Nagy kár, minden szempontból, hogy elmaradt az 1940-es helsinki olimpia. Ennek a kis színes hírnek az ismeretében nagyobb zavarban lennének most a cseh ellenállásmítosz gyártói. |
Pesti Hírlap, 1939. június 7, főcím: megkezdődött Londonban az olimpiai kongresszus A csehek és morvák mint önálló állam vesznek részt a Olimpián |
Az ülés folyamán gróf Baillet Latour elnök bejelentette hogy a cseh-morva protektorátus a német kormány döntése alapján mint független állam teljeseb önállón vesz részt az olimpiai játékokon. A bizottságban képviselt államok kiküldöttei egyhangú megelégedéssel vették tudomásul ezt a döntést. Csehország olimpiai megjelenése már másodizben foglalkoztatja a nemzetközi olimpiai bizottságot. Először 1912-ben Stockholmban volt nagy nemzetközi vita Csehország miatt. Ekkor úgy döntöttek, hogy a csehek osztrák zászló alatt, de cseh elnevezéssel vonulhatnak fel Mostani helyzetük ennél lényegesen kedvezőbb, mert semmi megkülönböztetés nincs köztük és a teljesen független államok között. |
Elképzelhetjük a felemelt karral felvonuló csehek látványát, kb. olyan lehetne mint Heydrich prágai temetésén, 1942. június 5-én. |
Olimpiai protektorátus
2017.09.02. 19:13 Deak Tamas
Szólj hozzá!
Címkék: olimpia csehszlovák 1942 1912 Stockholm Helsinki Deutsche Wochenschau Pesti Hírlap Heydrich 1939 június 7. Baillet Latour
A bejegyzés trackback címe:
https://valtozomult.blog.hu/api/trackback/id/tr312799000
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
