Változó múlt

Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)Gogolák Lajos: Cseh emlékiratok a békekonferencia előtt

A ív. EMLÉKIRAT atescheni kérdést elemzi. Teschen birtoka szerinte a lengyelek számára másodrendű kérdés, de életkérdés a cseheknek. Történeti jogon a cseh koronához tartozott mindig, őslakossága a cseh, a lengyelek csak utóbb hatalmasodtak el. A 426.370 lakosból 233.850 (54 85%) a lengyel, 115.604 (27-11%) a csehszlovák és 76.916 (18-04%) a német. A lengyel többség mesterséges, a valóságban nincsen meg és nagy számát a helytelen népszámlálási eljárásnak köszönheti. A sziléziai bennszülötteket ugyanis, akik átmenetet jelentenek a csehek és a lengyelek között, a lengyelek magukhoz számítják ; a nép magamagáról azt mondja, hogy „morvául" beszél, azaz úgy, mint Morvaországban ; ha lengyelnek tartják, sértésnek veszi. 1848-ig itt kizárólag a cseh nyelv és a cseh kultúra uralkodott és ma is az a helyzet, hogy a katolikus reakciótól félő lengyel protestánsok a csehek mellett állanak. Csehszlovákiának a területre a kiterjedt szénvidékek miatt van szüksége és főkép a kassa—oderbergi vasútvonal miatt, mely Szüézián át Prágát és Morvaországot életérként köti össze Nyugat- és KeletSzlovenszkóval a rendkívüli jelentőségű jablunkai hágón át; ha ezt a vonalat Csehszlovákia nem tudná megszerezni, veszélyben lenne a Szlovenszkóval való közvetlen érintkezés. Lengyelország találhat magának kárpótlást Porosz-Sziléziában is. Az emlékirathoz csatolt további mellékletek a lengyelek előretörését Teschen felé teszik bírálat tárgyává és orvoslást követelnek.

