Szerzők

HTML

Változó múlt

Hozzászólni csak meghívottaknak lehet.

Miért kell ilyen blog?

Más nyelveken

Friss topikok

  • Hory László Sándor: @Deak Tamas: A homlokzaton ma is látható a Hory-címer. (2018.03.24. 20:03) Kánya Kálmán halála - ?
  • Deak Tamas: Hello, May I suggest some comments and corrections to your picture captions from Marshal Mannerhe... (2014.06.30. 11:05) Mannerheim 75

Címkék

12 pont (1) 1689 (1) 1755 (1) 1792 (1) 1823 (1) 1848 (1) 1849 (2) 1859 (1) 1875 (1) 1904 (1) 1907 (4) 1908 (1) 1909 (1) 1912 (1) 1914 (2) 1916 (1) 1917 (1) 1918 (3) 1919 (14) 1920 (3) 1921 (1) 1922 (2) 1924 (1) 1925 (3) 1928 (3) 1929 (2) 1930 (2) 1931 (1) 1932 (2) 1933 (1) 1935 (2) 1938 (5) 1939 (3) 1939 június 7. (1) 1940 (8) 1940 március 13 (1) 1941 (4) 1941 március (2) 1942 (6) 1943 (3) 1944 (6) 1944 március 18 (1) 1944 március 19 (4) 1944 október 15 (2) 1945 (1) 1945 április (1) 1945 január 25 (1) 1945 május (3) 1947 (1) 1950 (2) 1956 (4) 1969 (1) 1975 (1) 1977 (1) 1978 (2) 1980 (1) 1986 (2) 1987 (1) 48-as zászlók (1) 708 (1) Adolf Hitler (5) Ady Endre (2) Afrika (1) Akadémia (1) Ákots Gyula (1) Albert von Schlippenbach (1) Alekszandr Dovzsenko (1) Alexandre Millerand (1) Alexandru Vaida-Voevod (1) Alsószinevér (1) Amerika Hangja (1) André Kosztolányi (1) Antoine de Saint Just (1) Antoine Marés (1) Apponyi Albert (3) Arányi Gyula (1) arisztokrata (3) Armia Krajowa (1) Arthur Russell (1) Árvay András (1) Assen (1) Aurel Vlad (1) ÁVH (1) Az I világháború története (1) Az Ujság (1) A félelem bére (1) A gótikus ház (1) A Híd (1) A honszerző (1) A magyar nyelv tanításának terve a nem magyar tannyelvű iskolákban (1) A Rákosi per (1) A Várhegy (1) A Vöröshajú Lány (1) Baillet Latour (1) Balatonfüred (1) Bandong (1) bank (1) Bányász Rezső (1) Barankovics István (1) Baranyi Ferenc (1) Bárdossy László (1) Bartha Károly (1) Bartos Ödön (1) Bayer István (1) Bécs (1) bécsi döntés (2) Beilen (1) Belgium (1) belle epoque (1) Bencsik Gábor (1) Benes (5) Bengázi (1) Benito Mussolini (1) Beran (1) bérek (1) Berkó Pál (1) Bertalan Sándor (1) Berta Pál (1) bethlen istván (2) Bethlen Rózsa (1) bevándorlás (2) Bíró László József (2) Blick (1) Boleslaw Bierut (1) Boletin de estado (1) Bonkáló Sándor (1) Borhi László (1) Boroevic (1) Boros Zsuzsanna (1) Borsányi György (2) Borsody István (1) Borsszem Jankó (1) Bors László (1) Bovensmilde (1) Brassó (1) Brazília (2) Brüning (1) Buczolich János (1) Buczolich Jánosr (1) Budai László (1) Budapest (4) Budapesti Hírlap (1) Budapesti Napló (1) Bulgária (1) Carlos Mandel (1) Casablanca (1) Catherine Horel (1) Charles de Gaulle (1) Cieszyn (1) cigány (1) Clemenceau (2) Cloots (1) Convento do Carmo (1) Csallóköz (1) csehszlovák (6) Csekey István (1) Csendőrségi Lapok (3) Cseri József (1) Csetényi József (1) Csík vármegye (1) Csorna (1) Csrepka Teréz (1) Czibor Zoltán (1) dalmát (1) Dánia (1) Danton (1) Das Interessante Blatt (1) Deák Imre (1) Deák Kálmán (1) Dékány István (1) Demetriu Radu (1) Den Uyl (1) Der Mythus des XX. Jahrhunderts (1) Desmoulins (1) Deutsche Wochenschau (3) De Punkt (1) Diaz (1) Dietl (1) Dimitar Bratanov (1) Dino Alfieri (1) Dobák Imre (1) Dohnányi Ernő (1) dokumentum (8) Dolgozók Világlapja (1) Doncaster (1) Dörnberg (1) dr. Wolfner Pál (1) Drágos János (1) Drimmel Mária (2) dr Kara László (1) dr Nyerges Pál (1) Dunamocs (1) Durcsanszky (1) Eberhardt von Stohrer (1) Eger (1) Egri csillagok (1) Egyiptom (1) Ein Heller und ein Batzen (1) elemzés (4) elnök (1) Entzbruder Dezsõ (1) Entzburger (1) Eötvös József (1) Erdély (1) Erdélyi (1) Escher Károly (1) Esti Lapok (2) Eugenio dos Santos (1) Eugeniusz Bodo (1) Eva Braun (1) familysearch (1) Faragho Gábor (1) Faruk (1) Fáy Dávid (1) fehérterror (2) Féja Géza (1) felsőház (1) Fenyő Miksa (1) Ferdinand Peroutka (1) Ferenc József (2) Fidibus (1) film (1) finn (1) flotta (1) főispán (1) földrengés (1) Forró Imre (1) Fortélyos félelem igazgat (1) fővezérség (1) francia (4) Franciaország (1) Francia Észak-Afrika (1) Franciszek Brodniewicz (1) Franco (1) freyung (1) Frigyes főherceg (1) Fritz Thyssen (1) Füles (1) Füredi Rikárd (1) Gabriel Malagrida (1) Gajárszky Magdolna (1) Gajda (1) Garami Ernő (1) Gárdonyi Géza (1) Geiger Imre (1) Geoffrey Barraclough (1) Georges Arnaud (1) Georges Clemenceau (1) Gereblyés László (1) Gereöffy Géza (1) Gheorghe Popovici (1) Giznery Sándor (1) Glaser Ferenc (1) glósz miksa (1) Gogolák Lajos (2) Goluchowski (1) golyóstoll (1) GPU (2) Graefl Károly (1) Greenwhich (1) Grigorcea (1) Groningen (1) Grosics Gyula (1) Grósz Bernát (1) Gulag (1) Gustaaf Tehupuning (1) Guttmann Béla (1) gyakorlati tót nyelvtan (1) Gyenis Antal (1) Gyömrő (1) Habsburg Ottó (1) hadüzenet (1) Hajmássy Miklós (1) Halász Lajos (1) halotti anyakonyvi kivonat (1) Hamburger Jenő (1) Hansina Uktolseja (1) Hans Braam (1) határ (1) Hatz József (1) Hatz Sámuel (1) Haubrich József (1) Háy Gyula (1) Heinrichs (1) Hejszán Ferenc (1) Helsinki (1) Hendaye (1) Herczeg Ferenc (5) Heydrich (1) Hirossik János (1) Hirossik Török Gergely (1) Hitler (9) Hlatky Endre (2) Hlinka (1) Hodac (1) Hodza (1) holland (3) Hollandia (1) Holland gyarmatosítás fekete könyve (1) Hollán Sándor (1) Hornyik Károly (1) Horn Géza (1) Horthy (2) Horthy Béla (1) Horthy Erzsébet (1) Horthy István (2) Horthy Jenő (1) Horthy Miklós (8) Horthy Paula (1) Horthy Szabolcs (1) Horthy Zoltán (2) horvát (1) Hóry András (1) Hrabcik (1) Hubay Kálmán (1) Hunyadi János (1) ifj. Horthy Miklós (2) igmándy-Hegyessy géza (1) II. Viktor Emánuel (1) Ilja Eherenburg (1) Ilyés Gyula (1) Ina Benita (1) Incze Péter (1) indonéz (1) invázió (1) Iskola a határon (1) IV. Béla (1) IV. Ince (1) Izsák Éva (1) J. B. Raten (1) James Stewart (1) Jancsó Benedek (1) január (2) Jan Kollár (1) Ján Kollár (1) Jásdi István (1) Jászkarajenő (1) Jean Ann Kennedy (1) Jel-Kép (1) Jelky András (1) jezsuita (1) JFK (1) Joe Patrick Kennedy (1) John Fitzgerld Kennedy (1) Joó Tibor (1) Jornal de Guerre (1) Josef Göbbels (1) József király (1) Julier Ferenc (1) július (1) június (3) Justh Gyula (2) Jütland (1) Jutro idzemy do kina (1) Kaba (1) Kabos Gyula (1) Kállay Kristóf (1) Kállay Miklós (4) Kánya Kálmán (5) Karátson Dávid (1) Karikás Frigyes (1) Karl Marx (2) Károlyi Mihály (2) Károly román király (1) Kárpátalja (1) Kassa (1) Kathleen Kennedy (1) katolikus (1) Katona Fedor (1) Katus László (1) Katymár (1) Katyn (1) Kazimierz Junosza-Stępowski (1) kék rejtjelkulcs (1) Kelen Magda (1) Kenderes (1) Képes Történelem (2) képviselőházi napló (1) Kerékjártó Kálmán (1) Kéri József (1) kihallgatás (1) Kinizsi Pál (1) Kino Pravda (1) Királymező (1) Király Magyar Automobil Klub (1) Kiss A. József (1) Klement Gottwald (1) Klézl Julianna (1) kóborcigányok (1) Kollonics Lipót (1) Kolozsvár (2) Komarovszky (1) kommunista (2) Konek (1) königliche ungarische unterrealschule (1) Korondy Béla (1) Korunk (1) Kósa József (1) Kossuth Lajos (1) Kovács Alajos (1) Kovács Imre (1) Kralevics Márk (1) Kramar (1) Kudar Lajos (1) Kugel Ernő (1) Kunfi Zsigmond (1) Kunszery Gyula (1) Kun Béla (3) Kun Miklós (1) Lajkó András (1) Lakatos Imre (1) Landler (2) Landler Jenő (1) Latinovits Margit (1) La Vanguardia (1) Ledeboer (1) Leitner Adolf (1) lengyel (5) Lengyel István (1) Levante (1) Lex-Apponyi (1) Le Figaro (1) Le Monde (1) Líbia (1) Lidové Noviny (1) Lindquist (1) Lisszabon (1) Löffler Lajos (1) London (1) lovasság (1) Lovászpatona (1) Luce (1) Luxemburg (1) Madarász József (1) Madarsko (1) Madzarska (1) Magyarország (3) Magyarország története (1) magyarosítás (1) Magyarság (1) Magyar Film Iroda (1) magyar királyi katonai iskola (1) Magyar Szemle (3) Magyar Világhíradó (1) mainzi püspök (1) Malhomme (1) Malinowski (1) MalyPetr (1) MANDA (1) manipuláció (7) Mannerheim (1) Manojlovics János (1) Marosvásárhely (1) Marton Pál (1) Masaryk (1) Matica Slovenska (1) Mátyás (1) Mátyás király (1) Mauthausen (1) MÁV (1) Maximilian Njegovan (1) Mayer Lajos (1) Meczner Béla (1) Mekelesz (1) menekültek (7) Mercedes (1) Mérs el Kebir (1) mezőgazdaság (1) Mezőség (1) MFI (1) Michał Kwieciński. (1) Michał Waszyński (1) Michał Znicz (1) Míg megvalósul gyönyörű képességünk a rend.... (1) Mihály román király (1) Miklósi István (1) Miletics Szvetozár (1) Molnár György (1) Molnár János (1) molukka (2) Monde (1) Móricz Zsigmond (1) MTI Rádiófigyelő (1) München (1) Munkács (1) Musztafa Kemál (1) Nadvurna (1) Nagykanizsa (1) nagykövet (1) Nagyrév (1) Nagyukrajna (1) Nagy Ausztria (1) Nagy Jenő (1) Nagy Magyarország (1) napló (1) Natter Gitta (1) német (7) Németh Gyula (1) Németh Lajos (1) Németmokra (1) Németország (1) német megszállás (9) Népszabadság (2) Népszava (2) Neumann Regina (1) Niederdorf (1) Niederdorf- (1) NKVD (1) Norvégia (1) Novoje Vremja (1) nyári időszámítás (1) nyelvismeret (2) Nyikolaj Ljachterov (1) nyilas (2) Nyomorfilm (1) Ódony Dezső (1) Oesch (1) Öhquist (1) Októbertől márciusig (1) olimpia (1) Ónodi Imre (1) Orán (1) Orcsik István (1) örmény (1) Ormos Mária (1) Östreicher Emil (1) Osztrák Magyar Monarchia (1) Ottlik Géza (1) Paasonen (1) Pabst (1) Páger Antal (1) Páhi (1) Palásti Mihály (1) pánszláv (1) Párizs (1) Pécska (1) Pester Lloyd (1) Pesti Hírlap (3) Pesti Napló (1) Peter Albert van der Parra (1) Petrák Miklós (1) Philppe Pétain (1) Piave (1) Pietro Badoglio (1) Pilch Jenő (1) plakát (1) Pödör László (1) Pombal márki (1) Portugália (1) Pozsgay Bálint (1) Pozsony (2) Pragg (1) Prókai Erzsébet (1) Prónay Pál (1) Pruszków (1) Purgly Lajos (1) Puskás Ferenc (1) Quatre ans a rayer de notre histoire (1) Rácalmás (1) Raffailowa (1) Rajk László (1) Rákosi (2) Rákosi Mátyás (4) Rákos Mátyás élete képekben (1) Rankó a hős (1) Rásy Barna (1) Reményi-Schneller Lajos (1) Revue de Transslylavie (1) RFK (1) Richard C. Partridge (1) Rizzo (1) Robert Kennedy (1) Robert Taylor (1) román (2) Románia (2) roman sukevics (1) Ronald Reagan (1) Roosevelt (1) Rosenberg (1) Rose Kennedy (1) Rudolf Hitler (1) rydz-smigly (1) Rydz-Smigly (1) Ryti (1) Saguna András (1) Sajdik György (1) Samuel Murphy (1) Sándor György (1) Sao Paulo (1) Schell Péter (3) Schiller János (1) Schlesinger Sándor (1) Schoch (1) Schwarz Mór (1) Scseglov (1) Seidel (1) Sieg im Westen (1) Simonyi-Semadam Sándor (1) Skrzynski (1) Solt (1) Sopron (1) Soproni Elek (1) Sorg Antal (1) spanyol (1) Stefan Cicio-pop (1) Stefan Zweig (1) Stockholm (1) Stribrny (1) Stumpff (1) Szabadka (1) Szabad Magyar Rádió (2) Szabad Nép (2) Szabó Jánosné (1) Szabó József (1) Szálasi (2) Szalay László (1) Szamuely Tibor (2) szárnysegéd (1) Szedeniker Antal (1) Székelyföld (1) Szekszárd (1) Szeles Erika (2) Szelevény (1) szenátus (1) Szépirodalmi könyvkiadó (1) Sziklakórház (1) Szilassy László (1) Szilézia (1) Szladek Barna (1) szlovák (6) Szmirna (1) szovjet (6) szózat (1) Sztálin (3) Sztaniszlava (1) sztár (1) sztepan bandera (1) Sztójay (1) szudétanémet (1) Szuhay-Havas Ervin (1) születésnap (1) Szvatkó Pál (3) Tabák Lajos (1) tábornok (1) Takács Ferenc (1) Tamási (1) Tanácsköztársaság (5) Tanácsok Országos Gyűlése (1) tancsapatok (1) Tanner (1) Tapié (1) Tapolca (1) Taraszov-Rodionov (1) Taraszov-Rogyionov (1) Tarcsay István (1) Tassányi István (1) Ted Kennedy (1) Teleki Pál (1) Temesvár (1) Teschen (2) Těšín (1) Thomson (1) Tildy Zoltán (1) Tilkovszky Lóránt (1) Timothy Snyder (1) Tiszazug (1) Tisza István (4) Tisza Kálmán (1) Tito (1) Toldi Miklós (1) Tomcsányi Lajos (1) török (1) Torres Vedras (1) történelemkönyv (3) Tót nemzet nincs (2) Trefort Ágoston (1) Trianon (3) Tropenmuseum (1) Tropisch Nederland (1) Trubinyi Lajos (1) tudományos gyűjtemény (1) Tuompo (1) Turul (1) U31 (1) Udrzal (1) Ugarska (1) Uhorsko (1) Újszászy István (1) ukrajna (1) Ulrich Imre (1) Ungvár (1) USA (1) usztasa (1) Vágó Béla (1) Vajay László (1) Varga Jenő (1) Varga Nándor (1) Varsó (1) Vasgárda (1) Vasile Goldis (1) vasút (1) Vas Zoltán (1) Vén András (1) Véres övezet (1) Victor Jinga (1) Villabassa (3) Voltaire (1) von Richthofen (1) Vörnle János (1) vörösterror (2) Weber (1) Werner Sombart (1) Werth Henrik (1) Why England slept (1) Wijster (1) Witold Zacharewicz (1) Witt (1) XIII Kelemen (1) XIV Benedek (1) XVI Lajos (1) Yorkshire Post (1) Zaolzia (1) Zilahy Lajos (3) Zimándi Pius (1) Zöldy Márton (1) Zöld Sándor (1) zsidó (3) Zsitvay Lajos (1) Zugyin (1) Címkefelhő

