Szerzők

HTML

Változó múlt

Hozzászólni csak meghívottaknak lehet.

-

No comment!

Az életbölcsesség kézikönyve

Miért kell ilyen blog?

Filozófiánk

Más nyelveken

Friss topikok

  • Hory László Sándor: @Deak Tamas: A homlokzaton ma is látható a Hory-címer. (2018.03.24. 20:03) Kánya Kálmán halála - ?
  • Deak Tamas: Hello, May I suggest some comments and corrections to your picture captions from Marshal Mannerhe... (2014.06.30. 11:05) Mannerheim 75

Címkék

12 pont (1) 1689 (1) 1755 (1) 1792 (1) 1823 (1) 1848 (1) 1849 (2) 1859 (1) 1875 (1) 1904 (1) 1907 (4) 1908 (1) 1909 (1) 1912 (1) 1914 (2) 1916 (1) 1917 (1) 1918 (3) 1919 (14) 1920 (3) 1921 (1) 1922 (2) 1924 (1) 1925 (3) 1928 (3) 1929 (2) 1930 (2) 1931 (1) 1932 (2) 1933 (1) 1935 (2) 1938 (5) 1939 (3) 1939 június 7. (1) 1940 (8) 1940 március 13 (1) 1941 (4) 1941 március (2) 1942 (6) 1943 (3) 1944 (6) 1944 március 18 (1) 1944 március 19 (4) 1944 október 15 (2) 1945 (1) 1945 április (1) 1945 január 25 (1) 1945 május (3) 1947 (1) 1950 (2) 1956 (4) 1969 (1) 1975 (1) 1977 (1) 1978 (2) 1980 (1) 1986 (2) 1987 (1) 48-as zászlók (1) 708 (1) Adolf Hitler (5) Ady Endre (2) Afrika (1) Akadémia (1) Ákots Gyula (1) Albert von Schlippenbach (1) Alekszandr Dovzsenko (1) Alexandre Millerand (1) Alexandru Vaida-Voevod (1) Alsószinevér (1) Amerika Hangja (1) André Kosztolányi (1) Antoine de Saint Just (1) Antoine Marés (1) Apponyi Albert (3) Arányi Gyula (1) arisztokrata (3) Armia Krajowa (1) Arthur Russell (1) Árvay András (1) Assen (1) Aurel Vlad (1) ÁVH (1) Az I világháború története (1) Az Ujság (1) A félelem bére (1) A gótikus ház (1) A Híd (1) A honszerző (1) A magyar nyelv tanításának terve a nem magyar tannyelvű iskolákban (1) A Rákosi per (1) A Várhegy (1) A Vöröshajú Lány (1) Baillet Latour (1) Balatonfüred (1) Bandong (1) bank (1) Bányász Rezső (1) Barankovics István (1) Baranyi Ferenc (1) Bárdossy László (1) Bartha Károly (1) Bartos Ödön (1) Bayer István (1) Bécs (1) bécsi döntés (2) Beilen (1) Belgium (1) belle epoque (1) Bencsik Gábor (1) Benes (5) Bengázi (1) Benito Mussolini (1) Beran (1) bérek (1) Berkó Pál (1) Bertalan Sándor (1) Berta Pál (1) bethlen istván (2) Bethlen Rózsa (1) bevándorlás (2) Bíró László József (2) Blick (1) Boleslaw Bierut (1) Boletin de estado (1) Bonkáló Sándor (1) Borhi László (1) Boroevic (1) Boros Zsuzsanna (1) Borsányi György (2) Borsody István (1) Borsszem Jankó (1) Bors László (1) Bovensmilde (1) Brassó (1) Brazília (2) Brüning (1) Buczolich János (1) Buczolich Jánosr (1) Budai László (1) Budapest (4) Budapesti Hírlap (1) Budapesti Napló (1) Bulgária (1) Carlos Mandel (1) Casablanca (1) Catherine Horel (1) Charles de Gaulle (1) Cieszyn (1) cigány (1) Clemenceau (2) Cloots (1) Convento do Carmo (1) Csallóköz (1) csehszlovák (6) Csekey István (1) Csendőrségi Lapok (3) Cseri József (1) Csetényi József (1) Csík vármegye (1) Csorna (1) Csrepka Teréz (1) Czibor Zoltán (1) dalmát (1) Dánia (1) Danton (1) Das Interessante Blatt (1) Deák Imre (1) Deák Kálmán (1) Dékány István (1) Demetriu Radu (1) Den Uyl (1) Der Mythus des XX. Jahrhunderts (1) Desmoulins (1) Deutsche Wochenschau (3) De Punkt (1) Diaz (1) Dietl (1) Dimitar Bratanov (1) Dino Alfieri (1) Dobák Imre (1) Dohnányi Ernő (1) dokumentum (8) Dolgozók Világlapja (1) Doncaster (1) Dörnberg (1) dr. Wolfner Pál (1) Drágos János (1) Drimmel Mária (2) dr Kara László (1) dr Nyerges Pál (1) Dunamocs (1) Durcsanszky (1) Eberhardt von Stohrer (1) Eger (1) Egri csillagok (1) Egyiptom (1) Ein Heller und ein Batzen (1) elemzés (4) elnök (1) Entzbruder Dezsõ (1) Entzburger (1) Eötvös József (1) Erdély (1) Erdélyi (1) Escher Károly (1) Esti Lapok (2) Eugenio dos Santos (1) Eugeniusz Bodo (1) Eva Braun (1) familysearch (1) Faragho Gábor (1) Faruk (1) Fáy Dávid (1) fehérterror (2) Féja Géza (1) felsőház (1) Fenyő Miksa (1) Ferdinand Peroutka (1) Ferenc József (2) Fidibus (1) film (1) finn (1) flotta (1) főispán (1) földrengés (1) Forró Imre (1) Fortélyos félelem igazgat (1) fővezérség (1) francia (4) Franciaország (1) Francia Észak-Afrika (1) Franciszek Brodniewicz (1) Franco (1) freyung (1) Frigyes