Változó múlt

Van azért abban valami igazság, hogy talán előre lehetett - mondjuk úgy - érezni: a következő háború már más lesz, mint az eddigiek. A spanyol polgárháborúban már minden későbbről ismert elem megjelent, természetesen a baloldali történetírás minden ilyet kizárólagosan  a francóistákra tolt, megteremtve a mítoszt a jó köztársaságiakról és a rossz falangistákról.

Azonban már 1936. július 28-án, alig tíz nappal azután hogy "Spanyolország fölött az ég felhőtlen" lett, amikor még alig indultak meg a harcok, a köztársaságiak egy olyan minősíthetetlen demonstratív cselekedetet vittek véghez, amely eleve lezárt minden esélyt bármilyen emberségre. A történteket José Francisco Guijarro írásaiból idézzük fel.

Ezen a napon ugyanis, filmfelvevővel és puskákkal felfegyverkezve köztársasági milicisták érkeztek a Getafében, az Angyalok dombján található Jézus Szíve szoborhoz. Ezt nem őrizte már senki, az öt fiatalt, aki az emlékműre vigyázott, már 23-án meggyilkolták. A milicisták tüzet nyitottak a szoborra, amelyet azonban csak minimális károsodás ért. Az akciót gondosan filmre vették.

A baloldali történetírás az ilyen történeteket vagy elhallgatja, vagy legalább olyan lelkesedéssel próbálja tisztára mosni, mint ahogy a szélsőjobb szokta a nácikat. Ha anarchista forrást olvasunk, általában az a magyarázat: a buta vallásosság elleni demonstrációról van szó, azonban arra azért vannak más eszközök is. Másik érv szokott lenni a katolicizmus elleni demonstráció, ezt az érvet annullálja az a tény, hogy nem katolikus szimbólum, hanem Jézus egyházaktől független személye volt a célpont. (A Cerro de los Angelesen egyébként több katolikus templom is van). Egyáltalán a demonstráció teóriáját meg elmossa mindaz, ami később történt  a szoborral meg annak kapcsán: később dinamittal is megdobálták, az újságokban a "zavaró dolog eltüntetéséről" cikkeztek, Getafe tanácsa meg átnevezte a dombot Vörös Dombnak.

 

Tehát, lehet különböző módokon mentegetni meg magyarázni ezt a dolgot, azonban a dolog filozófiai jelentése világos: most olyan játék következik, amelyben eleve elutasítunk mindent ami a krisztusi filozófiához köthető, sőt, ennek erőszakos elpusztítása a célunk.

Egy bizonyos viszont: innentől teljesen felesleges azt keresni, hogy miért zúdult mindaz a szörnyűség Spanyolországra, ami a polgárháborúban és utána megtörtént. A magyarázat ott van a képen.

Az előjegyzett család imenekült történetének írásakor épp nem jutott eszembe, hogy a statisztikai zsebkönyvön kívül például a Csendőrségi Lapok első világháború előtti számai is jó forrásértékkel bírnak a korabeli bérviszonyok értékeléséhez. Azonban lássunk most néhány korabeli "pályázatot" véletlenszerűen kiválasztva lapszámokból. Pontos képet alkothatunk azokról a bérviszonyokról, amelyek már kezdik megbecsülni a szellemi munkát, azonban a nagy felelősséget, figyelmet igénylő tevékenységeket is megfelelően díjazza.

Horthy Miklósné nemsokára megjelenő naplója előtt is újonnan megjelent egy nagyon elolvasásra méltó kötet. Zimándi Pius 1956-os naplójának, a forradalom egyik legfontosabb forrásának méltó társa lesz a most közzétett 1944-es napló. Abszolút illeszkedik blogunk mottójához, szinte maga a változó múlt, számtalan korabeli napi esemény forrása, eddig ismeretlen dátumok meghatározásában egyedi segítség.