Külső feed

Houston we have a problem

A Halál Arkangyala

2021.01.18. 13:23 Deak Tamas

Ha már az előbb idéztük a francia forradalom egy mondatát: a gonoszok a gyengéket meg akarják vezetni, ezért szorulnak oltalomra, vizsgáljuk meg egy jó példán ezt a nyelvhasználatot. Valószínűleg az itt következő beszéd, Saint-Just, a Halál Arkangyala beszéből, amelyből egyfelől kiolvasható mindaz ami az ezután következő kettő-három évben Franciaországon, majd 150 év alatt egész Európán végigseper.

 

Olvassuk el a beszédet, és figyeljünk a kiemelt részekre. A végén ajánlunk egy kis szellemi játékot.

J’entreprends, Citoyens, de prouver que le roi peut être jugé ; que l’opinion de Morisson, qui conserve l’inviolabilité, et celle du comité, qui veut qu’on le juge en citoyen, sont également fausses, et que le roi doit être jugé dans des principes qui ne tiennent ni de l’une ni de l’autre. Le comité de législation, qui vous a parlé très sainement de la vaine inviolabilité du roi et des maximes de la justice éternelle ne vous a point, ce me semble, développé toutes les conséquences de ces principes ; en sorte que le projet de décret qu’il vous a présenté n’en dérive point, et perd, pour ainsi dire, leur sève.

L’unique but du comité fut de vous persuader que le roi devait être jugé en aimable citoyen ; et moi, je dis que le roi doit être jugé en ennemi, que nous avons moins à le juger qu'à le combattre, et que, n’étant plus rien dans le contrat qui unit les Français, les formes de la procédure ne sont point dans la loi civile, mais dans la loi du droit des gens.

Faute de ces distinctions, on est tombé dans des formes sans principes, qui conduiraient le roi à l’impunité, fixeraient trop longtemps les yeux sur lui, ou qui laisseraient sur son jugement une tache de sévérité injuste ou excessive. Je me suis souvent aperçu que de fausses mesures de prudence, les lenteurs, le recueillement, étaient ici de véritables imprudences; et après celle qui recule le moment de nous donner des lois, la plus funeste serait celle qui nous ferait temporiser avec le roi. Un jour, peutêtre, les hommes, aussi éloignés de nos préjugés que nous le sommes de ceux des Vandales, s’étonneront de la barbarie d’un siècle où ce fut quelque chose de religieux que de juger un tyran, où le peuple qui eut un tyran à juger l’éleva au rang de citoyen avant d’examiner ses crimes, songea plutôt à ce qu’on dirait de lui qu’à ce qu’il avait à faire, et, d’un coupable de la dernière classe de l’humanité, je veux dire celle des oppresseurs, fit, pour ainsi dire, un martyr de son orgueil.

On s’étonnera un jour qu’au dixhuitième siècle on ait été moins avancé que du temps de Césarlà le tyran fut immolé en plein Sénat, sans autres formalités que vingttrois coups de poignard et sans autre loi que la liberté de Rome. Et aujourd’hui l’on fait avec respect le procès d’un homme assassin d’un peuple, pris en flagrant délit, la main dans le sang, la main dans le crime !

Les mêmes hommes qui vont juger Louis ont une République à fonder : ceux qui attachent quelque importance au juste châtiment d’un roi ne fonderont jamais une République. Parmi nous, la finesse des esprits et des caractères est un grand obstacle à la liberté ; on embellit toutes les erreurs, et, le plus souvent, la vérité n’est que la séduction de notre goût.

Votre comité de législation vous en donne un exemple dans le rapport qui vous a été lu. Morisson vous en donne un plus frappant : à ses yeux, la liberté, la souveraineté des nations sont une chose de fait. On a posé des principes ; on a négligé leurs plus naturelles conséquences. Une certaine incertitude s’est montrée depuis le rapport. Chacun rapproche le procès du roi de ses vues particulières ; les uns semblent craindre de porter plus tard la peine de leur courage ; les autres n’ont point renoncé à la monarchie ; ceuxci craignent un exemple de vertu qui serait un lien d’esprit public et d’unité dans la République ; ceuxlà n’ont point d’énergie. Les querelles, les perfidies, la malice, la colère, qui se déploient tour à tour, ou sont un frein ingénieux à l’essor de la vigueur combinée dont nous avons besoin, ou sont la marque de l’impuissance de l’esprit humain. Nous devons donc avancer courageusement à notre but, et, si nous voulons une République, y marcher très sérieusement. Nous nous jugeons tous avec sévérité, je dirai même avec fureur ; nous ne songeons qu’à modifier l’énergie du peuple et de la liberté, tandis qu’on accuse à peine l’ennemi commun et que tout le monde, ou rempli de faiblesse ou engagé dans le crime, se regarde avant de frapper le premier coup. Nous cherchons la liberté, et nous nous rendons esclaves l’un de l’autre ! Nous cherchons la nature, et nous vivons armés comme des sauvages furieux ! Nous voulons la République, l’indépendance et l’unité, et nous nous divisons et nous ménageons un tyran !

Citoyens, si le peuple romain. après six cents ans de vertu et de haine contre les rois ; si la GrandeBretagne, après Cromwell mort, vit renaître les rois, malgré son énergie, que ne doivent pas craindre parmi nous les bons citoyens amis de la liberté, en voyant la hache trembler dans nos mains, et un peuple, dès le premier jour de sa liberté, respecter le souvenir de ses fers ! Quelle République voulezvous établir au milieu de nos combats particuliers et de nos faiblesses communes ?

On semble chercher une loi qui permette de punir le roi : mais dans la forme de gouvernement dont nous sortons, s’il y avait un homme inviolable, il l’était, en partant de ce sens, pour chaque citoyen ; mais de peuple à roi, je ne connais plus de rapport naturel. Il se peut qu’une nation, stipulant les clauses du pacte social, environne ses magistrats d’un caractère capable de faire respecter tous les droits et d’obliger chacun ; mais ce caractère étant au profit du peuple, et sans garantie contre le peuple, l’on ne peut jamais s’armer contre lui d’un caractère qu’il donne et retire à son gré. Les citoyens se lient par contrat ; le souverain ne se lie pas ; ou le prince n’aurait point de juge et serait un tyran. Ainsi l’inviolabilité de Louis ne s’est point étendue au delà de son crime et de l’insurrection; ou, si on le jugeait inviolable après, si même on le mettait en question, il en résulterait, Citoyen, qu’il n’aurait pu être déchu, et qu’il aurait eu la faculté de nous opprimer sous la responsabilité du peuple.

Le pacte est un contrat entre les citoyens, et non point avec le gouvernement : on n’est pour rien dans un contrat où l’on ne s’est point obligé. Conséquemment, Louis, qui ne s’était pas obligé, ne peut pas être jugé civilement. Ce contrat était tellement oppressif, qu’il obligeait les citoyens, et non le roi : un tel contrat était nécessairement nul, car rien n’est légitime de ce qui manque de sanction dans la morale et dans la nature.

Outre ces motifs, qui tous vous portent à ne pas juger Louis comme citoyen, mais à le juger comme rebelle, de quel droit réclameraitil, pour être jugé civilement, l’engagement que nous avons pris avec lui, lorsqu’il est clair qu’il a violé le seul qu'il avait pris envers nous, celui de nous conserver ? Quel serait cet acte dernier de la tyrannie que de prétendre être jugé par des lois qu’il a détruites ? Et, Citoyens, si nous lui accordions de le juger civilement, c’estàdire suivant les lois, c’estàdire en citoyen, à ce titre il nous jugerait, il jugerait le peuple même. Pour moi, je ne vois point de milieu : cet homme doit régner ou mourir. Il vous prouvera que tout ce qu’il a fait, il l’a fait pour soutenir le dépôt qui lui était confié ; car, en engageant avec lui cette discussion, vous ne lui pouvez demander compte de sa malignité cachée ; il vous perdra dans le cercle vicieux que vous tracez vousmêmes pour l’accuser.

Citoyens, ainsi les peuples opprimés au nom de leur volonté s’enchaînent indissolublement par le respect de leur propre orgueil, tandis que la morale et l’utilité devraient être l’unique règle des lois. Ainsi, par le prix qu’on met à ses erreurs, on s’amuse à les combattre, au lieu de marcher droit à la vérité.

Quelle procédure, quelle information voulezvous faire des entreprises et des pernicieux desseins du roi ? D’abord, après avoir reconnu qu’il n’était point inviolable pour le souverain, et ensuite lorsque ses crimes sont partout écrits avec le sang du peuple, lorsque le sang de vos défenseurs a ruisselé, pour ainsi dire, jusqu’à vos pieds, et jusque sur cette image de Brutus, qu’on ne respecte pas le roi. Il opprima une nation libre ; il se déclara son ennemi ; il abusa des lois : il doit mourir pour assurer le repos du peuple, puisqu’il était dans ses vues d’accabler le peuple pour assurer le sien. Ne passatil pas, avant le combat, les troupes en revue ? Ne pritil pas la fuite au lieu de les empêcher de tirer ? Que fitil pour arrêter la fureur de ses soldats ? L’on vous propose de le juger civilement, tandis que vous reconnaissez qu’il n’était pas citoyen, et qu’au lieu de conserver le peuple il ne fit que sacrifier le peuple à luimême.

Je dirai plus : c’est qu’une Constitution acceptée par un roi n’obligerait pas les citoyens ; ils avaient, même avant son crime, le droit de le proscrire et de le chasser. Juger un roi comme un citoyen ! Ce mot étonnera la postérité froide. Juger, c’est appliquer la loi. Une loi est un rapport de justice : quel rapport de justice y atil donc entre l’humanité et les rois ? Qu’y atil de commun entre Louis et le peuple français, pour le ménager après sa trahison ? Il est telle âme généreuse qui dirait, dans un autre temps, que le procès doit être fait à un roi, non point pour les crimes de son administration. mais pour celui d’avoir été roi, car rien au monde ne peut légitimer cette usurpation ; et de quelque illusion, de quelques conventions que la royauté s’enveloppe, elle est un crime éternel, contre lequel tout homme a le droit de s’élever et de s’armer ; elle est un de ces attentats que l’aveuglement même de tout un peuple ne saurait justifier. Ce peuple est criminel envers la nature par l’exemple qu'il a donné, et tous les hommes tiennent d’elle la mission secrète d’exterminer la domination en tout pays.