főherceg (1) Fritz Thyssen (1) Füles (1) Füredi Rikárd (1) Gabriel Malagrida (1) Gajárszky Magdolna (1) Gajda (1) Garami Ernő (1) Gárdonyi Géza (1) Geiger Imre (1) Geoffrey Barraclough (1) Georges Arnaud (1) Georges Clemenceau (1) Gereblyés László (1) Gereöffy Géza (1) Gheorghe Popovici (1) Giznery Sándor (1) Glaser Ferenc (1) glósz miksa (1) Gogolák Lajos (2) Goluchowski (1) golyóstoll (1) GPU (2) Graefl Károly (1) Greenwhich (1) Grigorcea (1) Groningen (1) Grosics Gyula (1) Grósz Bernát (1) Gulag (1) Gustaaf Tehupuning (1) Guttmann Béla (1) gyakorlati tót nyelvtan (1) Gyenis Antal (1) Gyömrő (1) Habsburg Ottó (1) hadüzenet (1) Hajmássy Miklós (1) Halász Lajos (1) halotti anyakonyvi kivonat (1) Hamburger Jenő (1) Hansina Uktolseja (1) Hans Braam (1) határ (1) Hatz József (1) Hatz Sámuel (1) Haubrich József (1) Háy Gyula (1) Heinrichs (1) Hejszán Ferenc (1) Helsinki (1) Hendaye (1) Herczeg Ferenc (5) Heydrich (1) Hirossik János (1) Hirossik Török Gergely (1) Hitler (9) Hlatky Endre (2) Hlinka (1) Hodac (1) Hodza (1) holland (3) Hollandia (1) Holland gyarmatosítás fekete könyve (1) Hollán Sándor (1) Hornyik Károly (1) Horn Géza (1) Horthy (2) Horthy Béla (1) Horthy Erzsébet (1) Horthy István (2) Horthy Jenő (1) Horthy Miklós (8) Horthy Paula (1) Horthy Szabolcs (1) Horthy Zoltán (2) horvát (1) Hóry András (1) Hrabcik (1) Hubay Kálmán (1) Hunyadi János (1) ifj. Horthy Miklós (2) igmándy-Hegyessy géza (1) II. Viktor Emánuel (1) Ilja Eherenburg (1) Ilyés Gyula (1) Ina Benita (1) Incze Péter (1) indonéz (1) invázió (1) Iskola a határon (1) IV. Béla (1) IV. Ince (1) Izsák Éva (1) J. B. Raten (1) James Stewart (1) Jancsó Benedek (1) január (2) Jan Kollár (1) Ján Kollár (1) Jásdi István (1) Jászkarajenő (1) Jean Ann Kennedy (1) Jel-Kép (1) Jelky András (1) jezsuita (1) JFK (1) Joe Patrick Kennedy (1) John Fitzgerld Kennedy (1) Joó Tibor (1) Jornal de Guerre (1) Josef Göbbels (1) József király (1) Julier Ferenc (1) július (1) június (3) Justh Gyula (2) Jütland (1) Jutro idzemy do kina (1) Kaba (1) Kabos Gyula (1) Kállay Kristóf (1) Kállay Miklós (4) Kánya Kálmán (5) Karátson Dávid (1) Karikás Frigyes (1) Karl Marx (2) Károlyi Mihály (2) Károly román király (1) Kárpátalja (1) Kassa (1) Kathleen Kennedy (1) katolikus (1) Katona Fedor (1) Katus László (1) Katymár (1) Katyn (1) Kazimierz Junosza-Stępowski (1) kék rejtjelkulcs (1) Kelen Magda (1) Kenderes (1) Képes Történelem (2) képviselőházi napló (1) Kerékjártó Kálmán (1) Kéri József (1) kihallgatás (1) Kinizsi Pál (1) Kino Pravda (1) Királymező (1) Király Magyar Automobil Klub (1) Kiss A. József (1) Klement Gottwald (1) Klézl Julianna (1) kóborcigányok (1) Kollonics Lipót (1) Kolozsvár (2) Komarovszky (1) kommunista (2) Konek (1) königliche ungarische unterrealschule (1) Korondy Béla (1) Korunk (1) Kósa József (1) Kossuth Lajos (1) Kovács Alajos (1) Kovács Imre (1) Kralevics Márk (1) Kramar (1) Kudar Lajos (1) Kugel Ernő (1) Kunfi Zsigmond (1) Kunszery Gyula (1) Kun Béla (3) Kun Miklós (1) Lajkó András (1) Lakatos Imre (1) Landler (2) Landler Jenő (1) Latinovits Margit (1) La Vanguardia (1) Ledeboer (1) Leitner Adolf (1) lengyel (5) Lengyel István (1) Levante (1) Lex-Apponyi (1) Le Figaro (1) Le Monde (1) Líbia (1) Lidové Noviny (1) Lindquist (1) Lisszabon (1) Löffler Lajos (1) London (1) lovasság (1) Lovászpatona (1) Luce (1) Luxemburg (1) Madarász József (1) Madarsko (1) Madzarska (1) Magyarország (3) Magyarország története (1) magyarosítás (1) Magyarság (1) Magyar Film Iroda (1) magyar királyi katonai iskola (1) Magyar Szemle (3) Magyar Világhíradó (1) mainzi püspök (1) Malhomme (1) Malinowski (1) MalyPetr (1) MANDA (1) manipuláció (7) Mannerheim (1) Manojlovics János (1) Marosvásárhely (1) Marton Pál (1) Masaryk (1) Matica Slovenska (1) Mátyás (1) Mátyás király (1) Mauthausen (1) MÁV (1) Maximilian Njegovan (1) Mayer Lajos (1) Meczner Béla (1) Mekelesz (1) menekültek (7) Mercedes (1) Mérs el Kebir (1) mezőgazdaság (1) Mezőség (1) MFI (1) Michał Kwieciński. (1) Michał Waszyński (1) Michał Znicz (1) Míg megvalósul gyönyörű képességünk a rend.... (1) Mihály román