Magyar Szemle 21. kötet (1934. 5-8. sz.)Tomcsányi János: A cseh-lengyel viszály

A békekonferencián Lengyelországot azok képviselték, akik előzőleg az Oroszország keretén belül megalkotandó lengyel autonómia hívei voltak s csak később orientálódtak a függetlenség felé. Ezekben inkább élt a szláv szolidaritás gondolata s azért, de a helyzet kényszere következtében is, 1918 november 5-én a cseh-lengyel határra vonatkozólag szerződést kötöttek a csehekkel, hogy így előzetesen egymás közt megegyezve, könnyebben védhessék meg a konferenciához fűződő érdekeiket. A szerződésben a sziléziai határt a néprajzi viszonyoknak megfelelően állapították meg, mert máskép még a szláv testvériség felé hajló Dmowski sem írta volna alá. Mihelyt azonban a lengyeleknek Lwówban (Lemberg) nehézségük akadt az ukránok lázadása miatt, a csehek — szerződés ide, szerződés oda — fegyveresen megtámadták a lengyeleket, hogy a szénben gazdag Karwin-medencét a lengyelektől elragadják, tekintet nélkül annak tisztán lengyel lakosságára. A szorongatott Lengyelország, hogy egész figyelmét Lwówra összpontosíthassa, beleegyezett abba, hogy a minden jogalap nélkül újabban vitássá tett területen népszavazást tartsanak s a nagyhatalmak ennek eredménye alapján döntsenek az országrész sorsa fölött. A cseheknek azonban rossz kilátásaik voltak a népszavazás eredményét illetően. Nehogy tehát kitűnjék a nép csehellenes hangulata, s ez esetleg okot adjon más területen is a népszavazás elrendelésére, azon mesterkedtek, hogy a szavazást meghiúsítsák. Erre csakhamar meg is jött az alkalom. Lengyelország élet-halálharcot volt kénytelen vívni a szovjettel. Csehország felhasználta a lengyelek ottani elfoglaltságát és rávette a nagyhatalmakat, hogy a vitás területet a lengyelekre rendkívül hátrányos módon megosszák. Ez olyan tőrdöfés volt Lengyelország hátába, amelyet bizonyos szempontokra való figyelemmel lehet ugyan eltűrni, de elfelejteni nem lehet.
A volt osztrák Szilézia megosztásával mintegy 200.000 lengyelt kebeleztek be a cseh államba. A cseh népszámlálás ismert módszerei vei ezt a számot sikerült ugyan 75.000-re leszállítani, de a statisztikából eltüntetett lengyelek a valóságban mégis élnek s abszolút többséget bizonyítanak az urnák előtt olyan községekben is, amelyekben a népszámlálás húsz százalékot sem talált, akárcsak a magyar Kassán. Ezeknek a lengyeleknek a cseh államhoz való tartozásuk kezdetétől sem volt valami gyöngyéletük. Akár a magyarokat, őket is háttérbe szorították és megkárosították minden lehető alkalommal. Mellőzték őket a földreformnál, tisztán lengyel községekben cseh „kisebbségi" iskolákat állítottak s ezekbe beerőszakolták a lengyel anyanyelvű tanulókat, lengyel plébániákra cseh papokat erőszakoltak, a lengyel nemzetiségű lakóknak nem ismerték el cseh állampolgárságukat, szóval velük is megízleltették mindazon keserűségeket, amelyek felvidéki magyar testvéreinknek állandó táplálékát képezik a csehszlovák köztársaság megalakulása óta
[...]
A lengyel lakosság üldözéssé fajult zaklatásának ürügyéül a csehek azt a körülményt használták fel, hogy a lengyelek a Teschenért vívott harcok tizenötödik évfordulója alkalmából a város cseh részén, zárt helyen szerény emlékünnepet tartottak. A cseh sajtó irredentáknak kiáltotta ki a csehországi lengyeleket s ebben a kormánypárti lapok jártak elől. Iszonyú műfelháborodást keltettek. A Fridekben székelő cseh takarékpénztár felmondta a lengyeleknek folyósított kölcsönöket, néhány az állammal kapcsolatban lévő vállalkozás elbocsátotta lengyel munkásait. Az állami hivatalnokoknak megtiltották a lengyel nyilvános helyiségek látogatását. Mindez nem volt elegendő. A félhivatalos szervként működő cseh iskolai Matica a légionárius egyesülettel és öt más szervezettel karöltve nagy népgyűlést hívott össze Teschenbe, hogy tüntessen a lengyelek állítólagos irredentizmusa ellen.
A tüntetésre ingyen vasúti jegyekkel és díjtalan automobilokon szállították a vidéki lakosságot. A népgyűlésnek Spacek képviselő volt a vezérszónoka. Szóval minden arra mutatott, hogy a tüntetést a kormány megbízásából rendezik. Spacek koalíciós képviselő beszédében erősen támadta nemcsak a csehországi lengyeleket, hanem az egész lengyel nemzetet. Azzal vádolta meg ismételten, hogy soha nem teljesítette a szláv közösséggel szemben fennálló kötelezettségét. Egyszerűen tagadásba vette, hogy Csehországban lengyel kisebbség volna. Akik magukat lengyeleknek nevezik, azok önös egyéni célokat szolgálnak (!) s Csehországban annyi joguk van, amennyit megérdemelnek [...]
Benes külügyminiszter adta a sértettet, felháborodott azon, hogy a lengyel félhivatalos fenyegető hangot használt, de hajlandónak nyilatkozott az ügy megvizsgálására. Lapjai azonban továbbra is támadják Lengyelországot, a tót irredenta támogatásával vádolják s hallani sem akarnak arról, hogy az ügyet kölcsönös megegyezéssel intézzék el. Csehország belső ügyeibe senki sem avatkozhatik. Hajlandók azonban az ügyet népszövetségi eljárás tárgyává tenni.
A lengyel sajtó is szilárdan kitart álláspontja mellett. Szerinte a népszövetségi eljárás abban áll, hogy egy délamerikai köztársaság képviselőjét teszik meg előadóvá, ki aztán hosszasan vizsgál, terjedelmes jelentéseket szerkeszt, mik után a döntést elnapolják, míg egészen elmerül az akták tengerében. Erre az útra nem lehet rácsalni Lengyelországot.