On ne peut point régner innocemment : la folie en est trop évidente. Tout roi est un rebelle et un usurpateur. Les rois mêmes traitaientils autrement les prétendus usurpateurs de leur autorité ? Ne fiton pas le procès à la mémoire de Cromwell ? Et, certes, Cromwell n’était pas plus usurpateur que Charles Ier ; car lorsqu'un peuple est assez lâche pour se laisser mener par des tyrans, la domination est le droit du premier venu, et n’est pas plus sacrée ni plus légitime sur la tête de l’un que sur celle de l’autre.

Voilà les considérations qu’un peuple généreux et républicain ne doit pas oublier dans le jugement d’un roi.

On nous dit que le roi doit être jugé par un tribunal comme les autres citoyens... Mais les tribunaux ne sont établis que pour les membres de la cité ; et je ne conçois point par quel oubli des principes des institutions sociales un tribunal serait juge entre un roi et le souverain ; comment un tribunal aurait la faculté de rendre un maître à la patrie, et de l’absoudre, et comment la volonté générale serait citée devant un tribunal.

On vous dira que le jugement sera ratifié par le peuple. Mais si le peuple ratifie le jugement, pourquoi ne jugeraitil pas ? Si nous ne sentions point tout le faible de ces idées, quelque forme de gouvernement que nous adoptassions, nous serions esclaves ; le souverain n’y serait jamais à sa place, ni le magistrat a la sienne, et le peuple serait sans garantie contre l’oppression.

Citoyens, le tribunal qui doit juger Louis n’est point un tribunal judiciaire : c’est un conseil, c’est le peuple, c’est vous : et les lois que nous avons à suivre sont celles du droit des gens.

C’est vous qui devez juger Louis ; mais vous ne pouvez être à son égard une cour judiciaire, un juré, un accusateur ; cette forme civile de jugement le rendrait injuste ; et le roi, regardé comme citoyen, ne pourrait être jugé par le citoyen avant son crime ; il ne pouvait voter ; il ne pouvait porter les armes ; il l’est encore moins depuis son crime. Et par quel abus de la justice même en feriezvous un citoyen, pour le condamner ? Aussitôt qu’un homme est coupable, il sort de la cité ; et, point du tout, Louis y entrerait par son crime. Je vous plus : c’est que si vous déclariez le roi simple citoyen, vous ne pourriez plus l’atteindre. De quel engagement de sa part lui parleriezvous dans le présent ordre des choses ?

Citoyens, si vous êtes jaloux que l’Europe admire la justice de votre jugement, tels sont les principes qui le doivent déterminer ; et ceux que le comité de législation vous propose seraient précisément un monument d’injustice. Les formes, dans le procès, sont de l’hypocrisie ; on vous jugera selon vos principes.

Je ne perdrai jamais de vue que l’esprit avec lequel on jugera le roi sera le même que celui avec lequel on établira la République. La théorie de votre jugement sera celle de vos magistratures. Et la mesure de votre philosophie, dans ce jugement, sera aussi la mesure de votre liberté dans la Constitution.

Je le répète, on ne peut point juger un roi selon les lois du pays, ou plutôt les lois de cité. Le rapporteur vous l’a bien dit ; mais son idée est morte trop tôt dans son âme ; il en a perdu le fruit. Il n’y avait rien dans les lois de Numa pour juger Tarquin, rien dans les lois d’Angleterre pour juger Charles Ier : on les jugea selon le droit des gens ; on repoussa la force par la force, on repoussa un étranger, un ennemi. Voilà ce qui légitima ces expéditions, et non point de vaines formalités, qui n’ont pour principe que le consentement du citoyen, par le contrat.

On ne me verra jamais opposer ma volonté particulière à la volonté de tous. Je voudrai ce que le peuple français, ou la majorité de ses représentants voudra, mais comme ma volonté particulière est une portion de la loi qui n’est point encore faite, je m’explique ici ouvertement.

Il ne suffit pas de dire qu’il est dans l’ordre de la justice éternelle que la souveraineté soit indépendante de la forme actuelle de gouvernement, et d’en tirer cette conséquence, que le roi doit être jugé ; il faut encore étendre la justice naturelle et le principe de la souveraineté jusqu’à l’esprit même dans lequel il convient de le juger. Nous n’aurons point de République sans ces distinctions qui mettent toutes les parties de l’ordre social : dans leur mouvement naturel, comme la nature crée la vie de la combinaison des éléments.

Tout ce que j’ai dit tend donc à vous prouver que Louis XVI doit être jugé comme un ennemi étranger. J’ajoute qu’il n’est pas nécessaire que son jugement à mort soit soumis à la sanction du peuple ; car le peuple peut bien imposer des lois par sa volonté parce que ces lois importent à son bonheur ; mais le peuple même ne pouvant effacer le crime de la tyrannie, le droit des hommes contre la tyrannie est personnel ; et il n’est pas d’acte de la souveraineté qui puisse obliger véritablement un seul citoyen à lui pardonner.

C’est donc à vous de décider si Louis est l’ennemi du peuple français, s’il est étranger, si votre majorité venait à l’absoudre, ce serait alors que ce jugement devrait être sanctionné par le peuple ; car si un seul citoyen ne pouvait être légitimement contraint par un acte de la souveraineté à pardonner au roi, à plus forte raison un acte de magistrature ne serait point obligatoire pour le souverain.

Mais hâtezvous de juger le roi car il n’est pas de citoyen qui n’ait sur lui le droit que Brutus avait sur César ; vous ne pourriez pas plutôt punir cette action envers cet étranger que vous n’avez blâmé la mort de Léopold et de Gustave.

Louis était un autre Catilina ; le meurtrier, comme le consul de Rome, jugerait qu’il a sauvé la patrie. Louis a combattu le peuple : il est vaincu. C’est un barbare, c’est un étranger prisonnier de guerre. Vous avez vu ses desseins perfides ; vous avez vu son armée ; le traître n’était pas le roi des Français, mais le roi de quelques conjurés. Il faisait des levées secrètes de troupes, avait des magistrats particuliers ; il regardait les citoyens comme ses esclaves ; il avait proscrit secrètement tous gens de bien et de courage. Il est le meurtrier de la Bastille, Nancy, du ChampdeMars, de Tournay, des Tuileries : quel ennemi, quel étranger nous a fait plus de mal ? Il doit être jugé promptement : c’est le conseil de la sagesse et de la saine politique : c’est une espèce d’otage que conservent les fripons. On cherche à remuer la pitié ; on achètera bientôt des larmes ; on fera tout pour nous intéresser, pour nous corrompre même. Peuple, si le roi est jamais absous, souvienstoi que nous ne serons plus dignes de ta confiance, et tu pourras nous accuser de perfidie.
Arra vállalkozom, polgártársak, hogy bebizonyítsam, le het ítélkezni a király fölött ; hogy Morisson nézete, mely fenn tartja a sérthetetlenséget, úgyszintén a bizottság nézete, mely szerint a királyt állampolgárnak kell tekinteni, egy aránt hamis; be akarom bizonyítani, hogy olyan elvek sze rint kell fölötte ítélkezni, amelyek nem egyeznek sem az egyik, sem a másik nézettel.

A Törvényhozási Bizottság, amely nagyon józanul ismer tette önök előtt a királyi sérthetetlenség alaptalan voltát és az örök igazság elveit, úgy látom nem fejtette ki az ezekből az elvekből fakadó összes következményeket ; így a rende lettervezet, amelyet önök elé terjesztett, nem az említett elvekből következik, s hogy úgy mondjam, kiszívja erejüket.

A bizottság egyetlen célja az volt, hogy meggyőzze önö ket: a királyt mint egyszerű állampolgárt kel! elítélni; én pedig azt mondom, hogy mint ellenséget kell elítélni, sőt, nem is annyira elítélnünk kell őt, mint inkább harcolnunk ellene, s mivel egyéb nem található ama szerződésben, mely minden franciát egyesít,?? az eljárás formáit nem a polgári jog szabja meg, hanem az emberi jogok törvénye.

Ilyen megkülönböztetések híján belefúlunk az elvtelen formákba, melyek büntetlenséghez segítenék a királyt, túl hosszú ideig ráirányítanánk a figyelmet; vagy pedig az igazságtalan, illetve szertelen szigor maradandó foltja bé lyegezné meg elítéltetését. Gyakran megfigyeltem, hogy ál óvatos, halogató, fontolgató döntések jelentik az igazi meg gondolatlanságot; s annál, hogy hátráltatjuk törvényeink meghozatalának pillanatát, csak az lenne végzetésebb, ha elodáznók a király ügyét. Talán eljön a nap, amikor azok az emberek, akik éppoly távol állnak előítéleteinktől, mint mi a vandálokéitól, csodálkozni fognak a század barbárságán, melyben valamiféle vallási tettnek számított egy zsarnok elítéltetése, melyben a nép az elítélendő zsarnokát előbb állampolgári rangra emelte, s csak azután vizsgálta meg bűneit, inkább törődve azzal, hogy az emberek mit fognak szólni hozzá, mint azzal, hogy mit kell tennie. S az emberiség utolsó osztályának, vagyis az elnyomók osztályá nak egyik vétkes tagját pedig megtette gőgjének vértanú jává.

Az utókor csodálkozni fog egykor azon, hogy a XVIII. század kevésbé volt haladó, mint Caesar kora: ott a zsarno kot a szenátus kellős közepén koncolták fel, minden formaság mellőzésével, pusztán huszonhárom tőrdöféssel, s minden törvény nélkül, csupán Róma szabadsága nevében. És ma tisztelettudó eljárást indítunk egy nép gyilkosa ellen, akit vérbe mártott, bűnbe mártott kézzel tetten értek!

Akik ítélkezni fognak Lajos fölött, ugyanazoknak kell egy köztársaságot megalapozniuk : ámde, akik bármi fontos ságot tulajdonítanak egy király igazságos megbüntetésének, sohasem fognak köztársaságot alapítani. Körünkben a szel lemnek és a jellemeknek a finomsága nagy akadálya a sza badságnak; megszépítünk minden tévedést, s az igazság legtöbbször csak ízlésünk káprázata.

Törvényhozási Bizottságuk példát mutatott erre a fel olvasott beszámolóban. Morisson még csattanósabb példát nyújt: az ő szemében a szabadság, a nemzetek szuverenitása kész tény. Az elveket megállapítottuk, de a legtermészete sebb következtetéseket elhanyagoljuk. A beszámoló óta némi bizonytalanság mutatkozott. Mindenki a maga sajátos nézőpontjából figyeli a király perét, egyesek mintha attól félnének, hogy később megszenvednek bátorságukért ; mások még le sem mondtak a monarchiáról. Emezek rettegnek az erény példájától, mely egybekovácsolná a közszellemet és az egységet a köztársaságban ; amazokból végképp hiányzik az erély. Az egyremásra jelentkező viszálykodás, álnokság, rosszindulat és düh vagy ügyes csapda, hogy fékezze egyesült erőinknek azt a fellendülését, amirc szükségünk van, vagy pedig az emberi szellem tehetetlenségének jele. Nekünk tehát vakmerően kell célunkra törni, s ha köztársaságot akarunk, igen komolyan kell hozzálátnunk. Mi valamennyien szigor ral, sőt, mondhatnám, heves szenvedéllyel ítéljük meg önma gunkat ; csak a nép és a szabadság erélyének megváltoztatá sára gondolunk, s közben aligalig vádoljuk a közös ellensé get, s mindenki a másikra néz, mielőtt rámérné az első csa pást, mert egyeseket gyöngeség tölt el, mások viszont ma guk is érdekeltek a bűnben. Keressük a szabadságot; és egy más rabszolgáivá válunk! Keressük a természetet, és olyan felfegyverzetten élünk, mint a dühödt vademberek! A köz társaságot, a függetlenséget és az egységet akarjuk, de egymás között meghasonlunk és kíméletesen bánunk egy zsarnokkal!

Polgártársak, ha a római nép hatszáz év erénye és király gyűlölete után, ha NagyBritannia Cromwell halála után, minden erélye ellenére, újjászületni látta a királyokat, akkor nem kelle rettegniök a mi jó polgártársainknak, a szabadság barátainak, ha azt látják, hogy kezünkben megremeg a bárd, s a nép, szabadságának első napjától, tiszteli bilincsei nek emlékét? Milyen köztársaságot akarnak megteremteni külön csatáink és közös gyöngeségeink közepette ?

Úgy tűnik, keressük a törvényt, mely megengedné a király megbüntetését: De ama kormányzati formában, melyet ma gunk mögött hagytunk, ha volt egyetlen sérthetetlen ember, akkor az ő volt, s ebben az értelemben sérthetetlen volt min den állampolgár számára; de természetes kapcsolatot nem ismerek többé nép és király között. Megeshet, hogy egy nemzet, megállapítva a társadalmi szerződés pontjait, olyan jelleggel ruházza fel elöljáróit, hogy képesek tisztelet ben tartani az összes jogokat és kötelezni rá mindenkit; de mivel ez a nép javát szolgálja, ám a nép ellanében nincsen biztosítéka, sohasem válhat fegyverré a nép ellen olyan megbízatás, melyet a nép kényekedve szerint ad vagy Visz szavon. Az állampolgárok szerződésben kötelezik el magu kat; a felség nem kötelezi el magát, a fejedelemnek nincs bírája és zsarnokká lesz. Ezért Lajos sérthetetlensége meg szűnt bűnével és a felkeléssel; illetve, ha továbbra is sérthe tetlennek tartanák, sőt, ha ezt egyáltalán kérdésessé tennék, ebből az következnék, polgártársak, hogy nem lehetett vol na megbuktatni, s joga lenne bennünket a nép felelősségére elnyomni.