király (1) Miklósi István (1) Miletics Szvetozár (1) Molnár György (1) Molnár János (1) molukka (2) Monde (1) Móricz Zsigmond (1) MTI Rádiófigyelő (1) München (1) Munkács (1) Musztafa Kemál (1) Nadvurna (1) Nagykanizsa (1) nagykövet (1) Nagyrév (1) Nagyukrajna (1) Nagy Ausztria (1) Nagy Jenő (1) Nagy Magyarország (1) napló (1) Natter Gitta (1) német (7) Németh Gyula (1) Németh Lajos (1) Németmokra (1) Németország (1) német megszállás (9) Népszabadság (2) Népszava (2) Neumann Regina (1) Niederdorf (1) Niederdorf- (1) NKVD (1) Norvégia (1) Novoje Vremja (1) nyári időszámítás (1) nyelvismeret (2) Nyikolaj Ljachterov (1) nyilas (2) Nyomorfilm (1) Ódony Dezső (1) Oesch (1) Öhquist (1) Októbertől márciusig (1) olimpia (1) Ónodi Imre (1) Orán (1) Orcsik István (1) örmény (1) Ormos Mária (1) Östreicher Emil (1) Osztrák Magyar Monarchia (1) Ottlik Géza (1) Paasonen (1) Pabst (1) Páger Antal (1) Páhi (1) Palásti Mihály (1) pánszláv (1) Párizs (1) Pécska (1) Pester Lloyd (1) Pesti Hírlap (3) Pesti Napló (1) Peter Albert van der Parra (1) Petrák Miklós (1) Philppe Pétain (1) Piave (1) Pietro Badoglio (1) Pilch Jenő (1) plakát (1) Pödör László (1) Pombal márki (1) Portugália (1) Pozsgay Bálint (1) Pozsony (2) Pragg (1) Prókai Erzsébet (1) Prónay Pál (1) Pruszków (1) Purgly Lajos (1) Puskás Ferenc (1) Quatre ans a rayer de notre histoire (1) Rácalmás (1) Raffailowa (1) Rajk László (1) Rákosi (2) Rákosi Mátyás (4) Rákos Mátyás élete képekben (1) Rankó a hős (1) Rásy Barna (1) Reményi-Schneller Lajos (1) Revue de Transslylavie (1) RFK (1) Richard C. Partridge (1) Rizzo (1) Robert Kennedy (1) Robert Taylor (1) román (2) Románia (2) roman sukevics (1) Ronald Reagan (1) Roosevelt (1) Rosenberg (1) Rose Kennedy (1) Rudolf Hitler (1) Rydz-Smigly (1) rydz-smigly (1) Ryti (1) Saguna András (1) Sajdik György (1) Samuel Murphy (1) Sándor György (1) Sao Paulo (1) Schell Péter (3) Schiller János (1) Schlesinger Sándor (1) Schoch (1) Schwarz Mór (1) Scseglov (1) Seidel (1) Sieg im Westen (1) Simonyi-Semadam Sándor (1) Skrzynski (1) Solt (1) Sopron (1) Soproni Elek (1) Sorg Antal (1) spanyol (1) Stefan Cicio-pop (1) Stefan Zweig (1) Stockholm (1) Stribrny (1) Stumpff (1) Szabadka (1) Szabad Magyar Rádió (2) Szabad Nép (2) Szabó Jánosné (1) Szabó József (1) Szálasi (2) Szalay László (1) Szamuely Tibor (2) szárnysegéd (1) Szedeniker Antal (1) Székelyföld (1) Szekszárd (1) Szeles Erika (2) Szelevény (1) szenátus (1) Szépirodalmi könyvkiadó (1) Sziklakórház (1) Szilassy László (1) Szilézia (1) Szladek Barna (1) szlovák (6) Szmirna (1) szovjet (6) szózat (1) Sztálin (3) Sztaniszlava (1) sztár (1) sztepan bandera (1) Sztójay (1) szudétanémet (1) Szuhay-Havas Ervin (1) születésnap (1) Szvatkó Pál (3) Tabák Lajos (1) tábornok (1) Takács Ferenc (1) Tamási (1) Tanácsköztársaság (5) Tanácsok Országos Gyűlése (1) tancsapatok (1) Tanner (1) Tapié (1) Tapolca (1) Taraszov-Rodionov (1) Taraszov-Rogyionov (1) Tarcsay István (1) Tassányi István (1) Ted Kennedy (1) Teleki Pál (1) Temesvár (1) Teschen (2) Těšín (1) Thomson (1) Tildy Zoltán (1) Tilkovszky Lóránt (1) Timothy Snyder (1) Tiszazug (1) Tisza István (4) Tisza Kálmán (1) Tito (1) Toldi Miklós (1) Tomcsányi Lajos (1) török (1) Torres Vedras (1) történelemkönyv (3) Tót nemzet nincs (2) Trefort Ágoston (1) Trianon (3) Tropenmuseum (1) Tropisch Nederland (1) Trubinyi Lajos (1) tudományos gyűjtemény (1) Tuompo (1) Turul (1) U31 (1) Udrzal (1) Ugarska (1) Uhorsko (1) Újszászy István (1) ukrajna (1) Ulrich Imre (1) Ungvár (1) USA (1) usztasa (1) Vágó Béla (1) Vajay László (1) Varga Jenő (1) Varga Nándor (1) Varsó (1) Vasgárda (1) Vasile Goldis (1) vasút (1) Vas Zoltán (1) Vén András (1) Véres övezet (1) Victor Jinga (1) Villabassa (3) Voltaire (1) von Richthofen (1) Vörnle János (1) vörösterror (2) Weber (1) Werner Sombart (1) Werth Henrik (1) Why England slept (1) Wijster (1) Witold Zacharewicz (1) Witt (1) XIII Kelemen (1) XIV Benedek (1) XVI Lajos (1) Yorkshire Post (1) Zaolzia (1) Zilahy Lajos (3) Zimándi Pius (1) Zöldy Márton (1) Zöld Sándor (1) zsidó (3) Zsitvay Lajos (1) Zugyin (1) Címkefelhő

