Változó múlt

Rengeteg, magát okosnak gondoló és ráadásul híres embertõl nyert megosztást a Vlora hajóról 1991-ben készült fotó azzal a felirattal, hogy ez a nácik elõl Észak-Afrikába menekülõ európaiakat ábrázol. Azt, hogy a megosztók a legelemibb forrásellenõrzéseket sem tartották be - mit várjunk azok után, mikor nemrég hallhattunk Mussolini antifasizmusáról - én a magam részérõl nem minõsítem, megtette már más régen a megfelelõ modorban és stílusban.

Viszont a téma maga érdekes, hiszen minden idõk egyik legjobb és leghatásosabb filmje, a Casablanca is pontosan errõl szól. Így aztán érdemes megnézni mit is tudhatunk meg e témában. A két térkép a Pesti Hírlap 1941-es évkönyvébõl származik.

A területet az 1880-as évektõl az 1950-es évekig három nagy gyarmattartó birodalom uralta. A mai Marokkó, Algéria, Tunézia egy része francia, Tunézia maradéka és Líbia 1911-ig török majd olasz, Egyiptom 1918-ig török majd angol fennhatóság alá került. Marokkó északi csücske a tízes években spanyol fennhatóság alá került, egy bizonyos Francisco Franco nevezetû tiszt is kitünteti magát ezekben a harcokban. Nem érdektelen a terület tízes évekbeli részletesebb története sem, errõl magyarul sajnos csak Geoffrey Barraclough kissé túlságosan angolos modorban megírt kötetete elérhetõ.

Az észak-afrikai közigazgatás viszonylag hamar helyreállította az együttmûködést az anyaországgal, azonban ez a terület nem lett senki számára értékesebb, aki a háború elõl menekülne - fõleg mivel Franciaország területén ekkor már nem zajlottak háborús cselekmények, és a párizsi, nantes-i légitámadásokat, valamint az 1942. augusztusi hamvába holt dieppe-i partraszállási kísérletet leszámítva 1944. júniusáig nem folyt harci cselekmény. 

Épp itt, Francia Észak-Afrikában kezõdik elõbb a háború: de Gaulle kísérletet tesz 1940 szeptemberében dakari partraszállásra (sikertelenül) majd 1942. november 8-án az angol-amerikai csapatok partraszállnak Marokkóban, villámgyorsan (10-én) eljutnak Oránba, 12-én Casablancába. Oránban 1943-tól mûködik egy kisebb francia emigráns kormány is.

Egyiptomról már szóltunk: az ide menekülés lehetõségét gyakorlatilag az "útban lévõ" Olaszország a kezdetektõl elzárja, majd amikor a német hadsereg elfoglalja Krétát, a környék hadi jelentõsége megnõ. A német légierõ rendszeresen bombázza Máltát és felügyeli a térség hajóforgalmát, ami ekkorra már teljesen hadijellegû forgalmat jelent.

Ha valaki a háború elõl végül épp Líbiába menekült volna, nyugalmat bizonyosan nem lelt, viszont szemtanúja lehetett Rommel, a Sivatagi Róka és Montgomery tábornok párbajának.

Olaszország hadbalépése után csak a nyugati front elcsendesedésével kezdõdnek meg a harci cselekmények ezen a vidéken. (Afrikában más területen az olaszok Szomáliában és Abesszíniában harcoltak az angolokkal). A legtöbbet szenvedõ környék az olasz Cirenaica: Bengázi városát 1941 január-április és 1941 december-1942 febuár között elfoglalják az angolok.

Bengázi ekkor teljesen olasz város volt, nem véletlenül választotta Agosto Gennina ezt a települést a Bengasi címû háborús dráma színhelyéül. (A film nõi fõszereplõje egyébként a magyar Tasnády-Fekete Mária volt, Radványi Géza filmrendezõ felesége, Márai sógornõje)

A csata 1942 nyarán véglegesen eldõl amikor a német-olasz erõknek már nincs lehetõségük arra, hogy komolyabban védjék a területet, az el-alameini csata után már egyébként is más prioritások kötik le Hitler és a többi stratégiai tervezõ figyelmét.

Összefoglalva: ez a terület sem elérhetõsége, sem az itt zajló események miatt nem volt alkalmas arra, hogy nagyon nagy számú európai menekülõt fogadjon be. (Nem is gondolkozott semelyik politikai erõ, sem a lakosság ebben). A második világháború alatt - ahogy tulajdonképpen a Casablanca meséje maga is mondja - sokkal ésszerûbb döntés volt valamelyik semleges (Svájc, Svédország, Portugália) vagy nem hadviselõ (Spanyolország, esetleg Törökország) felé venni az irányt.

Hogy a Tanácsköztársaság elhallgatott történéseiről, változtatott múltjáról külön blogot is készíthetnénk, ez nem lehet kérdéses. Azonban most csak egy rövidke cikkdarabot mutatunk be, amely pontosan azt az akkor még szokatlannak ható eleven rémületet mutatja be, amelyet a tanácsállam módszerei a lakosságban keltettek.

Igencsak szép példája látható a legminimálisabb történelmi ismeretek nélküli "ismeretterjesztésnek" az alábbiakban, ez is illeszkedik a mostani idohöz, ahol rengeteg történelmi butaságot, valótlanságot politikai okokból gátlástalanul propagálnak. Az, hogy néhány történész belép ezek mögé, legyen az o felelosségük. Szerencsére azonban a sánta kutya mindig lassú, és néha látványos formában is be lehet érni.

Az egyik leglátogatottabb portál kifejezetten tanítani szándékozó rovatában látott napvilágot az alábbi :

Nagyon ritka, ámbár nem egyedi az az alkalom amikor egy félmondatban sikerül ennyi valótlanságot, inparlamentálisan szólva ökörséget összehordani.

Mussolini helyzete 1943. júliusig a külvilág számára betonbiztosnak tunik. Hitler egy percig sem aggódik szövetségese miatt, ekkortájt épp másvalaki, Horthy Miklós miatt érzi magát rosszul aki az 1943. áprilisi klessheimi elso találkozón diplomatikusan, néhol bumfordian visszautasítja Hitler minden követelését, nem mondatja le Kállay Miklós miniszerelnököt és nem vezet be a zsidók megjelölésére vonatkozó intézkedést. Júliusban a stáb már több egyéb terv mellett Magyarország megszállásán dolgozik.10-én az amerikaiak partra szállnak, és Szicília nehéz terepviszonyai között haladnak elore.Mussoliniben egyes források szerint felmerül a gondolat, hogy valahogy megpróbálja kivezetni Itáliát a háborúból azonban 19-i Hitlerrel találkozásakor jelenlegi tudásunk szerint nem tesz semmilyen kezdeményezést.

Július 19. után alig egy héttel az olasz rádió váratlan közleményt sugárzott.

  A magyar rádió híradása 1943. július 26. Felovasó Natter Gitta.