Az egyezség az állampolgárok közötti és nem a kormány zattal kötött szerződés: hiábavaló a szerződés annak szá mára, akit az nem kötelez semmire. Következésképp Lajos, aki nem vállalt kötelezettséget, nem vethető alá polgári ítélethozatalnak. Ez a szerződés olyannyira erőszakos volt, hogy csak az állampolgárokat kötelezte, nem pedig a ki rályt ; az efféle szerződés szükségszerűen semmis, mert semmi sem törvényes, ami híján van az erkölcs és a természet szen tesítésének. —

S ezeken az indokokon kívül, melyek mind arra késztetik önöket, hogy ne mint állampolgárt ítéljék el Lajost, hanem mint lázadót, vajon milyen jogon kívánhatná ő, hogy a vele kötött egyezség alapján?! polgárilag ítélkezzenek fölötte, amikor világos, hogy megsértette a velünk szemben vállalt egyetlen kötelezettséget, azt, hogy nem veszejt el bennün ket. A zsarnokságnak miféle utolsó cselekedete lenne, ha azt követelné, hogy az általa eltiport törvények alapján hoz zanak ítéletet fölötte? És ha hozzájárulnánk, polgártársak, hogy polgárilag, azaz törvényesen, azaz, mint állampolgárt ítéljük el, akkor e címen ő ítélkeznék mifölöttünk, elítélné magát a népet.

A magam részéről nem látok középutat : ennek az embernek uralkodni vagy meghalni kell. Be fogja bizonyítani önöknek, hogy mindazt, amit tett, azért tette, hogy a reá bízott letéte ményt megóvja; mert ha belebocsátkoznak vele ebbe a vi tába, nem tudják számon kérni tőle leplezett rosszakaratát : a vesztükbe fogja vinni önöket abban a circulus vitiosusban, melyet saját maguk hoznak létre azért, hogy őt megvádolják.

Polgártársak, az elnyomott népek saját akaratukból ilyen formán láncolják meg magukat feloldhatatlanul puszta gőg jükkel, holott egyedül az erkölcsnek és a hasznosságnak kel lene szabályoznia a törvényeket. Azután pedig saját téve déseiken futnak akadályversenyt, ahelyett, hogy egyenesen rátérnének az igazság útjára.

Milyen eljárást, milyen vizsgálatot akarnak lefolytatni a király vállalkozásairól és veszedelmes szándékairól ? Akkor, amikor már felismerték, hogy a népfelség számára koránt sem sérthetetlen, akkor, amikor bűnei már mindenhová fel vannak jegyezve a nép vérével, akkor, amikor védelmezőik vére, hogy úgy mondjam, már a lábaiknál patakzik és fel fröcsköl még a Brutusképre is, akkor, amikor már nem tisz telik a királyt ! Elnyomott egy szabad nemzetet ; ellenségének nyilvánította magát; visszaélt a törvényekkel: meg kell halnia, hogy biztosítsa a nép nyugalmát, miután le akarta törni a népet, hogy biztosítsa a magáét. Nem állíttattae fel a csapatokat szemlére az ütközet előtt? Nem futamodotte meg ahelyett, hogy megakadályozta volna a lövöldözést ?25 Mit tett katonái eszeveszettségének csillapítására? S most azt javasolják önöknek, hogy polgári eljárással ítélkezzenek kal fölötte, holott elismerik, hogy nem állampolgár, hogy nem vigyázott a népre, hanem mindig csak feláldozta a saját ér dekében.

Sőt, többet is mondok: egy király által elfogadott alkot mány nem kötelezi az állampolgárokat, joguk volt őt már a bűne elkövetése előtt is proskribálni és elkergetni. Úgy ítél kezni egy király fölött, mintha ő is állampolgár volna! Ez meglepné a higgadt utókort. Ítélkezni annyit jelent, hogy alkalmazzuk a törvényt. A törvény igazságszolgáltatási viszony : de milyen igazságszolgáltatási viszony van az em beriség és a király között? Milyen közösség van Lajos és a francia nép között, hogy még árulása után is kíméletesek legyünk hozzá ?

Akad olyan bátor lélek, aki más korban azt mondaná, hogy egy király ellen nem kormányzásának bűneiért kell pert indítani, hanem pusztán azért, mert király volt, hiszen ezt a bitorlást semmi a világon nem törvényesítheti; s hogy bár milyen illúziókkal, bármilyen hagyományokkal takarózik is a királyság, az maga az örök bűn, mely ellen mindenkinek joga van felkelni és felfegyverkezni: a királyság léte egyike azon merényleteknek, melyet még egy egész nép elvakultsá ga sem igazolhat. Az ilyen nép az általa mutatott példával a természettel szemben vétkezik, minden ember a természet től kapta azt a titkos küldetést, hogy gyökerestől irtsa ki az uralkodást az egész világon.

Nem lehet uralkodni ártatlanul: a képtelenség nagyon is nyilvánvaló. Minden király rebellis, minden király bitorló. Maguk a királyok másképp bánnake hatalmuk állítólagos bitorlóival? Nem folytattake eljárást Cromwell emléke ellen ? Pedig biztos, hogy Cromwell sem volt nagyobb bitorló, mint I. Károly; mert ha egy nép elég hitvány ahhoz, hogy zsarnokoktól hagyja vezetni magát, akkor a legelső jelentke zőt is megilleti az uralom, és semmivel sem lesz szentebb vagy törvényesebb akár az egyiknek, akár a másiknak a kezében.

Íme, ezek azok a meggondolások, melyekről egy nemes szívű és republikánus érzelmű népnek nem szabad megfe ledkeznie, amikor egy király fölött ítélkezik.

Azt mondják nekünk, hogy a király ügyében törvényszék nek kell ítéletet hoznia csakúgy, mint más állampolgárokéban... De a törvényszékek csupán az állam tagjai számára létesültek, s én fel nem foghatom, hogy miképpen felejthe tik el a társadalmi intézmények elveit annyira, hogy vala mely törvényszék bíráskodhat egy király és a népfelség között; s azt sem, hogy mi teheti képessé arra, hogy ismét urat állítson a haza élére, felmentést adván neki, továbbá, hogy miként idézhető törvényszék elé a közakarat.

Azt mondják majd önöknek, hogy az ítéletet a nép fogja szentesíteni. De ha a nép szentesíti az ítéletet, miért nem a nép ítélkezik ? Ha nem éreznénk ezeknek az eszméknek min den gyöngeségét, akkor bármilyen kormányzati formát ho nosítanánk is meg, rabszolgák lennénk; a népfelség sohasem találná meg a helyét, sem a közhivatal a magáét, a népet pedig semmi sem biztosítaná az elnyomás ellen.

Polgártársak, a törvényszék, melynek ítélkeznie kell Lajos fölött, korántsem jogi törvényszék. Az ítéletet egy tanács nak, a népnek, önöknek kell meghozniok. § az általunk kö vetendő törvények az emberi jog törvényei. Önöknek kell ítélkezniök Lajos fölött: de vele szemben nem vállalhatják a bíróság, az esküdt, a vádló szerepét ; az ítélethozatalnak ez a polgári formája igazságtalanná tenné azt; s a királyt, ha állampolgárnak tekintjük, nem ítélhetik el ugyanazon aj kak, melyek megvádolják. Lajos idegen közöttünk: bűné nek elkövetése előtt sem volt állampolgár, nem volt szava zati joga, fegyvert sem viselhetett, bűnének elkövetése óta még sokkal kevésbé nevezhető állampolgárnak. És mi lyen visszaélést követnének el önök magával az igazságszol gáltatással, ha állampolgárrá tennék őt ahhoz, hogy elítél jék! Mihelyt egy ember vétkes, kikerül az államközösségből,

Lajos viszont, s ez mindennek a teteje, éppen bűne által ke rülne belé. Sőt, tovább megyek : ha a királyt egyszerű állam polgárnak nyilvánítják, nem is tudják már támadni. Miféle kötelezettségeiről beszélnének neki, a dolgok jelenlegi rend jében?

Polgártársak, ha arra vágynak, hogy Európa megcsodálja ítéletük igazságosságát, akkor azt ezen elveknek kell meg határozniok ; a Törvényhozási Bizottság által javasolt elvek viszont éppenséggel az igazságtalanság emlékművét alkotnák meg. E perben minden formaság csak képmutatás; elveik alapján fogják megítélni önöket.

Sohasem fogom szem elől téveszteni, hogy amilyen szel lemben hoznak ítéletet a király fölött, ugyanolyan szellem ben alapozzák meg a köztársaságot. Az ítéletük elmélete lesz közhivatalaik elméletévé. És az ítéletükben megnyilvánuló bölcsesség szabja majd meg az alkotmányban biztosított szabadságuk mértékét.

Ismétlem, nem ítélkezhetünk egy király fölött az ország, illetve az állam törvényei szerint. A jelentéstevő ezt helye sen meg is mondta; ám ezen eszme túl korán elhalt lelké ben, nem érlelődött meg gyümölcse. Numa törvényei semmit sem tartalmaztak arról, hogy ítélkezhetnek Targuinius fö lött; Anglia törvényei sem mondták ki, hogy elítélhetik I. Károlyt: az emberi jogok alapján ítélkeztek fölöttük; az erőszakot erőszakkal taszították vissza, kitaszítottak egy idegent, egy ellenséget. Íme, ez törvényesítette ezeket a vál lalkozásokat, nem pedig üres formalitások, amelyek csak azon az elven nyugszanak, hogy az állampolgár a szerződés ben elfogadja őket.

Sohasem fogom egyéni akaratomat szembeszegezni az összesség akaratával. Azt akarom majd, amit a francia nép vagy képviselőinek többsége akar: de mivel az én külön aka ratom része ama törvénynek, mely még nem készült el, itt nyíltan megmagyarázom nézeteimet.

Nem elég, ha azt mondjuk, hogy a szuverenitás független a kormányzat jelenlegi formájától az örök igazságosság rendje szerint, s ebből arra következtetünk, hogy a királyt el kell ítélni ; fel is kell fejlesztenünk a természetes igazságos ságot és a szuverenitás elvét arra a szellemi magaslatra, melyben megilleti az ítélkezés joga. Sohasem lesz köztársa ságunk, ha nem ügyelünk ezekre a megkülönböztetésekre, amelyek a társadalmi rend minden részét a maguk természe tes módján mozgatják, éppúgy, ahogy a természet az elemek kombinációjából teremti meg az életet.

Azért mondtam tehát mindezt, hogy bebizonyítsam, AVI. Lajost idegen ellenségként kell elítélni. Hozzáfűzöm még: nem szükséges, hogy halálítéletét a nép szentesítse ;?f mert a nép sugalmazhat ugyan a maga akaratából törvényeket, hiszen ezek a törvények az ő javát szolgálják ; de minthogy még a nép sem törölheti el a zsarnokság bűnét, az emberek joga a zsarnoksággal szemben személyes, s a szuverenitás semmiképpen sem kötelezhet egyetlen állampolgárt sem arra, hogy megbocsásson a zsarnokságnak.

Tehát az önök dolga eldönteni, hogy Lajos ellenségee a francia népnek, hogy idegene. Ha a többség felmentené a királyt, akkor volna szükség arra, hogy ezt az ítéletet szente síttessük a néppel; hiszen ha egyetlen állampolgárt sem kényszeríthet a népfelség aktusa törvényesen arra, hogy meg bocsásson a királynak, úgy még inkább áll az, hogy egy köz hivatali aktus sem lehet kötelező a népfelségre nézve.

De siessenek ítélkezni a király fölött, mert nincsen olyan állampolgár, akinek ne lenne ugyanolyan joga vele szemben, mint Brutusnak volt Caesarral szemben ; s éppúgy nem bün tethetik meg azt, aki elköveti e tettet ezzel az idegennel szemben, mint ahogy nem rosszallották Lipát és Gusztáv?" halálát sem.

Lajos egy második Catilina volt; a gyilkos azt hiszi majd, amit a római konzul, hogy megmentette a hazát. Lajos har colt a nép ellen, és vereséget szenvedett. Egy barbár ő, egy idegen hadifogoly. Önök látták álnok szándékait; látták hadseregét ; ez az áruló nem a franciák királya, hanem né hány összeesküvő királya volt. Titkos újoncozást csinálta tott, külön közhivatalai voltak ; az állampolgárokat rabszol gáknak tekintette; titokban proskribálta az összes derék és bátor férfiakat. Ő volt a gyilkos a Bastillenál, Nancyban, a Marsmezőn, Tournayban, a Tuileriáknál;? milyen ellen ség, milyen idegen okozott nekünk ennél több rosszat ? Azon nal el kell ítélni; ez a bölcsesség és az egészséges politika ta nácsa : a csalók valamiféle biztosítékra törekszenek. Igyekez nek szánalmat kelteni; nemsokára majd meg is vásárolják a könnyeket; mindent el fognak követni, hogy bennünket érdekeltté tegyenek, sőt, korrumpáljanak. Emlékezzél reá, nép, hogy ha a király valaha is felmentésben részesül, akkor mi nem leszünk többé méltók bizalmadra és álnoksággal vádolhatsz bennünket.

 

 A szellemi játék a következő legyen : olvassuk fel hangosan a dőlt betűs részeket eredeti formájában, majd a "király" szót behelyettesítve mondjuk népnevekkel, vallásnevekkel, a gazdagparasztok nevével stb. felolvassuk megint hangosan a szöveget. 

Lehet, hogy máris többet értünk az elmúlt 200 év eseményeiből.