Külső feed

Houston we have a problem

Az út végén

2017.07.14. 12:15 Deak Tamas

Az Út végén című lengyel film 1939-ben készült el, Michał Waszyński rendezésében. Hogy pontosan mikor mutatták be, nehezen kideríthető. A zsidó származású Waszyński szeptemberben még idejében el tudott menekülni Lengyelországból, amelyet Németország, Szovjetunió, Szlovákia és Litvánia támadott meg akkor ősszel.
Jelenet a Jutro idzemy do kina című 2007-es filmből, rendezte Michał Kwieciński.
Sokan nem voltak ilyen szerencsések. Az itt következő sorsokban minden pokoli benne van, ami Lengyelországra zúdul ezután.
Michał Zniczet, az ötvenötéves komikust felesége még kimenti a varsói gettóból, de 1943. decemberében nem teljesen tisztázott körülmények között Pruszkówban meghal. Egyes feltételezések szerint öngyilkos lesz, valószínűbb azonban, hogy a Lengyelországban is elkezdett eutanáziaprogramban meggyilkolják a németek.
A harminckét éves Ina Benita, a könnyed vígjátékok főszereplője 1944. augusztusában pusztul el a varsói csatornákban a felkelés után gyermekével együtt. Jelen tudásunk szerint a gyermeke azután született, hogy egy német katona megerőszakolta.
Az ötvenkét éves karakterszínész Franciszek Brodniewicz ugyancsak a varsói felkelés alatt pusztul el. Lakása közelében bomba robban, amelynek hatásától szívrohamot kap és pár nappal később belehal.
A negyvennégy éves Eugeniusz Bodo a lengyel filmek és kabarék közkedvelt "szívtipró amorózója" volt. Sokáig csak annyi volt tudható sorsáról, hogy 1941. körül Lwówban eltűnt. Nemrégiben előkerült a rabosítási fényképe a Gulágról - ezután kiderült, hogy az NKVD letartóztatta, Kolimába szállította munkatáborba. 1943. októberéig maradt életben.
A hatvanhárom éves drámai színész, Kazimierz Junosza-Stępowski feleségét 1943-ban a lengyel ellenállás, az Armia Krajowa halálra ítélte, a németekkel való együttműködésért. Jelenlegi tudásunk szerint, amikor a mozgalom tagjai végre akarták hajtani az ítéletet, a színész testével védte az asszonyt a lövésektől.
A huszonnyolc éves, jórészt "szívtipró" szerepeket alakító, de drámai színésznek is kiváló Witold Zacharewicz zsidó volt. 1939. nyarán tért vissza Hollywoodból. A német támadás után sokáig sikerrel bujkált, azonban 1942. októberében letartózatták és Auschwitzba deportálták. A méreginjekciót 1943. elején adták be a fizikailag teljesen tönkrement szervezetű színésznek.

 

Szólj hozzá!

Címkék: német lengyel 1944 1939 1943 Varsó Gulag NKVD Pruszków Michał Waszyński Michał Kwieciński. Jutro idzemy do kina Michał Znicz Ina Benita Franciszek Brodniewicz Eugeniusz Bodo Kazimierz Junosza-Stępowski Armia Krajowa Witold Zacharewicz

