem stratégiai téren is. Rácz magyar miniszters a parlamentben a magyar hadsereg felfegyverzését követelte, hogy az a háború után, amikor minden más állam és hadsereg legyengült, ütőképesen álljon a helyén, és régi kiterjedésében talpra állíthassa Magyarországot. Ezért is nem küldtek a magyarok saját hadosztályokat keletre, hanem csak nemzetiségekből összeállított hadosztályokat. Most, a
Führer intézkedései nyomán be kell vetniük keleten a voltaképpeni magyar hadosztályokat is.
A Führer rámutatott, hogy mostanáig a románoknál sem lehetett elérni hadosztályaik feltöltését, mert mindig a magyar hadsereg készülődésérc hivatkoztak, amely a háború után készen akar állni Románia ellen. A Führer most közölte a Marsallal, hogy hiszen a bécsi döntést sem a románok, sem a magyarok nem ismerték el, tehát egy nap majd azt tehetnek, amit akarnakq De a háború után sem a magyarok. sem a románok
nem fognak semmibe se belevágni, mert most a létükért kell küzdeniük, és a harc végén biztosan
torkig lesznek vele. 
Tiso a magyar mágnások önteltségéről beszélt, akik, ha az ember tanácsot akar nekik adni. mindig az ő ezeréves birodalmukra hivatkoznak, és egyáltalában nem fogadnak el tanácsot.
A Führer azt mondta, ő is megkérdezte Horthyt annak idején, vajon mit szólnának hozzá, ha Németország kezdené emlegetni történelmi múltját. Volt idő, amikor Szicília a Német Birodalomhoz tartozott.

Tiso megjegyezte, hogy a jelent másféle, nem tisztán történelmi erők irányítják, es hogy egy állam célja és feladata népének szociális felemelése. Horthy megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot. de Tiso azt válaszolta, előbb rögzítem kell Horthy és maga között a határokat. kulonben a közvélemény nem tűr meg ilyen eszmecserét. Ez alkalommal figyelmeztette Horthyt a zsidokerdésre, és megemlítette neki, hogy a zsidóellenes szlovák intézkedések bevezetése óta jelentősen megnövekedett az adóbevétel, mert a zsidok jovedelmük bevallásánál mindenkor csaltak. De Horthy nem hallgatott az okos szóra.

Ezt a Führer is megerősítette, elmondva, hogy  Horthy egyszer azt mondta neki, a magyarok
nem szeretik a pénzt, mert az piszkos. A pénzügyleteket mindig a zsidókra bízták") Valójá-
ban, vélte a Führer, nem a pénz piszkos, hanem a mód, ahogy Magyarországon megkeresték.

A legrosszabb az volt, folytatta a Führer, hogy Anglia számított Magyarország összeomlására.
Hihetőleg ezért késett az invázió, holott nekünk az az érdekünk, hogy az invázió minél hamarabb
megtörténjék, mert minél előbb szabadulnak fel az erőink nyugaton egy visszavert invázió után.
annál hamarabb lehetséges Oroszországban bevetni hadosztályainkat, és támadnunk. Mert az
invázióra nagyszerűen felkészültünk; a Nyugati-fal játékszer az Atlanti-falhoz képest: itt a_ leggrandiózusabb alkotás készült el mindabból.  amit ember erődépítésben valaha is létrehozott.
Csakhogy az angolok kalmárok, és takarékoskodni akarnak a vérrel, és mindaddig ezt teszik,
amíg bármiféle lehetőségét is látják, hogy egy invázió roppant erőfeszítése nélkül elérhetik a mi
összeroppantásunkat. A mi célunk: megmutatni az angoloknak, hogy vagy megindítják az inváziót, vagy felhagynak a háborúval; mert csak akkor tudjuk legyőzni őket, ha sorompóba lépnek.
Ameddig az angolok a szígetükön ülnek, nem lehet jól hozzájuk férni.