Szólj hozzá!

Címkék: 1792 Antoine de Saint Just XVI Lajos

Kellő távlatból értékelés

2021.01.18. 12:52 Deak Tamas

 

[...] A mai olvasó kellő távlatból értékelheti
mindazt, ami Herczeg műveiben igazán jelentős[...]

A mottóban szereplő idézettel ajánlja a Szépirodalmi könyvkiadó Herczeg Ferenc 1985-ben egy kötetben nem reprintben kiadott két, értékes és zseniális visszaemlékezéseit. Azonban 1985-ben még sokkal elevenebben éltek a francia forradalom hagyományai, amelyek szerint a "rosszindulatúak a gyengéket félre akarják vezetni s ezek oltalomra szorulnak", így a neves jobb sorsra érdemes szerkesztő irodalomtörténésznek "gondozás" alá is kellett venni a szöveget.

A húzások a tartalmukon túl két dologban is érdekesek. Megmutatják - 1985-höz képest már kellő távolból - azokat a tabutémákat, amelyek szerint a baloldali (nemcsak a szocializmusbeli!) gondolkodásmód mindimáig tilt, mik azok a témák amikről sem beszélni, sem a vonaltól eltérni nem szabad. Másrészben a 362. oldalon lévő húzás indoka ("A szövegből itt az első kiadásban néhány sor rekonstruálhatatlanul kimaradt") villámfénnyel világítja meg azt a minden történészi, egyáltalán kutatói munkát mellőző mentalitást, amely az időszak történelmi munkáit jellemezte. Bizonyosan lehetett volna még a szöveg pontosításához példányokat találni, de nyugodtan feltételezhető: az a környezet, amelyben ez az újranyomtatott kiadás megjelent, valószínűleg már az újranyomás tényét is súlyos idegességgel fogadta.

Az idézetekben szereplő oldalszámok az 1985-ös kiadás oldalszámai. A kihagyásokat ebben a kiadásban három pont jelzi. A kihagyott szöveget vastag az átfogalmazást, szócserét dőlt betűvel jelezzük. Az idézeteket a hozzájuk tartozó logikai blokkal mutatjuk be.,

48. oldal :

Én a hagyatékából szép meisseni csészéket és egy ezüstkosarú toledói pengét örököltem. A csészék mai is megvannak, a kardot azonban elvitte a proletárdiktatúra.

Az előbbi idézetnél a kihagyásjel teljesen hiányzik.

170. oldal:

Mivel nem akartam a műegyetemmel örökös vérbosszúba keveredni, azt mondtam ellenfelenek: szép technikus-vágás volt ! Ezzel megbékítettem őt is, a kollegáit is. A párbajnál egyébként Ferry Oszkár volt a segédem, ugyanaz a Ferry aki csendőrtábornok korában olyan embertelenül halálra kínoztak a kommunisták.

A kiemelt szó helyén három pont található az 1985-ös változatban.

294.oldal

Ami az antiszemitizmus vádját illeti, az alaptalan volt. Meg tudom azonban érteni, hogy gyanúba keveredtem, mert valami különös előszeretetet soha nem éreztem a zsidók mint olyanok iránt, és ha ebből időközönként félreértés lett, nem törtem magamat, hogy tisztázzam. Nekem voltak zsidó barátaim, bennük azonban nem a zsidót, hanem az embert kedveltem. Bizonyos kollektív faji tulajdonságok, ha előtérbe lépnek nem rokonszenvesek nekem és azt hiszem, más kereszténynek sem. Nem hinném, hogy az álláspontom igazságtalan volna, hiszen én sem kívánom senkitől, hogy bennem a keresztényt ünnepelje, beérem azzal is, ha igazhivők és ebhitűek elfogadnak mint embert.
Különben érdekes, hogy míg fiatal koromban általában antiszemitának tartottak, és azt a liberális közvélemény elég gyakran éreztette is velem, addig ma, bár a felfogásom egy milliméternyit sem változott, inkább zsidóbarát hírében állok. Sainte-Beuve mondta:Csak sokáig kell élni, hogy az ember mindent meglásson és mindennek az ellenkezőjét is.

295. oldal
Nevezetes azonban, hogy a sajtó, amely (az orosz GPU szakkifejezése szerint) likvidálta a darabjaimat, olyan nagyszabású büntető expedíciót szervezett, amely nem állt arányban a kihágás nagyságával.
 

348. oldal

(a Turul léghajó) Különben pedig oda hajózott ahová a szél akarta, ha ugyan volt szél. Ha történetesen Romániában vagy Szerbiában kötött ki, abból sem lett baj, mindenütt vidám érdeklődés és tiszteletteljes vendégszeretet fogadta. (Ma ha Besztercebányára vagy Kolozsvárra repülne, tűz alá fognák a légelhárító ütegek)

350.oldal

Ekkor előlépett egy öreg gazda és azt mondta: , Majd én beleülök. akkor nem eresztik el a legények. Mert én vagyok a falu bírája és ha elrepülnélk, az örök csúfsága lenne a községnek."Ez elképesztően merész vállalkozás volt, mert az üreg, amint kisült, eddigelé csak a képes lapban látott levegőhajót." Érvelése pedig, amely számba vette a szomszéd falvak gúnyolódó kedvét, minden ízében magyar volt.
Az útitársaságban volt egy cseh tüzértiszt, aki a hadsereg balloncsapatánál szolgált, ő elés érdekes néprajzi adatokat tudott arról a hatásról, melyet a váratlanul megjelenő léghajó a népre tesz.
— Az oláh paraszt elszalad, ha léghajót lát. A. tót keresztet vet magára. A német azt követeli, fizessék meg a kárát. A magyar pedig mindenáron segíteni akar.

Mikor a Turul legközelebbi útjára indult — egyszer szált föl minden hónapban — az utasai közt volt Ordódy Pál. A ballon ezúttal nem jutott túl a Vulkángyáron, a szél nekisodorta a tetőnek, Ordódy kibukott és halálra zúzta magát.

360. oldal

Az a fanatikus lelkesedés és önmagát áldozatul kínáló szláv odaadás, mellyel a katonák legfőbb hadurukat köszöntötték, a díszmenetben elvonuló csapatok gyönyörű és félelmetes képe, a hallatlanul érdekes kozákfejek melyek Repin ismert képére emlékeztettek: mindez a győzhetetlen erő és mérhetetlen gazdagság benyomását keltette.
Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ez a ragyogó kép cárostul, vezérkarostul, püspöküstól szennybe és vérbe fulladni pusztulni fog, hát biztosan futóbolodnak nézem. 

362.oldal

Mögötte szentek és angyalok, valamennyiük arcán és testtartásán rettegés, szégyen és gyász kifejezése. Senki sem mer közeledni a haragos Megváltóhoz, csak az egy Boldogasszony áll mögötte, félénken kérlelő és simogató anyai gesztussal
Az 1933-as kiadásban ez a szöveg a 180. oldal laplegalján található. Elképzelendő hogy milyen állapotban lehetett az a kötet, amely alapján az újranyomás készült: a lapalji margó legalább 6-8 cm.

367.oldal

A pánszlávizmus szerinte nem az orosz nép, hanem a dinasztia, a hivatalnoki és katonai arisztokrácia politikája, azok meg nagyobbrészt német, lengyel és tatár eredetűek, orosz vér csak kevés van bennük.
Azt azonban elismerte Komarovszky hogy az orosz népet épp a passzív természete teszi európai veszedelemmé, mert könnyen aláveti magát minden zsarnokságnak és ellenállás nélkül hajtatja magát a legigazságtalanabb háborúba is.

453. oldal

A választásokat tulajdonképpen Tisza István intézte, az ország az ő nevét kiáltotta és a geszti remete gránitalakját olyan népszerűség ujjongta és lobogta körül, amely neki egészen szokatlan volt és amellyel eleinte nem is igen tudott mit kezdeni.
ugyanott
Úgy számított, hogy így megnyerheti a magyarokat is, a románokat is.
Tisza István tisztító viharként söpört végig az országon . Kitűnt, népszónoknak is sokkal job mint a hordó tetején megőszült ellenfelei.
464. oldal
Nekem a szörnyű operáció kezdetén az volt a benyomáson hogy az ellenzéki vezérek, persze Justh és Károlyi Mihály kivételével titokban helyeslik Tisza eljárását amellyel véget kíván vetni a törvényhozás szégyenletes tehetetlenségének, később azonban mégis valamennyien ellene fordultak, mert a vérbeli ellenzéki minden hatalommal szembe mer szállni, csak az utca hatalmával nem.
469.oldal

1922-ben — az én választókerületem akkor már Mare Romáiaban volt és én ugy gondoltam reá, mint tengerbe süllyedt városra — bíztatást kaptam, hogy ne lépjek fel másutt, mert ha Pécska visszakerül Magyarországhoz, most már a negyvennyolcasok is reám szavaznak. Nem is léptem fel másutt. |

 

Szólj hozzá!

Címkék: 1939 1933 Károlyi Mihály Tisza István Turul GPU Herczeg Ferenc Pécska Justh Gyula A Várhegy A gótikus ház Szépirodalmi könyvkiadó Komarovszky

Millerandnál

2020.06.28. 20:46 Deak Tamas

 

Láttunk már példát Ady emberi minõségére, hogyan követelte a "geszti bolond, úrnak magyarnak egyként rongy" segítségét házasságához, de nem érdektelen publicisztikai munkáit is átnézni más szemmel. A Jóslások Magyarországról  címû kötet, amelyet  Féja Géza szerkeszett - akinek sajátságos pályája az 1937-es bírósági ítélettõl a háborús bûnösök listáján át vezetett a piedesztálra, tehát szintén adys, illetve gerinctelen huszadik századi - tartalmaz sok olyan cikket amelyre politikai okokból sokan hivatkoznak, de óvatosan nem ismertetik a teljes tartalmat.
De adjuk át a szót Adynak, a Budapesti Napló 1907/83-as számából lássuk mi történt Millerandnál. Talán róla köztudott : õ azonos a Millerand levél szerzõjével, amelyet 1920. májusában küldött a magyar békedelegációnak azt kilátásba helyezve, hogy a békeszerzõdés hibái orvosolhatóak lesznek - mialatt egy másik, titkos levélben, a gyõztes hatalmak képviselõinek tudomására hozza, hogy erre egy másodpercig sem gondol komolyan.
Alexandre Millerand (1859-1943)
Az idézet kiemelése tõlem származik.
MILLERANDNÁL

Millerand bölcs ember, Millerand boldog ember, Millerand várakozó ember. Nagyon piros, nagyon rövidnyakú, tömzsi és eleven : ez a baja. De ha a guta meg nem üti, legalább is miniszter- elnök lesz. Mivel azonban gõgös, bölcs, sok jövedelmû úr, lehet, hogy nem. is kell már neki egy kis miniszterelnökség. Nagyobbra lát, valószínûen többet akar az ebadta, ravasz szocialista, az exminiszter. 
Amikor miniszterséghez jutott, ez nem volt kicsi szenzáció Európában. Amikor az ortodox szocialisták kiátkozták, ez nem volt nagy szenzáció — neki. Egy új, szociáldemokrata Jézus nem fogadná öt jámbor, rajongó halásztanítványai közé. Más legény ez, a bona- partei iskolából való : egy paraszti vérû, forradalmár XIV. Lajos. Ezt olvasom le tisztán az arcáról: nem elhasznált race-nak az embere. Akaratos, erõs, egészséges, jóétvágyú, nagyravágyó. 5 õ maga sem elhasznált ember, nem az semmiképpen. 
Bejutni az elegáns palotába, mely a Palais-Bourbonhoz jel- képes közelségben van, nem könnyû. Inasok között, vesszöfutásban ér el az ember az elegáns várakozõterembe. S azután, mivel várakozó bajtársaink számosak, de unalmasak, képeket nézünk. Vegyes, kissé megbízhatatlan ízlésre vallanak a képek, a szobrok, a csecse- becsék. De vannak közöttük pompás darabok, a bútorok helyesek s a szönyegek keletiek, régiek és igaziak. 
Egy titkárszobán s egy komoly titkáron vágjuk keresztül még magunkat. Kedveskedve, apró , ravasz, kutató , kacagó és okos sze- meit Íriss pillantásokkal belénk szegezve, jön elénk végre Mil- lerand. 
És mégis meg kell írnom, hogy Vörös László jut azonnal az eszünkbe. Nem éppen forotgráfiai hasonlatosság miatt talán, de föltétlenül õ, nem tudom miért, mégis. Szíves, gáláns francia, de fagyaszt, ha a legmelegebben mosolyog is. Erejét, egészségét élvezi valószínûleg titokban, állandóan. Ha ügyvédi dolgokról beszél, ha újságügyrõl, ha politikárõl. És keveset beszél, egy mosoly, egy hunyorgás, egy-egy majdnem pajkos nyelés olykor az Õ ítélete. Szinte mondja, mondja minden arcidege.  Én nem akarok beszélni, mert a beszéd elszólásokra csábít. 5 csak nem gondolja ön, hogy aki esetleg elnöke leend a francia köztársaságnak, elkezd locsogni mindenrõl, mint egy bõbeszédû kávéházi törzsvendég?k Tud mindent, mint ahogy az ilyen erõs és minden jóra felkészült emberhez illik.
Mikor elzokogom neki Magyarország szomorú, feudális állapotát, a ki sem épült magyar társadalom züllését, a gazdasági és kulturális inséget, akkor is csak bólint mosolyogva. Talán azt jelenti, hogy õ is tudja mindezt, talán mást
Voltaképpen második vizitem ez már nála. Köszönö vizit, amiért a Budapesti Napló részére ezer dolga között s ezer princí- piuma mellett is cikket adott annak idején. S mihelyt nem beszélek vele kényesebb dolgokról, egyszerre beszédes lesz. Úgy búcsúzik, mintha én most õt szörnyen leköteleztem volna. S hogy elmegyek, még egy hosszú óráig érzem az irígylendõ, ép, nagy egyéniség léleknyomását. Ez az erõ: ez a magát szabályozni tudõ, az élet adományaira okosan számító , akarni, hallgatni és várakozni képes.