A német Clemenceau

2017.06.21. 20:15 Deak Tamas

J.F. Montgomery ír egy gondolatmenetet a Hungary, The Unwilling Satellite című könyvében, amelynek lényege, hogy a magyarok a két tűz között mindig tisztábban látnak és rendszerint igazuk is van. Ezt a tételt hidegrázósan bizonyítja Herczeg Ferenc most következő írása, amely először valószínűleg a  Budapesti Hírlap 1929 december 8-i számában jelent meg, de megtalálható a Herczeg-sorozat Tanulmányok című kötetében is.
Ez az írás vádirat, jövőbelátás, segélykiáltás egyben. Nem is az utolsó négy bekezdés lesz az amitől nem fogunk aludni (pedig ezt is fogja okozni) hanem arra, hogy rá kell jöjjünk: az itt szereplő országok mentalitása, vaksága, tragédiákat előidéző magatartásformája egyáltalán nem változott azóta sem.
A TIGRIS, AHOGY MI LÁTJUK
Tigrisnek nevezték a hatalmas öreget, nem is ellenségei, akiket földre tiport, inkább tisztelői, akik hízelegni akartak neki. Ő maga szívesen hallotta ezt a gúnynevét és valószínű, hogy az formáló hatással is volt rá, amennyiben arra hajtotta, hogy kegyetlenség és erőszakosság dolgában túl tegyen minden emberi mértéken. Egyébként bizonyos, hogy a metafora nem találó. Semmi sem volt benne az arisztokratikus ragadozó puha acélosságából és titokzatos ravaszságából. Ha már állathasonlat kell, ő inkább vadkan volt. Mondjuk: a kalidóni vadkan. Tüskés, vaksi, kőkemény, csökönyös a végletig. Félelmet és habozást nem ismerő kitartással ment előre és amíg lélekzet volt benne, semmi erő nem tudta volna leverni nyílegyenes útjáról. Vadkan.
A csökönyössége egyébként a rosszmájú filiszteré volt; őt ugyanabból az anyagból gyúrták, mint a kisvárosi házizsarnokot, akihez azonban csak annyira hasonlított, mint az Eiffel-torony a vasúti szemaforhoz. Kissé komikus alak lehetett volna, ha nem olyan rettenetesen önző. Semmiben sem hitt, csak önmagában. A francia politikai világ nagyszerű ösztönei mellett bizonyít, hogy a háború válságos időszakában őt állították a nemzet élére. De még inkább dicséri Párizs politikai érzékét, hogy a győzelem apját nem ültette be a Palais de l‘Elyséebe, hanem hazaküldte a Vendéeba, ahol a háládatlanság nyilvasával a szívében hált megi.
Semmi kétség: a franciákat ő vezette győzelemre és nem terem a Provenceban annyi babér, amennyit ezért meg nem érdemelne nemzetétől. Győzni tudott, igen, de békét kötni nem. Leterítette az ellenséget és mikor az már tehetetlenül fetren- gett a földön, oithatatlan bosszúvággyal újból és újból visszatért hozzá, hogy végiggázoljon rajta.
Azonban az ilyen szertelen, a hullagya- lázással határos gyűlölet összeférhetetlen az igazi nagysággal, amelynek elengedhetetlen föltétele az emberi megértés. Aki nem tudja az életet oly magasról nézni, hogy ellenfelei rohamában meglássa az emberi hajtó erőket, az távol van a nagyságtól. Clémenceau sohasem értette meg a német lelket. Nem is akarta megérteni. Az ő szemében az ellenség nem volt ember, csak boche. El tudta hinni, hogy a Rajnán túl hatvanmillió lélek él, aki már a születésénél fogva erkölcsileg terhelt.
Ahogyan ő viselkedett, midőn a világtörténelem egyik legtragikusabb órájában szorongó szívvel megjelentek előtte a legyőzött nemzetek békeküldöttei, az egy népvándorláskorabeli barbár vezér gyerekes felfuvalkodottságát juttatta eszünkbe.
Képzeljük el, hol tartana ma Európa, ha az a hatalom, amely a fegyverszünet megkötése után Clémenceau kezében volt, egy igazán nagy filozófus-államférfinak jutott volna, amilyenekben Franciaország sohasem szenved hiányt? Mert hiszen kétségtelen, a középhatalmak bukása után volt egy történelmi pillanat, mikor tárva-nyitva állottak az emberiség sorsának kapui. Egy igazi államférfi akkor mindent el tudott volna érni Európa és Franciaország érdekében. Meg tudta volna találni azt az elvi formulát is, amely a francia győzelmet még a legyőzöttek szemében is az emberiség diadalává avatja. Olyan békét tudott volna szerezni, amely összetöri a militárizmust és szédítően magas talapzatra állítja Franciaország dicsőségét.
A tigris vaksi vadkanszeme azonban nem látott mindebből semmit. Ö nem törődött az emberiség sorsával, ő csak Elszász-Lotaringiát látta. Mit neki a civilizáció? A boche fizessen! És elpusztította a német militarizmust, de helyébe állította a franciát, amely semmivel sem emberségesebb cs rokonszenvesebb amannál. Ő a nemzetének jövőjét betonfedezékekkel és drótsövényerdőkkel akarta biztosítani, így újból lefokozta és megmérgezte Európa lelkét és új versenyfegyverkezést indított, amely semmivel sem biztatóbb, mint a háborúelőtti "fegyverkezési hóbort."
A zöldasztalnál úgy viselkedett, mintha csakugyan elképzelhetőnek tartaná, hogy egy hatvanmilliós nagytehetségű és férfias-nemzetet állandóan a rettegés pórázán lehessen tartani.
És a keleteurópai koncepciója? Mi már tudjuk, hogy kontármunka, de előbb- utóbb meg fogják tudni Clémenceau hivatali utódai is, hogy a kisantant olyan kölyke az apatigrisnek, amely mindig fog valamit kérni Franciaországtól és amelytől Franciaország sohasem várhat semmit. 
A világháború és a világbéke azért folyt le olyan katasztrofális módon, mert a nemzetek sorsa óriás energiájú és törpe látókörű férfiak kezében volt. Fölvetem a kérdést: mi lenne, ha a legyőzött Berlinben felbukkanna egy német Clémenceau? Egy államférfi, aki épp olyan csökönyös, vakmerő, gyűlölettel és bosszúvággyal telített, mint francia eredetije? Akiben azonfelül van annyi fanatizáló és szervező lángész, hogy egyesíteni és egy irányba tudja terelni a nemzeti erőket, amelyek ma még ellensúlyozzák egymást?
Elképzelhetetlen ez? Miért? Egy faj, amely Bismarckot szülte, különb meglepetést is szerezhet még a világnak. Hiszen a francia Clémenceau nagyszerűen egyengette a német tigris útját, páratlan agitáló anyagot adva keze ügyébe.
A gyűlölet és bosszúvágy újabb hullámai fogják akkor elárasztani világrészünket? Évtizedekig lesben fogunk megint feküdni egymás kapuja előtt? És végül újabb tűzvész, mészárlás, káosz? Attól mentsen meg Isten, ha már Clémenceau, akinek módjában lett volna, nem tudott megmenteni.
Ha a túlvilági árnyékok bánkódva gondolnak a jóra, amit földi életükben elmulasztottak, akkor a tigrisnek, odafenn a tisztult atmoszférában, ugyancsak fájhat, bogy elmulasztotta a nagyszerű alkalmat, mikor a győzelem apjából a világbéke apjává lehetett volna! 
 