A kötetet - amelyet kritikán aluli, személyneveket elíró, személyeket, dátumokat összekeverő-eltévesztő, koncepciózus értékítéletet kimondó lábjegyzetek sokasága terhel - mindenkinek érdemes elolvasni, Zimándi Pius nyelvi ereje és irodalmi tehetsége külön érték. Olvasás közben nagyon érdekes élményben lehet részünk, egy olyan "mozifilmet" fogunk látni, amelyben egyszerre lesznek jelenetek klasszikus 1945 előtti magyar filmekből, a nemzetközi- és nemzetiszocialista propagandafilmekből de a Tizedes meg a többiek-ből is.

Láttuk már Zilahy Lajos Földönfutó városról szóló bejegyzésben, hogy hova érkezett a magyar középosztály amikor a vagonlakásokba kényszerült, de nem esett elég szó, hogy honnan is érkeztek a vagonokba üldözöttek.

A MÁV levéltár szíves közreműködésével előkerült az említett bejegyzésben szereplő dédapám, Deák Kálmán teljes vasutas karrierje, amelyből tökéletesen meg fogjuk érteni, mi is volt a a belle époque, a boldog békeidő, milyen környezetből érkeztek ezek az emberek az előjegyzett menekült státusszal jelzett különböző várólistákra.

Deák Kálmán MÁV pecsétes igazolványa, 1921.

A legtanulságosabb eleme az iratpaksamétának a bérlista. 1903. május 15-december 23 között még nem kap fix fizetést, csak 1 korona 60 fillér (kb. 1600-1800 2015-ös forint) napidíjat. Ezután 500 korona (500-550.000 ft) évi fizetést kap, majd 1904. január 1-től ezt felemelik 700 koronára (700-750.000 ft), a nősülés után december 1-gyel ez 800 koronára emelkedik. Látjuk és értjük tehát a korabeli igyekezetet a nősülésre és családalapításra, ha egyszer ez közel dupla akkora jövedelmet hoz. 

1908. május 1-én 900 koronára emelkedik a fizetés, és az addig kötelezően igénybevett szolgálati lakás helyett évi 200 korona albérleti hozzájárulást kap. Az emelkedés további üteme : 1912. május 1-én 1000 korona (1.500.000 ft), 1916. május 1-gyel 1100 korona.

Egy mázsa búza átlagára ekkortájt 15-20, mázsa kukorica 9-12, egy kiló sertéshús, 1,50-1,60 korona, a tej literje tíz fillér volt. Egy bányamunkás körülbelül 5, egy kohómunkás 3 koronát kapott egy napra, nyugdíjjog nélkül.

Összehasonlításul egyébként : egy körülbelül harmincéves magánbankhivatalnok ekkortájt havi 250 korona körül keresett.

Deák Kálmán bátyja, György az Almádi gőzös fedélzetén, belle époque-s nyaraláson, 1913. Ő 1899. október 5-én lépett MÁV szolgálatba, és a kép készítésének idején állomásfőnökként 1600 korona évi fizetésre és 250 korona lakbértámogatásra volt jogosult. Így tökéletesen érthető, miért is viselte büszkén a vasutasegyenruhát a hajókiránduláson is.
Az Almádi gőzösről további képek itt.

Láthatjuk tehát, hogy mekkora törést jelent ennek az osztálynak Trianon, nem véletlenül szépültek meg az emlékek később. A család 1921. június 1-től december 17-ig vagonban lakik, hivatalos titulusuk ekkor lesz előjegyzett menekült, 1927-ig gyakorlatilag évente az új kinevezésekkel kénytelenek költözködni szerte az országban (Rákosszentmihály, Rákosrendező, Méntelek, Győrszentiván, Nyergesújfalu). Deák Kálmán ez idő alatt 960 aranykorona fizetést kap, ez 19.080.000 inflációs koronának felel meg. Utána nyugdíjba vonul (48 éves, a korabeli férfi átlagéletkor kb. ugyanennyi volt.)

Valószínűleg e kis történetben szereplő személytelen számok eléggé jól megmutatják, miért is volt aranykor valóban az első világháború előtt időszak és megmutatják azt az anyagi erőfeszítést is, amellyel a húszas évek magyar társadalma, mintegy harmadik honalapítást végrehajtva megalapozta a trianoni csonka ország működését.