A történésznek objekítvnek kell maradnia, nem lehet érzelmeket kinyilvánítani. Hadd férjen azért bele ennyi: örökségnek még mindig itt van minden második sarkon Ady, József Attila, Dózsa György stb. utcák, az ideológiai utcanevek terhei, mialatt nincs közterületünk elnevezve mondjuk Pilinszkyrõl, Nagy Lászlóról, Sánta Ferencrõl, de említsük akár Jávor Pált, Tolnay Klárit, vagy az Ady-verseket tûzben szavaló Latinovits Zoltánt, aki talán épp a "szomorú, feudális ínség" álbûnét magára vevõ társadalmi rétegbõl származása okán pusztította magát ...

Szólj hozzá!

Címkék: 1907 Ady Endre Féja Géza Budapesti Napló Alexandre Millerand

Az 1907.27 törvénycikk (Lex-Apponyi) parlamenti vitáiból

2020.06.05. 19:52 Deak Tamas

Ismertettük már a Lex-Apponyi végrehajtási utasítását teljes terjedelmében, azonban nem érdektelen beleolvasni a parlamenti szócsatákba is. Szándékosan szubjektivitással emelünk ki bizonyos hozzászólásokat - mégpedig a kötelezõ magyaroktatás tárgyában - nem titkoltan azzal a céllal, lássuk milyen típusú és hangnemû felszólalások történtek. (Talán meglepõ módon egyébként a  tárgyalás tartama jó kétharmada inkább egyházi és a tanítói bérezéshez köthetõ témákról szólt.) Érdemes lehet végiggondolni, hogy magyar "elnyomás", "erõszakos magyarosítás" világa után a késõbb az utódállamokban szerepet játszó politikusok parlamenti felszólalásaikban hogyan reagáltak volna hasonlókra.
Katus László tollából született már jó elemzés a nyelvtörvény parlamenten kívüli reakcióiról, azonban sajnos a két legfontosabb dolog - mondhatni mint rendesen - hibádzik az elemzésbõl. Az elsõ szokásos a összehasonlítás Ausztriával, ahol valóban kevéssé változtak a nemzetiségi arányok, csak épp újfent elfelejtjük hogy Ausztria önálló tartományokból álló birodalom volt, évszázadok alatt kialakult regionális tradíciókkal. Vegyül észre az osztrák - nevezzük így - irredentizmus hiányának tényét   mondjuk Prágára vagy Krakkóra esetleg Lembergre, és vegyük észre a létezõ tényét  Dél-Tirolra amelyrõl már írtunk más fórumon . A Dél-Tirol iránt tanúsított oszrák érzelmek pontosan azonos forrásból fakadnak amely az integer Magyarország irányában tanúsított érzelmek forrása.
Meg kell értenünk a részben ebbõl következõ másik hiányzó elemet : a Magyarország ellen miniumum a XVIII. század végétõl tanúsított román, pánszláv szeparatizmust. A magyar államiság és kultúra azonban fix erõvel kötõdik idõhöz, területhez. Bethlen István mondja ki a lényeget : "Mi nem tartományokat vesztettünk el, bennünket feldaraboltak."
Ezzel az ismerettel lássuk a parlamenti vita részleteit.
1907. április 5.

Meczner Béla [...] És most, t. ház, e szavaimmal mintegy összefûzve, összekapcsolva, méltóztassék megengedni, hogy ugy Polit Mihály t. képviselõtársamnak, mint összes nemzetiségi képviselõtársaimnak felelhessek e törvényjavaslattal szemben tanúsított állásfoglalásukra. (Halljuk ! Halljuk !) 




Én, t. ház, e törvényjavaslat egyik legnagyobb, legszebb indokát, egyik legkiemelkedõbb, legmagasztosabb jellegét abban látom, hogy a magyar nemzeti érdekeknek, a magyar nemzeti szempontoknak megerõsítését, a magyar nemzeti nyelv terjesztését, érvényesülését a lehetõ legszilárdabban, legerõsebben, de hozzáteszem, a lehetõ leghumánusabban akarja érvényesíteni. Oly humánus alakban, hogy egyáltalában nem tudom felfogni azt az óriási felzúdulást, azt a nagy demonstrácziót, a melyet önök e javaslattal szemben kifejtettek és kifejteni óhajtanak. Az önök heves ellenzésének ezen jogosultságát és igazságát senki sem fogja elismerni. (Élénk helyeslés.) Ez a javaslat a nemzetiségeknek, vagy önöknek, mint nemzetiségi képviselõknek érzékenységét egyáltalában nem sérti. Igaz ugyan, hogy e javaslatban egy erõs törekvés van, a melyet azonban sem önöknek, sem senkinek . . . (Zaj. Elnök / Justh Gyula /csenget.)
Vlád Aurél: Természetellenes törekvés.
Elnök: Eelkérem a képviselõ urakat, méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni. A közbeszólást tiltják a házszabályok és ha méltóztatnak továbbra is zavarni a szónokot, névszerint fogom megnevezni a közbeszóló képviselõt.



Meczner Béla: A mint mondottam, van ennek a javaslatnak egy nemes inteneziója, a melyet azonban sem önöknek, sem egyáltalában senkinek nem szabad kétségbevonnia.
Vajda Sándor: Azt mi ítéljük meg.
Meczner Béla: A magyar haza minden egyes lakosának a magyar haza iránti szeretetébõl és hódolatából kifolyó kötelessége a magyar nemzeti nyelv elsajátítása.
Vlád Aurél: Ezt tagadjuk ! (Zaj.)
Elnök (csenget): Vlád Aurél képviselõ urat kérem, hogy csendben hallgassa a szónokot.
Meczner Béla: E törvényjavaslatban általában nincsen semmi sérelem. Ebben csupán a mód és alkalom van meghatározva és erélylyel keresztülvive, a melylyel a magyarországi népiskolákban a magyar gyermekek a magyar nyelvet elsajátítsák, önök elõl t. képviselõtársaim egyáltalában nincs elzárva az ut, hogy saját nyelvüket tovább fejleszszék. Hozzanak nagyobb áldozatokat, virágoztassák fel kultúrájukat, ezt a jogot soha senki nem vonja meg önöktõl. Arra azonban egyáltalában nincs joguk, hogy mindenféle demonstrácziókkal huzzákhalaszszák e javaslat tárgyalását akkor, a mikor 22.000 tanító várja ezt a fizetésfelemelést. Arra egyáltalában nincsenek feljogosítva, hogy az önök híveit, vagy a mint Maniu képviselõ ur mondotta, az önök népét izgassák. És engedje meg Maniu t. képviselõtársam, a ki az állami tanítókról szóló javaslat tárgyalásánál többször mintegy kihivólag használja ezt a kifejezést: »az én népem«, hogy erre én is megjegyzést tegyek. Magyarországon sem nemzetiséget, sem egyes vidékeket külön csoportosítani, külön elnevezéssel illetni egyáltalában nem lehet. Magyarországon, hazánkban ez a fogalom, ez a kifejezés »néjx<, a magyar nemzet minden egyes polgárát és lakosát illeti, a melyhez tartozom én is, és Maniu Gyula t. képviselõtársam is. (Helyeslés.)
Vlád Aurél: Hazafias teória !
[...] Goldis László [...] Megvádolja a t. elõadó ur a felekezeteket, hogy nem a kultúrát ápolják, hanem a nemzetiséget. Bûn-e az, hogy pl. a görög-keleti román egyház, a mely az alaptörvényben is görög-keleti román nemzeti egyháznak van beiktatva, a mint Polit t. barátom is kifejtette, bün-e az, ha a görög-keleti román nemzeti egyház az õ felekezeti iskoláiban a román kultúrát is, a román nemzetiségi kultúrát és érdekeket is, a tõle telhetõ erõvel, anyagi áldozatokkal mûveli és ápolja? (Mozgás.) 


Vasile Goldis

[...] Sajátságos, hogy épen azokról a padokról hangzott fel az állami oktatás kizárólagosságának szüksége, a melyekrõl azt mondják, hogy a demokráczia szolgálatában állanak. (Zaj.) Én, t. ház, nem ismerek különféle nemzetiségi, felekezeti demokrácziát, mert szerintem a demokráezia csak egy lehet. Azok, a kik meg akarják vonni a szülõtõl azt a jogot, hogy gyermeke nevelésére befolyást gyakorolhasson, nem igazi demokraták, mert a demoszhoz elsõsorban a szülõ tartozik. Az a démosz pedig, a mely nem a családhoz tartozik, anarchista démosz. Az igazi nép alapját a család kell hogy képezze. A hol a család kötelékeit bontogatják, ott az állami élet igazi alapjait bontogatják. (Igaz 1 Ugy van !) Tehát a demokrácziának nem õszinte barátai azok, a kik azt mondják, hogy el kell venni a társadalomtól, a szülõtõl, a felekezetektõl azt a jogot, hogy a nevelésre befolyást gyakorolhasson.
[...] De fel fogom olvasni az önök által igen nagyrabecsült és általunk is igen tisztelt személyiségnek szavait, a ki, fájdalom, nemrég elhunyt, s a ki igen szépen fejezte ki azt a gondolatot, hogy a gyermeket nem lehet másképen fejleszteni, mint azon mag szerint, a mely neki az életet adta. (Halljuk! Halljuk! a nemzetiségiek padjain.) Epén ugy, a mint nem lehet a körtefának megparancsolni, hogy almát teremjen, épen ugy nem lehet a román gyermeket ugy formálni, hogy magyar legyen. (Ellenmondások és derültség halfelõl. Helyeslés a nemzetiségiek padjain.)
[...] Ausztriában az iskolai alaptörvény kimondja, hogy minden népnek gyermeke a saját anyanyelvén tanittassék az elemi iskolában. Ugyanezt kimondja Belgiumban a »Réglement de programme-type«. Belgiumban tulaj donképen csak községi iskola van. 1897-ben az állam egyprogrammtipust szerkesztett a népiskolák számára, ez a legújabb iskolai törvény. Ennek kereteiben minden község maga intézkedik községi iskolájáról. Itt a harmadik fejezetben ki van mondva, hogy az elõadási nyelv a flamand, franczia vagy a német, a szerint, a mint a községi viszonyoknak legjobban megfelel.
Tehát Belgiumban is, a hol három nemzetiség lakik együtt, szintén a pedagógiai igazság dominál, ott a gyermekeket az elemi népiskolában a saját anyanyelvükön oktatják.
[...] Egy múltkori beszédemben kimutattam, hogy mióta a dánokat ilyen erõszakos utón akarják elnémetesiteni, azóta a nemzeti érzület még jobban lángra kapott Schleswigben és Posenben a dánok és lengyelek között, olyannyira, hogy ma már a kis gyermekek is kény telének sztrájkba lépni. (Derültség. Zaj.)
T. ház ! Gondoljuk meg jól, hogy Magyarországon is elkövetkezhetik az az idõ, a mikor, — ha ilyen erõszakos módon akarják önök elérni azt, hogy a magyar nyelvet mindenki tanulja meg, — a helyett, hogy — a mint mindannyian kívánatosnak tartjuk — a magyar nyelvet megszerettetnék, gyûlöltté teszik azt, és itt is megteremthetik a sztrájkot, a mitõl az isten óvjon meg bennünket.
[...] Sokszor gondolkoztam azon, hogyan lehetne röviden, rövidre fogva kifejezni a nem magyar nyelveknek joghatárait Magyarországon. És találtam egy szerenesés formulát, a mely, azt hiszem, teljesen preczize kifejezi azokat a határokat, (Halljuk ! Halljuk !) a melyeken belül okvetlenül el kell ismerni a nem magyar nyelveknek jogosultságát Magyarországon.
Ezt én akkép fejezem ki, hogy : minden nép a maga nyelvén mûveltessék, minden nép a maga nyelvén nyerje meg a maga közigazgatását és minden nép felett a maga nyelvén bíráskodjanak. (Zaj.) Hogyan értem én ezt? Ugy értem, hogy az oktatás az illetõ nép nyelvén történjék, kizárólag az elemi oktatás, de a felsõbb fokokban is, egész az akadémiai képzésig, nevezetesen a középiskolákban is gondoskodás történjék arról, hogy az illetõ nép a saját anyanyelvén is mûvelhesse magát. (Zaj.) Ez vonatkozik a mûvelõdésre. Micsoda jogot követelünk mi a nem magyar nyelveknek? Azt, a melyet a törvény is különben kiköt, hogy minden növendék a maga anyanyelvén nyerjen oktatást, az állami iskolák kizárólagos oktatási nyelve csakis a gyermekek anyanyelve lehessen.
De menjünk tovább, A közigazgatástól azt követeljük, hogy a közvetlen érintkezés a néppel annak a nyelvén történjék, ugy Írásban, mint szóban. Megköveteljük azt, hogy attól a hivatalnoktól intézményszerûieg kívánják meg, hogy a nép nyelvét értse, de ne bízzák kényére-kedvére.
[...] Ez a magyar haza mindazoké, a kik itt laknak. Épen ugy hazája ez a szerbeknek, a kik itt laknak, mint a románoknak, a tótoknak. (Felkiáltások : Mint magyar állam/polgároknak!)
Igazán nem hazafias dolog azt a gondolatot ébreszteni fel a magyarországi nem magyar népeknél, hogy saját hazájukban saját nyelvükön nem boldogulhatnak. Ez olyan képtelenség, a melynek párját nem találom sehol. (Zaj.)
Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Az idõ amúgy is elõrehaladt, ne méltóztassanak tehát a szónokot zavarni.
Goldis László : Azt a különös helyzetet teremti ez, hogy Magyarországon a polgárokat két osztályba lehet osztani. Vannak I. osztályú és II. osztályú polgárok. (Felkiáltások : Ezt már hallottuk !) Azon szerencsétlen nem magyar népek ugyanis, a melyek egész tömegekben nem tudnak magyarul, ahhoz, hogy I. osztályú polgárokká lehessenek, meg kell, hogy tanuljanak még egy második nyelvet. Hol van itt a jogegyenlõség ? Hiszen akkor a magyaroktól is meg lehetne kívánni, hogy tanuljanak meg németül is. Azt mondják, hogy erre azért van szükség, hogy a nép gyermekei is hozzájuthassanak az állam jótéteményeihez, hát én nem tudom, hogyan lehet a nyelv utján jótéteményekhez jutni.
[...] Egy olyan embertõl mégis fogok felolvasni valamit, a ki nagy soviniszta hirében áll, és ez Jancsó Benedek, a kirõl tudjuk, hogy erõs magyar érzésû ember, sõt a soviniszta áramlatnak is kifejezõje. Ez »A dákóromanizmus és a magyar kulturpolitika« czimû mûvében ezeket irja (olvassa) : »Mentõl többet és behatóbban foglalkozom a román nemzetiségi kérdéssel, annál szilárdabb lesz bennem a meggyõzõdés, hogy a magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében kisérletet tenni, hogy a románságot nemzetiségétõl megfoszsza.« (Felkiáltások : Ezt nem is akarja senki!)
»Sõt ellenkezõen, egyenes érdekünk, hogy a románok e hazában, mint románok és mint magyar állampolgárok egyformán jól érezzék magukat. . .« (Helyeslés a baloldalon.) — tehát nem mint magyarok, hanem mint románok — (olvassa) : ». . . hogy nemcsak önerejükön, de a magyar állam és nemzet segítségével is erõsödjenek nemzetiségben, vagyonban és kultúrában és hogy mindezért a nyújtandó testvéri támogatásért, a mi jól felfogott érdekünk tõlük sem többet sem kevesebbet nem követelni, mint tiszta hazafiságot és õszinte ragaszkodást a magyar államhoz«. (Élénk helyeslés. Zaj.) [...]Üres beszéd az, hogy mi veszélyeztetjük a magyarságot és az államot. (Ellenmondások.) Soha a román népnek semmiféle tettével nem lehet azt bizonyitani, mintha a hazának romlására tört volna. (Ellenmondások.)