Adolf Hitler 1929-ben

Szólj hozzá!

Címkék: 1929 Adolf Hitler Herczeg Ferenc Georges Clemenceau Budapesti Hírlap

Átfogalmazvány

2017.06.21. 18:21 Deak Tamas

Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára rengeteg ajándékot kapott, sok olyat is, ami nem járhatott volna neki joggal. (Nemsoká azt is látni fogjuk, mi mindentől fosztották meg jogtalanul.) Azonban még a kerek évforduló előtt is jutott neki olyasmi, ami nem illette meg. Az 1925-ös első Rákosi-per évfordulójára jelent meg A Rákosi per című kötet, amelyben megtalálhatjuk az Ujság 1925.november 17-i számának egy Rákosiról szóló rövidke karcolatát, vélhetően Fenyő Miksa tollából, azonban alaposan átírva és átfogalmazva, annyira, hogy a kötetben homlokegyenest ellenkező értelmet is kap.
De Rákosit, Vast és a többi kommunistát mindez nem ijeszti. Ők nem félnek az akasztófától. Ők nem saját életüket védik, hanem a proletariátus, a nép ügyét. Rákosi emelt fővel, a kommunizmusba vetett megingathatatlan hittel beszél a bíróság előtt. Magatartásával, szilárdságával és elvhűségével ezúttal ideiglenesen még az osztályellenséget is lefegyverzi. „Az Ujság” ebben az időben ezt írta:
„Nyiltan be kell vallanunk, hogy mi, megcsontosodott polgárok, kissé szégyelljük magunkat Rákosi és társai előtt. Ezek az emberek, akiket halálos veszedelem fenyeget, tudják, hogy nem számíthatnak kegyelemre, de egy szóval sem igyekeznek kisebbíteni azt, amit tettek. Semmit sem tagadnak és mindent vállalnak... Ilyenformán megfosztanak bennünket annak lehetőségétől, hogy megvetéssel nézzünk rájuk. Szégyelljük magunkat, hogy a kommunistáknak megvannak a maguk fanatikusai, akiknek számára az eszme többet ér életüknél. A burzsoá eszmének nincsenek fanatikusai.”
Rákosi és társai magatartása mély benyomást keltett Magyarország és a többi országok dolgozóiban. Mindenütt hatalmas tömegek tiltakoztak az ellen, hogy Rákosi és társai fölött statáriális bíróság ítéljen. A hadbíróság kénytelen volt engedni: határozatot hozott, hogy Rákosi és társai átadandók a polgári bíróságnak.



Az Ujság, 1925. november 17.

A Rákosi Mátyások miatt — mi tagadás — mi megrögzötten polgári emberek egy kicsit szégyeljük magunkat. Mert ime, ezek az emberek, a halál árnyékában, érezve, tudva, hogy irgalomra nem számíthatnak, egy szóval sem zsugorítják össze bűnüket, nem tagadnak, nem vonnak vissza semmit s ezzel súlyos bűnt követnek el: lehetetlenné teszik, hogy megvessük őket. Szégyeljük, hogy a kommunizmusnak vannak fanatikusai, akiknek az eszme több, mint rongy életük, a polgári gondolatnak ellenben nincsen. Amit ezek az „eszméikért elkövettek, azt, ha helyt kell állni, letagadják. Annyi bűn esett meg s egyetlen egy bűnös sem akadt, aki mondta volna: igenis, azt tettem, mert meggyőződésemet szolgáltam, s amit tettem, annak elébe állok.

Szólj hozzá!

Címkék: 1950 1925 Rákosi Mátyás Fenyő Miksa Az Ujság A Rákosi per

Örmények és törökök

2017.06.21. 17:55 Deak Tamas

Említettük, hogy a széprodalom nem feltétlenül segíti a történész munkáját (sőt !) azonban természetesen akadnak kivételek, láttuk már például Zilahy Lajos műveit, aki érzékenyen, szigorú igazmondással írta műveit. A kivételek közé tartozik még Herczeg Ferenc is, a többszörösen felejtésre ítélt írófejedelem. Pedig novellái, politikai tárcái rendkívül éles villanófényben mutatják korát, kortársait, és széleskörű műveltsége, utazásai segítségével olyan tájakra is elkalauzolja az olvasót, amelyek földrajzilag közel vannak hozzánk, a múltban szellemileg is megvolt a kapcsolat, mára azonban mindent el kellett felejtenünk. 
Az egyik ilyen táj Levante, - ahová utána csak Gárdonyi kalauzolja olvasóit az Egri csillagok ban - ahol az A honszerző című regényében egy mindmáig éles, véres, kegyetlen konfliktust idéz fel, az örmény-török ellentétet. A mű 1904-ben jelent meg, ez is maga a változó múlt: megmutatja e konfliktus hosszantartóságát, maholnap másfélévszázados megoldatlanságát. Herczeg maga is a változó múlt, személyének és műveinek tiltottsága olyan életművet rejtett el, amelyből rengeteg, ma történő esemény oka visszafejthető lenne.A lélegzetelállítóan szép képek innen valók.
Szmirnában való tartózkodásának hatodik esztendejében egy titokzatos és kecses kis teremtés szegte keresztbe Szitnyay élete útját. Zábel. Nyolcesztendős örmény leányka volt. Eregliben, a Fekete tenger ázsiai mellékén született. A lidiai partokra egyike a véres förgetegeknek sodorta, amelyek az ozmán birodalmat olykor meg szokták rázni és Európát arra emlékeztetik, hogy az Aranyszarv partján pogány az úr. Eregliben fanatikus kurdok, alkalmasint török nagyurak biztatására, megtámadták az örményeket és förtelmes mészárlást vittek véghez. Örmény patrióták aztán vagy harminc árvagyermeket, akiknek szüleiket fölkoncolták Eregliben, szétküldözgettek a kisázsiai városokba, vagyonos hitsorsosaik irgalmába ajánlva őket. Szmirnába nyolcat hoztak a kis áldozatok közül és velük jött Zábel is. 
[...]
György a seikkal beszélgetett, amikor egyik beduin fiu a dühtől eltorzult arccal lépett ki a granáriomból. O most kapta ki a bérét és mértéktelenül felháborodott az örmény fukarságán, hogy lefogta pénzéből a falapát árát, amely véletlenül eltörött a fiu kezében. A beduinokon meglátszott, hogy a társukon esett méltatlanságát a törzs becsülete ellen intézett merényletnek hajlandók tekinteni. Szitnyaynak ekkor eszébe jutott, hogy hasznára fordíthatná az emberek ingerültségét.
— Itt van két ezüst medsidie, mondta, — kaptok még hármat, ha megteszitek azt, amit mondok... Maradjatok utoljára a fizetésnél... Akkor követeljétek Kupeliántól a lapát árát. Nem fogja megadni. Akkor ragadjátok meg és dugjátok egy üres zsákba. A zsákot kössétek be, de ügyeljetek, hogy meg ne fulladjon... Ha elvegeztétek dolgotokat, üljetek tevére és menjetek haza Allah nevében. Az örmény rászolgált a kis leckére, nektek pedig nem lesz érte bántódástok, meit hiszen ti a nagy padisah kedves gyermekei vagytok.
A durva tréfa nagyon is a kedvükre volt a jenibazári legényeknek. Nemsokára derült arccal jöttek ki a granáriomból és magukra csapták a nagy ajtót. Belülről tompán hangzott Kupelián üvöltése. A legények átvették Györgytől a három medsidiát, Allah oltalmába ajánlották és seikjukkal tevére szállva, sietve elhagyták az udvart.