1907. április 6.

Manojlovics János [...] Mi, t. képviselõház, nemcsak nem ellenezzük a magyar nyelv tanítását, sõt ellenkezõleg, szeretjük, ha népünk megtanul magyarul. A mi népünk pl. oly helyen, a hol más nemzetiségek is laknak, elsajátítja azok nyelvét s nem szokatlan, hogy írni olvasni nem tudó földmives 3—4 nyelvet beszél; megtanulja nem az iskolában, hanem az élet iskolájában.
[...] Ara legyen az iskola is a nép segítségére a nyelv elsajátításában, de a nyelvtanulás ne legyen akadálya az általános elemi ismeretek elsajátításának. Jelen törvényjavaslat következményeképen azonban én népünk szellemi hátramaradottságát, pozitív tudásának csökkenését látom és azt, hogy népünk ekkép korlátoltabb gondolatait nemcsak magyar nyelven nem fogja tudni szabatosan kifejezni, hanem egyetlenegy nyelven sem.
metódus. Mi a magyar nyelv megtanulása felé irányzott törekvést nem ellenezzük, de igenis ellenezzük azt, hogy a magyar nyelv megtanulása mint eredmény, a nem állami népiskolák létének conditio sine qua non-ja legyen. Annyi tantárgy mellett, a melyek magukban véve is a gyermekek túlterheltsége folytán vagy redukálandók lennének, vagy a modern államok mintájára hat évrõl nyolczra lennének megosztandók, még azt is megkövetelni az elemi iskolától, hogy egy nyelvre tökéletesen megtanítsa a gyermekeket, nem egyéb, mint oly feltételhez kötni a nem állami iskoláknak létét, a melynek õk megfelelni nem képesek, szóval, ez is gróf Csáky szavai szerint: az államosításnak egy burkolt neme.
Mindez csak azért történik, mert önök abban a tévhitben vannak, hogy a hazaszeretetnek terjesztése csakis a magyar nyelv terjesztésével érhetõ el, hogy a magyar nyelvnek terjesztése, térfoglalása egyúttal a magyar állameszmének is térfoglalása, hogy hazafi csak oly magyar állampolgár lehet, a Id magyarul beszél. [...]
Leitner Adolf: T. ház ! Goldis t. képviselõtársam azt a szemrehányást tette a nem nemzetiségi képviselõknek, hogy rendszerint olcsó dicsõséget akarnak szerezni azzal, hogy folyton támadják a nemzetiségeket. Hát én igazán sávesen kerülném el a vitákat, azonban én ugy találom, hogy a mai viszonyok között, a midõn a nemzetiségek mindig olyan nagyon élére állitj ák ezt a kérdést, úgyszólván kötelessége mindenkinek, a ki felszólal, hogy ezen kérdésben is kifejezze álláspontját és megmondja nézetét. (Helyeslés a baloldalon.) Az õ ellenzésük a javaslattal szemben nézetem szerint egyedül és kizárólag azon alapszik, hogy õk tartanak attól, hogy e törvényjavaslat a magyar nyelv intenzivebb tanítását fogja maga után vonni. A többi kérdések, a melyeket õk felhoznak, csak dekoráczióképen, mellékesen érintik a dolgot. A mi nekik fáj, az tisztán az, hogy félnek a magyar nyelv hatékonyabb tanításától. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Dehogy fáj !) 


Én, t. ház, bármennyire nehezemre esik, kénytelen vagyok kimondani, hogy az általam nemzetiségi képviselõtársaim részérõl észlelt ez a jelenség engem azért érint olyan nagyon szomorúan, mert ez mindinkább meggyõzõdésemmé érlelte azt a hitet, hogy az õ idegenkedésük a magyar nyelvtõl azonos a magyar állameszmétõl való idegenkedéssel. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Nem igaz !)
Nagyon sokszor történnek itt olyan nyilatkozatok, a melyek valósággal Magyarország megfenyegetését tartalmazzák, ugy hogy gondolkozóba esik az ember és azt kérdezi, hogy hát ha nekem valakivel közös házam van, hogyan fenyegethetem meg õt azzal, hogy felgyújtom a házat. (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.)

[...] Popovics György : Mi koaleált nemzetiségi képviselõk küzdünk népeink javáért és iparkodunk önöket, t. képviselõtársaim, meggyõzni, hogy ügyünk igaz és igazságos is. Lehet, hogy egyelõre semmiféle eredményt nem érünk el, de azért ügyünk még nem veszett el, mert jönni kell egy jobb kornak, melyben az igazság hazánkban is gyõzni fog, valamint mindig gyõzött a világtörténelemben. Lehet az is, hogy ez a küzdelem még sokáig fog tartani és sok ártatlan áldozatot fog követelni, de lehet az is, hogy e küzdelemben még sok köny és, Isten ments, vér is fog folyni, míg az igazság gyõz.
Sümegi Vilmos: Szóval: fenyeget. Megfenyegeti a magyar nemzetet.
Elnök (csenget) : Csendet kérek ! (Halljuk
I Halljuk !) A képviselõ ur ugy állította fel a kérdést, hogy lehetséges az, hogy ha ez a törvényjavaslat elfogadtatik, vér is fog folyni.
Popovics György: Nem ! Nem ! (Zaj.) Mást mondtam.
Elnök: Ne méltóztassék ily állításokat itt megkoczkáztatni, mert meg nem engedhetem, hogy a törvényjavaslat el vagy el nem fogadásának következményeirõl ily fenyegetõ szavak hangozzanak itt el. (Zaj.)
Popovics György : Méltóságos elnök ur, eszemben sincs valakit fenyegetni, az nem is természetem és nem is volna értelme.
Elnök : De nem is lehet megengedni.
Popovics György: Azt mondtam : lehet, hogy ez a küzdelem még sokáig fog tartani, (Zaj.) hogy még sok köny és, Isten ments, én nem óhajtom, de talán vér is fog folyni. De mindez nem tõlünk függ, hanem az ország mindenkori kormányától és különösen a magyar államférfiak bölcseségétõl és elõrelátásától fog függni. (Mozgás.)
Elnök: Tökéletesen igy értettem az imént is a t. képviselõ urat. Másként ezt magyarázni nem lehet, mint ugy, hogy ha e törvényjavaslat elfogadtatik, akkor, bár nem kívánja, de megtörténhetik, hogy vér fog folyni e miatt. Engedelmet kérek, azt meg nem engedhetem, hogy itt ily fenyegetés elhangozzék. Rendreutasítom a képviselõ urat. (Elénk helyeslés.)

1907. április 8.

Vajda Sándor : Mi nem vagyunk ebben a kényelmes helyzetben. Nekünk nap-nap után érvényesítenünk kell a létért való nehéz küzdelemben ugy egyéni, mint nemzeti tulajdonságainkat; nehéz, keserû harczban keU erõnket edzenünk. És kérdem, ha majd évtizedek múlva folytatódni fog ez a harcz a magyarság és a nemzetiségiek között : lesz-e köszönet a jelenleg tárgyalás alatt lévõ törvényjavaslatban, vagy sem ? Én azt hiszem, akkor, a mikor erre a nagy harczra kerül a sor, épen ennek a törvényjavaslatnak fogja köszönhetni a magyarság, ha nem lesz annyira edzve és elõkészítve a küzdelemre, mint a mennyire edzett és elõkészített lesz a mi népünk. (Mozgás.)
[...] Nem szeretek senkit sem támadni, de nem jó, ha az ember üvegházban lakik és a szomszédját kritizálja, hogy kõvel dobálózzék. Ha nem lett volna olyan nagy a kivándorlás tõlünk, kérdés, nem lett-e volna nálunk is akkora gyúanyag, mint Romániában ? És egyrõl biztosithatom a t. képviselõházat, hogy Romániában vannak oly államférfiak és van oly generáczió, a mely meg fogja teremteni a jövõ nagy Romániát. . . (Zaj.)
Szász József: Miért nem megy oda ?
Vajda Sándor ... az által, hogy deinokráczia tekintetében vetélykedni fog bármely liberális országgal, (Zaj.) mig a mi országunk akkor is elmaradottságban fog leiedzeni, mint a középkorban. 

1907. április 9.

Pop Cs. István : Ne csodálkozzék a t. képviselõház azon, hogy sokan szólunk ehhez az ügyhöz. Tekintsék csak meg a régi naplókat és megtalálják, hogy még a hetvenes években is, mikor sokkal kisebb jelentõségû törvényrõl volt szó, mindenki, a ki a nemzetiségiek közül az ellenzéken volt, hosszasan védte álláspontját, sõt azok a románok, a kik a kormánypárton foglaltak helyet, a legnagyobb nyugalommal, majdnem minden tételnél felszólaltak és megnyugtató nyilatkozatokat kaptak. Pedig akkor csak arról volt szó, hogy a magyar nyelvet, mint tantárgyat bevezették a népiskolába és nem volt meg az, a mit most a bizottság szigoritani akar és szigorított, hogy annak a népiskolába járó gyereknek magyar nyelven nem saját szükségleteinek megfelelõleg kell beszélnie, hanem tökéletesen kell magyarul tudnia. 



[...] önök tudják, hogy milyen szegények vagyunk minden vonalon, különösen Erdélyben ; ujjaikon számlálhatják meg azokat a vagyonos román embereket, a kik egy jóravaló itteni kereskedõvel vagyon tekintetében versenyezhetnének. És ennek daczára talán nincsen széles Magyarországon olyan faj, a mely annyit áldozna a kultúrának, mint épen a román. (Zaj.) Ez a faj évszázadok óta teljesiti ezt a nagy kulturális missziót és egyetlenegy konkrét eset sem merült fel, a mely igazolná a hazafiatlanság vádját. És ha ez így van, akkor ezzel a kulturális munkájával megérdemelte azt, hogy az állam legalább három-négy évig elõlegezze a bizalmat, a mig organikus törvénynyel véglegesen rendezzük közolrtatásügyünket. A román nép ma 3500 népiskolát tart fenn és áldoz erre a czélra évenként 2 millió koronát.
Trefort Ágost, a nagy soviniszta az 1861 május 22-iki országgyûlésen ezeket mondotta (olvassa) : »Bocsánatot kérek, ha felszólalásom kiindulási pontjául egy, a tárgytól talán távolfekvõ eszmét használok: a státus-mindenhatóság eszméjét.* Ezt melegen ajánlom a mélyen t. közoktatásügyi miniszter ur szives figyelmébe.
»Ezen eszme kútforrása legnagyobbrészt a politikai bajoknak a kontinensen; mert ezen eszmébõl fejlõdött ki azon nézet, miszerint az adminisztrácziónak mindenbe avatkoznia kell akként, hogy az az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy õ az egyedük üdvözítõ. Sola administratio salvifica. E tan apostolai a Szent István koronája országaiban irgalmatlanul, experimentáltak s nehéz meghatározni, vájjon mûtételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a fõszerepet. Viszont a mi a többi Magyarország területén élõ népfajokat illeti — én azok fejlõdését nemzetiségi irányban nem akarom akadályozni, mert valamint a nemzetiségek elnyomatása a szabadsággal össze nem fér, ugy rossz és czélttévesztõ politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok és rutének vigyék saját municzipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, a mely nekik tetszik. En a nemzetiségek bensõ kifejlõdését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a státusnak joga nincs«
[...] Mi a jelen törvényjavaslattal megtámadva látjuk anyanyelvünket ós autonómiánkat. Még nem találkozott széles e világon pedagógus, a ki azt mondotta volna, hogy az elemi népiskolákban a tudás elsõ ismereteit másképen lehetne tanítani, mint az anyanyelven. [...]