[...]
Az életbiztosításnak levantei módja nem éppen érdektelen. Egy nagyszakállú vidéki hodsa áll meg csacsijával a Kemer Gyádessziben Kupelián háza előtt. Ott nyeregből száll, tisztességtudóan leveti papucsát és odalép az örmény elé.
— Allah gyarapítsa éveidet, derék Kupelián !
— Mi jót hoztál, hodsa ?
— Újságot hozok, derék Kupelián. Tegnap hat beduin ember volt nálam. Éjfélkor jöttek és azt követelték J:ölem, hogy hallgassam meg esküjüket. A koránra tették kezüket és esküdtek.
— És mi közöm nekem a beduinok esküjéhez ?
— Neked esküdtek, uram. Ha az a magyar ember, aki meg szokta tőlünk venni a gubacsot, meghalna, akkor ők téged két héten belül megölnek. Erre esküdtek, azután egy birkát ajándékoztak nekem és azt mondták, hogy jöjjek el hozzád.
— Mi a nevük a gazembereknek?
— Nem tudom, uram, sok beduin jár most ezen a vidéken.
— És ha gutaütésben, vagy rossz betegségben pusztulna el a kötnivaló magyar, a beduinok akkor is állnak esküjüknek?
— Alinak bizony, uram, mert egy-egy arany fontot kaptak fejenkint, az pedig szép pénz. Azért jó lesz, ha imádkozol a magyar ember egészségéért, hogy magad is békében élhesd az időt, amelyet Allah kimért a számodra.
A hodsa minden jókat kívánt Kupeliánra, felült megint a csacsijára és hamarosan eltűnt abban az ezüstszínű porfelhőben, amelyet a tevekaravánok vertek föl az utcán.
Több merényletet nem követtek el Szitnyay ellen. Rákövetkező tavaszszal egy kis láza lett: amikor Kupelián ezt meghallotta, nagyon megijedt és csak akkor nyugodott meg újból, amikor hírét vette György fölépülésének
[...]
Hallottad, barátom, hogy mi történt Sztambulban ? — kérdezte az öreg.
— Hallottam. Örmény összeesküvők megszállották az ottomán bank palotáját és dinamitbombákat dobáltak a járókelőkre.
A seik szidni kezdte az angolokat, akik szabad elvonulást biztosítottak az összeesküvőknek. Majd nagy megelégedés hangján emlékezett meg a szörnyű mészárlásról, amelyet a kurdok és ozmánok a sztambuli örményvárosban rendeztek.
— Nem is lesz békesség a padisah birodalmában, míg el nem pusztult az utolsó örmény!
A seik arca elborult a fanatikus haragtól. Az egyébként oly nyugodt és méltóságos öreg félelmetes volt ebben e pillanatban. A szolga egy csomó európai levelet tett György elé és a beduin, aki tapintatosabb és gyöngédebb volt sok európai klub-embernél, azonnal kezet fogott a barátjával és magára hagyta.
[...]
Egész télen át forrongásban voltak a szmirnai, de főleg a környékbeli mohamedánok. A nyugtalanságot bizonyos konstantinápolyi eredetű híresztelések okozták, amelyek gyilkos haragra tüzelték az igazhívőket az örmények ellen. Valami titkos, hatalmas kéz éleszthette a tüzet, mert való igaz, hogy mindazokat, akiket egyes örmény embereken elkövetett erőszakoskodások miatt törvény elé állítottak, rendszeresen fölmentette a török bíróság. A mohamedán falvakban tehát elhitték, hogy a konstantinápolyi padisah óhajtja az összes szmirnai örmények kiirtását.
Egy este — Szitnyay a Minguszék asztalánál vacsorázott — egy örmény boltossegédjük fakó arccal és a rémülettől vacogó fogakkal rontott be és térden állva könyörgött nekik, hogy mentsék meg az életét, mert az örmény városban rettenetes mészárlás folyik. A környékbeli parasztok nagy csoportokban és állig fegyverben, gyilkolva és fosztogatva járják be a kasszabai pályaudvar tájékát.
György a pályaudvar felé akart sietni, üzlettársa azonban a lelkére beszélt, hogy maradjon otthon. A mohamedán ember lelkében mindig ott lappang valami vérszomjúság őseinek ragadozó természetéből; rendes körülmények között békeszerető, jámbor és becsületes ember, de ha lángot vet a fanatizmusa, akkor nem ismeri többé a szomszédját és barátját, csak igazhívőt és hitetlen ebet ismer.
Valaki azt kiáltotta az utcán, hogy ég a Kemer Gyádesszi és ekkor nem volt többé maradása Györgynek. Zábelre gondolt és a veszedelemre, amelyben kis barátnője forog. Ha a gyilkosok eljutnak a Gyádesszibe, akkor biztos, hogy először is Kupelián házának esnek neki. A lidiaiak az örmények közül senkit sem gyűlöltek annyira, mint éppen a gubacskereskedőt, aki a parasztok leglelketlenebb és legarcátlanabb fosztogatója volt.
A főkonzulok időközben kéréseikkel és fenyegetődzéseikkel rá tudták venni a válit, hogy vonultassa ki a katonaságot. A nizámok közbelépésében azonban nem volt köszönet. Megelégedtek annyival, hogy elzárták a Kemer Gyádesszinek a belvárosba vezető részét, ott aztán cigarettára gyújtottak és puskatussal visszavertek minkit, aki a közelükbe jött, a gyilkosok pedig azalatt zavartalanul folytathatták förtelmes munkájukat. Györgyöt nem bocsátották be az utcába. Jó ideig ott állott a szuronyos puskák mögött és nézte a távolban lobogó piros tűzfényt. A tűz felől olyan vad ordítozás hallatszott, mintha két veszett farkascsorda marcangolná egymást. A piros gőzben vad árnyékok ugrándoztak. Az utca közepén, vagy húsz lépésnyire a katonák sorfalán túl, egy agyonvert ember feküdt...

[...]
A sikátort nem őrizték a nizámok. György rohanva sietett előre. Útközben megbotlott egy ember holttestében ; visszanézett: a halottnak nem volt feje. Aztán, rekedt ordítozást és röhögést hallott. Egy fordulónál megállott és a fal mellé lapult. Förtelmes dolgot látott. Vagy tíz ember ujongva ugrált körben és fütykösökkel verte a tizenegyediket, aki a földön feküdt. A megtámadott már régen halott volt, a vérszomjukban telhetetlen gyilkosok azonban még egyre ütötték, tépték, marcangolták. Fehérburnuszus legények voltak valamennyien. Bizonyos, hogy egy csepp bort sem ittak, azért mégis úgy tántorogtak, kurjongattak, mint a részeg emberek, testüket úgy rázta a gyilkos düh, mint a hideglelés.
Az egyik legény most észrevette Györgyöt és feléje rohant.
— Jöszte, kutya! — ordította.
György a revolverét szegezte támadója mellének.
— Vissza, én nem vagyok örmény!
A támadó, bár minden fegyvere a fütyköse volt, nem hátrált meg a pisztoly elől.
— Kutya frank vagy! — ordította.
Egy másik legény azonban közbe vetette magát.
— Vissza, cudar, — kiáltotta a társára, — hiszen ez a mi magyar barátunk !
[...]
Éjfél után a nizámok — alkalmasint felsőbb parancsra — megemberelték magukat és rendet csináltak az örményvárosban. Az európai konzulok is partra szállították a kikötőben horgonyzó gőzhajók legénységét, ezek aztán fegyveres kavaszok vezetése mellett bejárták a Kamer Gyádesszit. A gyilkosok közül egyet se fogtak el. Mint egy gonosz álom rémlátásai, úgy eltűntek a hajnali párában.
Egy dalmát matrózcsapat benézett a Kupelián udvarára is. A ház helyén már csak egy kormos romhalmaz bocsátotta füstjét a szürke égboltozatnak. György a kerítésfal tövében ült és ölében tartotta az egyre remegő és nyöszörgő leányt. A matrózok, akik Szitnyayban megismerték honfitársukat, a máltai utcába kisérték őket. A Gyádesszi már akkor megelevenedett a bevonuló karavánoktól, amelyeknek hatalmas tevéi lomha méltósággal gázoltak át a fekete vértócsákon. 
 [...]

Szólj hozzá!

Címkék: török örmény 1904 Gárdonyi Géza Levante Egri csillagok Herczeg Ferenc Szmirna A honszerző

süti beállítások módosítása