1907. április 10.

Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! Nagyon röviden óhajtok szólni a javaslatról, mert hiszen tulaj donképen teljesen letarolt mezõ elõtt állunk. A mi a javaslatban kifogásolni való volt, azt az elõttem beszélt szónokok elmondották, a mi jó volt, azt kiemelték. A javaslatot én pártom nevében elfogadom, (Helyeslés.) elfogadom pedig különösen azért, mert tulaj donképeni fõczélját, a nem állami tanitók anyagi helyzetének javítását eléri, és a valláserkölcsi nevelést határozottan biztosítja. Ez a vita meggyõzött bennünket arról, hogy Magyarországon tulaj donképen milyen végtelen nehéz azon a téren, a mely akár a vaUást, akár az oktatást érinti, olyan törvényjavaslatot alkotni, (Ugy van !) a mely egy sereg ellenkezõ érdeket ne érintene. [...]



Es a mennyiben ezen törvényjavaslat ellen aggályaink vannak — és nem tagadhatjuk el, hogy vannak aggályaink — azok tulaj donképen két fõcsoportra oszlanak. Az egyik csoportba az tartozik, a mit a financziális téren való szûkmarkuságnak szabad talán nevezni, a nélkül, hogy erõsebb kifejezést akarnék használni; a másik szempont pedig az, a mely a felekezetek autonómikus jogkörét érinti. Mert nem tartom sérelemnek azt, a mit a nemzetiségiek felpanaszolnak. Mert ha a magyar nyelv terjesztésének és a magyarság szupremácziájának bármiképen is meg tudjuk adni az alaj>ját, akkor hajlandók vagyunk az emiitett sérelmeket elszenvedni, hajlandók vagyunk mindannyian áldozatokat hozni azért a nagy eszméért, a melyet a nemzetiségi képviselõk elutasitanak.
T. ház! Ez- a törvényjavaslat nem magyarosit valami erõsen. Nem tesz mást, mint, hogy a legkisebb jogos magyar igényeket a legszûkebb mértékben megvalósítani törekszik. (Igaz! TJgy van!) Mert hiszen az kétségtelen dolog, hogy a nemzetiségeknek a legprimitívebb kötelességük azzal az állammal szemben, a melyben kultúrájukat ezer esztendõn át sértetlenül megóvták, a melyben ily hosszú idõn át soha egyetlenegy falut erõszakkal meg nem magyarosítottak : hálájuknak azt a minimális részét róni le, hogy gyermekeik saját nemzetiségi anyanyelvükön kivül tanulják meg az ország nyelvét is. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Ez a törvényjavaslat nem zárja ki a nemzetiségiek anyanyelvének érvényesülését, ós önöknek csak hasznukra fog válni, — hasznára a nemzetiségi ajkú népnek is — ha megtanulnak magyarul.Én attól félek, t. ház, hogy csupán olyan szempontok vezetnek itt egynéhány urat, hogy õk lehessenek jövõre is kizárólagos vezetõi és barátai a nemzetiségi népnek, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) hogy ahhoz a néphez a magyar ember, a ki csak magyarul tudna velük beszélni, ne férkõzhessek, s ne mutathassa meg neki, hogy ez a haza édes hazájuk nekik is, nemcsak minekünk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) [...]
Bethlen István: A mi a román nemzetiségi kérdést illeti, legyen szabad érintenem — legalább röviden — azon okot is, a mely ezt elõidézte. Meggyõzõdésem szerint elsõ és fõoka ennek a román független királyság kialakulása. (Mozgás a baloldalon.) A mikor mi a nemzetiségi törvényt megalkottuk, és azelõtt is, a román királyság két fejedelemségre oszlott, a mely fejedelemségek török fenhatóság alatt állottak és három európai nagyhatalom állandó küzdõteréül szolgáltak. 1866-ban — tehát körülbelül azon idõben, mikor mi a nemzetiségi kérdéssel intenzive kezdtünk foglalkozni — választották meg a jelenlegi királyt fejedelemmé, a ki képes volt nemzete függetlenségét kivívni és képes volt a munka terén is Romániát számottevõ állammá növelni. Elképzelhetetlen az a lélektani hatás, a melyet ez az egy tény hazai románjaink lelkében elõidézni képes volt. (Halljuk ! Halljuk !) 


Bethlen István. László Fülöp festménye

A román királyság születése napján megszûnt románjaink lelkében a hit és az a meggyõzõdés, hogy a magyar liberális törvényeknek az életben való alkalmazása, esetleg ezeknek alkotmányos, parlamentáris utón liberális irányban való reformja: nemzetiségüknek elérhetõ legfõbb biztositéka volna. A magyar haza értéke csökkent szemükben a mellett az államkép mellett, a melyet a független Románia tárt eléjük, a hol a nemzetnek nem kel] megelégednie a jogok egy részletével, hanem a hol megvan a jogok teljessége, sõt ennél több : a hatalom teljessége is. [...]Abban a mértékben, a hogyan emelkedett ennek a független Romániának presztizse a hazai románok szemében, abban a mértékben hagytak õk fel a nemzetiségi politikával és tértek át egy más politikára, a mely ma a magyar fajjal szemben agresszív jellegû, (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) és elsõsorban is arra törekszik, hogy az ország keleti részén elõször társadalmilag, azután kuíturailag és ha lehet, nyelvileg is egy egységes területet alkosson, (Igaz ! ügy van ! a haloldalon.) hogy errõl a területrõl minden más elemet, fõleg a magyart kiszorítson, kipusztítson, hogy ezen terület azután, egy kedvezõ alkalomkor, a független román királysággal veszély nélkül egyesíthetõ legyen.
[...] : A szomszéd román állam álmodozói a román királyság határainak kitolásáról álmodoznak a Tiszáig. A román királyságban Erdély elfoglalására vonatkozólag a Tiszáig plánumokat csinálnalí. Ez elvitázhatatlan tény, a mit egyszerû tagadással megdönteni nem lehet. Romániából e tervre pénzzel és röpiratokkal készítik elõ a világot.* »Mi a mi czélunk — t. i. a bent lévõ románokra czéloz — mi a teendõnk '? Támogatni a román államot az ideál megtestesitési munkájában. A munka fel van osztva, õk künn, mi benn. Rágni a magyar alkotmányosság fájának kérge alatt, mint a féreg : megtámadni az ép fát. Mi bizton rághatunk, mert a fakéreg megóv minden bajtól. Majd egyszer megõrölvén, ledöntjük tövestõl. Munkánk sikerülni fog, mert sokan vagyunk, sokan pusztítunk abban a fában.«
Bozóky Árpád : Mi pedig szamarak vagyunk.

1907. április 12.

Apponyi Albert : Kezdjük a magyar nyelv tanításán. A magyar nyelv tanításának követelményeivel szemben —• a melyet én res judicata-nak tekintek, (Helyeslés a baloldalon.) mert hiszen ezt a kötelezettséget nem ez a törvényjavaslat állapította meg, hanem megállapította, miként mindjárt ki fogom fejteni a t. ház elõtt, a magyar törvényhozás az intézkedések egész sorozatával. Mondom, a magyar nyelv tanításának követelményével szemben t. képviselõtársaim egy igen egyszerû, de sokszor igen hatásos módszert követnek. Ez a hatásos módszer abban áll, hogy ha egymásután többen, értelmes és a dologhoztudás egész látszatával felfegyverzett férfiak mint axiómát állítanak valamit, akkor az ötödik-hatodik állitásnál már olyan érzés lepi meg a hallgatóságot, hogy ennek bizony igaznak kell lennie vagy legalább kell hogy legyen benne valami, mert különben ennyi apodikticzitással, ennyi bátorsággal hogy állítanák ?! 



Apponyi Albert. László Fülöp festménye

így szerepelt nemzetiségi t. képviselõtársaim ajakán az az axióma, hogy a többnyelvû tanítás az elemi iskolában pedagógiai nonsens, merénylet a növendékek ellen. Ezt annyiszor ismételték, (Zaj. Halljuk!- Halljuk!) hogy a végén magam is kételkedni kezdtem, nem vagyok-e merénylõ pár százezer nem magyarajku gyermekkel szemben, a kiket én ezen torturának kiteszek? (Derültség.)
De egy kis körültekintés a mûvelt Európában, sõt a magunk hazájában, megnyugtatott engem és nem állottam aztán többé olyan fekete színben önmagam elõtt, mint a hogy eleintén gondoltam. (Derültség.) Itt, régi képviselõtársamnak, Polit Mihálynak akarok egy kis örömet szerezni, (Halljuk! Halljuk!) a ki már régóta odautasit minket, hogy legyen Magyarország egy keleti Svájcz. E tekintetben konczessziókat vagyok hajlandó neki tenni, (Halljuk! Halljuk!) és emlékezetébe idézem, hogy majdnem minden svájczi kantonnak iskolájában a többnyelvûség divik az oktatásban. (Igaz! TJgy van!) Egy adatot akarok különösen kiemelni, (Halljuk! Halljuk!) mert ennek, bár kis területre vonatkozik, nagy az analógiája a mi helyzetünkkel. Divik ugyanis a többnyelvûség az oktatásban nemcsak azon három nyelv között, a melyek Svájczban hivatalos nyelvekül vannak elismerve, a német, íranczia és olasz nyelvek között, de ott van Graubündten kanton, a hol él egy kis faj, a mely nyelvre rokon a mi románainkkal, a ladin faj, annak vannak iskolái, saját nyelvükön fentartott iskolák, de azokban az iskolákban a német nyelvnek, mint a kanton többsége nyelvének oktatása kötelezõvé tétetett kantonális törvénynyel. (Igaz! TJgy van!) íme a merénylõknek már egyik csojtortja áll mellém. (Éljenzés és taps. Mozgás a középen. Halljuk! Halljuk!)
Svédországban és Norvégiában a svédeken és norvégeken kivül vannak még lappok és finnek. Nem beszélek a lappokról, miután tudva lévõ, hogy a kultúrának meglehetõsen alacsony fokán álló nép torz', de beszélek a finnekrõl, akik igen magas nemzeti kultúrával birnak. (Igaz! Ügy van!) Vagy tízezer finn él Svédországban ós ezek külön elõkészitõ tanfolyamon mennek át, hogy azután a tisztán svéd nyelvû iskolákba bejuthassanak és a svéd állami nyelven nyerhessenek oktatást. íme megint, még pedig egy a kultúra magas fokán álló ország, mely merénylõk sorába^ lépett és mellettem ül a vádlottak padján. (Élénk helyeslés.)
Belgiumban 6751 népiskola van. Ezek közül franczia nyelvû 3895, flamand 2783. A franczia tannyelvû 3895 iskola közül 2306 iskolában még a flamand nyelv is taníttatik, pedig ez nem államnyelv Belgiumban. Tehát ime, 2306 iskolával mint merénylõ Belgium is odakerült a vádlottak padjára. (Éljenzés és taps.)
Ha már most a külföldet elhagyjuk és hazai viszonyainkat nézzük, akkor azt fogjak találni, hogy Magyarországnak 14.000 iskolája közt van tisztán magyar nyelvû 7285, tisztán más, t. i. nem magyar, de egy-tannyelvû iskola van 3234. (Felkiáltások: tíok!) 3542 olyan iskola van ezen kivül, a mely a gyermekekkel szemben elköveti azt a butító merényletet, hogy állami kényszer nélkül, tisztán pedagógiai indokokból vagy — nem tudom — talán öngyilkossági hajlamokból, (Derültség) vagy merénylési perverzitásból több tannyelvet tanit. (Éljenzés és taps.)
T. képviselõház! így nézünk ki ezzel az axiómával, a mely szerint az anyanyelv mellett még egy más nyelvnek a tanitása az iskolában merényletet képez a gyermek értelmisége ellen. [...] : Mennyire igazam volt abban a feltevésemben, mely szerint a törvényjavaslatnak legkeményebb bírálói azt valószínûleg el nem olvasták, vagy legalább figyelemmel el nem olvasták, — minek is olvassanak el valamit, a mirõl az ítélet már elõre készen volt ('Derültség.) — annak bizonyítékául itt van Popovics képviselõtársam, a ki feljajdult, hogy hány tantárgyat fog kelleni magyarul tanulni, a polgári jogok és kötelességek ismeretét, a hazai földrajzot és a hazai történelmet.
Én nem tartanám szerencsétlenségnek, hogy ha ezek a tantárgyak csakugyan magyaml adatnának elõ, de a törvényjavaslatban ez nincs benne. (Derültség.) Csak az van benne, hogy a miniszter által kiadott tanterv szerint tanitandók, általa jóváhagyott tankönyv szerint, (Mozgás a középen.) és az indokolásban benne van, hogy ebben a tantervben szándékozom intézkedni, mire nézve ? Arra nézve, hogy ezeknek a tárgyaknak elõadása. a magyar nyelvismeret megerõsítésére is szolgáljon ; hogy ezek a tantárgyak kizárólag magyar nyelven adassanak elõ, az a törvényjavaslatban nincs benne, és a mi a törvényjavaslatban nincs benne, arra alapította t. képviselõtársam felszólalását.
A témára még visszatérünk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: bethlen istván nyelvismeret 1907 Apponyi Albert Vasile Goldis Aurel Vlad Stefan Cicio-pop Justh Gyula Katus László Meczner Béla Manojlovics János Leitner Adolf Alexandru Vaida-Voevod Simonyi-Semadam Sándor Gheorghe Popovici Jancsó Benedek Trefort Ágoston

süti beállítások módosítása